RSS feliratkozás
Találatok száma: 10

Hírek

Azok kezdeményezték a döntést, akik most bírálják

Külügyminisztérium, 2014. január 29. 7:40

Martonyi János szerint Magyarország már korábban a nukleáris energia mellett döntött, és „azok is benne voltak ebben a döntésben – sőt voltaképpen ők kezdeményezték –, akik most ezt bírálják”.

Nem destabilizálódhat Ukrajna

Külügyminisztérium, 2014. január 29. 7:38

A legfontosabb cél a jelenlegi ukrajnai helyzetben, hogy el kell kerülni az ország destabilizálódását, a feleknek kezelniük kell a politikai feszültséget – mondta Martonyi János külügyminiszter a Gazdasági Rádió műsorában 2014. január 28-án.

A kazah külügyminiszterrel találkozott Szijjártó Péter

Miniszterelnökség, 2014. január 28. 23:02

A kazah külügyminiszterrel, Erlan Idrissovval találkozott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kormányvárójában Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára - tájékoztatta az államtitkár sajtófőnöke kedden este az MTI-t.

Erősödik a hazai oktatási rendszer

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Köznevelésért Felelős Államtitkárság, 2014. január 28. 18:43

Magyarországon olyan oktatási rendszer kezd megerősödni, amelyben a gyerek után a pedagógus a legfontosabb szereplő - jelentette ki a köznevelésért felelős államtitkár kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban.

Újabb lépés a feketegazdaság visszaszorítására

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2014. január 28. 17:54

Adóügyi információcseréről szóló egyezményt írt alá ma a londoni magyar nagykövetségen Magyarország és Jersey kormánya.

A V4 és Japán közötti kapcsolatfelvételre emlékeznek 2014-ben

Külügyminisztérium, 2014. január 28. 16:10

A visegrádi országok (V4) és Japán közötti kapcsolatfelvétel tizedik évfordulóját gazdag programsorozattal ünnepelik meg a V4+Japán csereév keretében.

Versenyképes tudást biztosít a duális képzés

Nemzetgazdasági Minisztérium, Foglalkoztatáspolitikáért Felelős Államtitkárság, 2014. január 28. 15:48

A munkanélküliség újratermelődését akkor lehet megakadályozni, ha a fiatalok versenyképes tudást szerezhetnek, amellyel képesek lesznek helytállni a munkaerőpiacon - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai államtitkára kedden Budapesten a Siemens Zrt. tanműhelyében, a duális szakképzést népszerűsítő sajtótájékoztatón.

NATO jótékonysági pályázat - átadták a nyerteseknek a támogatást

Honvédelmi Minisztérium, Védelempolitikáért és Védelmi Tervezésért Felelős Helyettes Államtitkárság, 2014. január 28. 15:39

A brüsszeli NATO-székházban ünnepélyesen átadták a támogatási összegeket az atlanti szövetség legutóbbi jótékonysági pályázata nyerteseinek, köztük két magyar intézménynek - közölte az MTI-vel a Magyar Honvédség (MH) katonai képviselő hivatala.

Több mint két és fél ezer civil szervezet nyert működési támogatást

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság, 2014. január 28. 15:30

Több mint két és fél ezer civil szervezet nyert ez évre szóló működési támogatást a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) pályázatain - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten.

Megbeszélés az észak-afrikai, közel-keleti és Öböl-országok Budapestre akkreditált nagyköveteivel

Külügyminisztérium, Globális Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárság, 2014. január 28. 15:29

Wintermantel Péter globális ügyekért felelős helyettes államtitkár 2014. január 28-án munkaebéden látta vendégül a közel-keleti és észak-afrikai térség országainak Magyarországra akkreditált nagyköveteit. Közlemény.