Új rendelkezésekkel egészülhet ki a KRESZ a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közigazgatási és társadalmi egyeztetés alatt álló javaslatai alapján. A gyorsforgalmi utakon torlódáshoz érkező autósok a ráfutásos balesetek elkerülése érdekében az irányjelzők kötelező működtetésével figyelmeztethetik lassításukra a körülöttük haladókat. A forgalomirányító lámpák piros és zöld fényjelzéseiben vagy a kiegészítő lámpákon számláló mutathatja a váltásig hátralévő időt. A tervezett módosításokkal egységes formában jelenítheti meg a jogszabály a közúti jelzéseket.
Ma tartja első ülését a Magyar-Koreai Gazdasági Vegyes Bizottság.
A Magyar-Koreai GVB első ülésén lehetőség nyílik a kétoldalú gazdasági kapcsolataink, továbbá az együttműködés jövőbeli bővítési lehetőségeinek áttekintésére. Az ülés záróeseményeként ünnepélyes keretek között 4 területen írnak alá együttműködési megállapodást a gazdasági élet szereplői.
Garai Péter, az EMMI társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg a pécsi Gandhi gimnáziumban azt a projektet, amelynek célja, hogy a hátrányos helyzetű, középfokú közoktatási intézményben tanuló fiatalok sikeresek legyenek, és folytassák a tanulmányaikat.
Első világháborús viseleteket bemutató kiállítás nyílt pénteken a veszprémi városházán, a világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából rendezett programsorozat részeként.
Jól vannak az Egyiptomban szolgáló katonák és rendőrök, akik nem voltak érintettek a Sínai-félszigeten történt incidensben, amelyről a hazai és a nemzetközi sajtó beszámolt. Mindemellett példátlan, és rendkívül felelőtlen az az újságírói gyakorlat, amely erre vonatkozó hiteles információk hiányában magyar katonák halálhírét kelti. Közlemény.
Martonyi János külügyminiszter szerint India volt az első ország a francia forradalom óta a világon, amelyik képes volt békés úton jelentősen megváltoztatni a történelmet.
Aggodalmának adott hangot a Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkára, politikai igazgatója vasárnap amiatt, hogy a hírek szerint ultraradikális csoportok indultak Nyugat-Ukrajna több megyéjéből Kárpátaljára.
Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyért felelős államtitkára szerint a lakossági szemétszállítás területén is lehetőség nyílik rezsicsökkentésre az év második felében, a kommunális szemétszállítás díja 10-15 százalékkal mérséklődhet.
Németh Lászlóné a következő időszak egyik legfontosabb feladatának nevezte a magyar cégek felkészítését a paksi atomerőmű bővítésében való részvételre. A nemzeti fejlesztési miniszter az MTI-nek adott interjúban remélte, hogy viszonylag gyorsan megállapodás születhet a bővítésével kapcsolatos államközi hitelszerződésről, és így hamarosan indulhatnak a műszaki egyeztetések.
Cegléd város kultúrájáért díjat kapott Sárközy Erzsébet képzőművész a magyar kultúra napja alkalmából. Az ünnepi gála előtt köszöntőt mondott Halász János, az EMMI kultúráért felelős államtitkára ceglédi Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár kamaratermében 2014. január 25-én.