Az Európai Beruházási Bank (EIB) az államigazgatás modernizálása, valamint a kis- és közepes vállalkozások (kkv) exportjának támogatására a magyar állam számára 50 millió eurós, míg a Magyar Export-Import Bank (Eximbank) Zrt. számára 100 millió eurós hitelkeretet nyújt - az erről szóló szerződéseket pénteken írta alá Baranyay László, az EIB alelnöke, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Nátrán Roland, az Eximbank vezérigazgatója.
Orbán Viktor kormányfő szerint a húsz éve meghalt, az országot "a Kádár-korszak kábulatából" felébresztő Antall József öröksége ma is ható erő.
Az elmúlt évek legjelentősebb kínálatbővítéseivel lép életbe az új vasúti menetrend 2013. december 15-én. A legtöbb utast érintő fejlesztésekre a Budapest - Székesfehérvár vasúti korszerűsítés lezárása biztosít alapot. A Kelenföld és Tárnok között idén nyáron átadott második vágánynak köszönhetően nőtt a fehérvári vonal átbocsátóképessége, a vonatok akár 120 km/h-s sebességgel is közlekedhetnek. A MÁV-START a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szakmai támogatásával új menetrendi szerkezetet alakított ki a Dunántúl több vasútvonalán.
2013 októberében az ipari termelés 6 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest, ezzel Magyarország a harmadik legnagyobb mértékű ipari növekedést érte el az Európai Unióban.
Mind a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), mind a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) a rá vonatkozó külön jogszabályok alapján jár el hatósági ügyekben. A nemzetgazdasági miniszternek egyik hivatal esetében sincs jogköre az egyes hatósági ügyekbe beavatkozni, a hatóságok döntését bármilyen formában befolyásolni.
A magyar tejtermelők pénzügyi helyzetének megerősítésére a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) döntött arról, hogy a jövőre esedékes tej átmeneti nemzeti támogatás egy részét még az idén kifizeti. Ezért a mai napon 2,7 milliárd forintnyi támogatás kifizetése indul el, 4500 tejtermeléssel foglakozó állattartónak. Az utalások várhatóan 2013. december 31-ig lezárulnak.
Magyarország számára nemzeti érdek Bosznia-Hercegovina stabilitása, ezért a Magyar Honvédség a továbbiakban is szinten tartja az országban állomásozó magyar kontingens létszámát - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter december 12-én, csütörtökön Szarajevóban az MTI-nek.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere az önkormányzati adósságok állami átvállalásáról tartott sajtótájékoztatót Fejér is jobban teljesíthet címmel.
Önálló fejlesztési célkitűzéssé kívánja tenni a tiszta ivóvízhez való hozzájutást Magyarország, amely Kenyával együtt társelnöke az ENSZ-ben az új globális fejlesztési keret kidolgozására irányuló munkának - tájékoztatta csütörtökön Brüsszelben a többi uniós ország fejlesztési ügyekben illetékes tárcavezetőjét Wintermantel Péter, a külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára.
Nyitott Tanulási Központot adták át Kaposváron csütörtökön, s ezzel Balatonföldvár és Csurgó után a somogyi megyeszékhelyen is lehetőségük lesz ingyenes tanulni, különböző képzéseken részt venni azoknak, akiknek új ismeretekre vagy a meglévők felfrissítésére van szükségük a munkájukhoz, illetve az elhelyezkedéshez.