Balatoni Monika, a KIM társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára előadást tartott a Bejárható Magyarország Keretprogramról a Balaton Best Térségi Turisztikai Nonprofit Kft. és a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület közös szervezésében megvalósuló Európai Desztináció Marketing Konferencián Balatonfüreden pénteken.
A Külügyminisztérium nem tud a Közép-afrikai Köztársaságban tartózkodó magyar állampolgárról - mondta Kaleta Gábor, a tárca sajtófőosztályának vezetője szombaton az MTI érdeklődésére. Azzal kapcsolatban, hogy közös katonai akciót indít az Európai Unió a Közép-afrikai Köztársaságban az ország biztonságának helyreállítására, Kaleta Gábor kiemelte: a végső döntés a beavatkozásról az uniós tagállamok külügyminisztereinek január 20-i tanácskozásán születhet meg.
Az elmúlt negyedszázadban a kisvárosokban voltak a leglátványosabb változások - mondta a közigazgatási és igazságügyi miniszter a Fejér megyei Mór várossá nyilvánításának 30. évfordulóján rendezett pénteki díszünnepségen.
A doni áttörés 71. évfordulója alkalmából országszerte tartanak megemlékezéseket a következő napokban. A második világháború idején a Don-kanyarban napok alatt szinte teljesen megsemmisült a kétszázezres 2. magyar hadsereg.
A szigetszentmiklósi gyermekbántalmazás ügyében a Pest megyei kormányhivatal vizsgálati eredményét az Emberi Erőforrások Minisztériuma tudomásul vette, de szakmai felügyeleti jogosítványával élve a tárca megvizsgálja a Pest megyei Szociális és Gyámhivatal eljárását.
A kormányzat fontosnak tartja, hogy a legkisebb településre és a legnagyobb városra is figyeljen, az oktatásban pedig a legszerencsétlenebb sorsú gyerek is megkapja azokat a lehetőségeket, amelyeket egy jobb körülmények közé született kortársa - mondta pénteki veszprémvarsányi sajtótájékoztatóján a köznevelésért felelős államtitkár.
Az online pénztárgépekre való átállást segítő Munkabizottság javaslatait figyelembe véve döntött a Nemzetgazdasági Minisztérium a támogatás igénybevételének véghatáridejéről.
Orbán Viktor magyar és Alenka Bratusek szlovén miniszterelnök pénteken délután átadta a Vas megyei Felsőszölnök és Kétvölgy közötti utat, amelynek építéséről a magyar kormányfő úgy fogalmazott: az a saját gyengeségeink felett aratott diadal.
A hónap végén lezárul a Földet a gazdáknak program, amelynek keretében 250 ezer hektár állami termőföld bérletére pályázhattak gazdálkodók - mondta Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium állami földügyekért felelős államtitkára.
Magyarország mielőbb szeretné kiírni az új uniós pályázatokat, amelyek várhatóan év közepén már meg is jelennek - derült ki a Szabad Európa Vitanapok konferenciasorozat pénteki budapesti rendezvényén. A rendezvényen beszédet mondott Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiáért felelős államtitkár és Csepreghy Nándor fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkár.