RSS feliratkozás
Találatok száma: 10

Hírek

Az európai normáknak megfelelő kisebbségi nyelvtörvényre van szükség

Honvédelmi Minisztérium, 2014. február 27. 16:59

Elhibázott és szerencsétlen döntésnek nevezte csütörtökön, a NATO védelmi minisztereinek tanácskozása után Hende Csaba honvédelmi miniszter, hogy az ukrán parlament a napokban eltörölte a kisebbségek számára az anyanyelv használatának a jogát biztosító törvényt.

Aláírták a Veszprém Aréna törlesztőrészleteinek állami átvállalásáról szóló szerződést

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2014. február 27. 16:56

A Veszprém Aréna építéséhez felvett hitel törlesztéséből az idén hatszázmillió forintot vállal át az állam a várostól. Az erről szóló szerződést csütörtökön adta át Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, melyet Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere írt alá.

A V4-ek az ukrán demokratizálódást akarják segíteni

Külügyminisztérium, 2014. február 27. 16:42

Azért utaznak a visegrádi országok (V4) külügyi vezetői Kijevbe, hogy támogassák Ukrajnát a válság leküzdésében, és segítsék az ukrajnai demokratizálódást - mondta Martonyi János 2014. február 27-én az MTI-nek.

Családok támogatása a felelős kormányzati politikákban

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság, 2014. február 27. 16:17

Európának csak akkor van jövője, ha megerősítjük a házasság intézményét és a családokat, valamint támogatjuk a kívánt gyermekek megszületését. Ez közös európai ügy - mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára a V4 (Visegrádi négyek) családügyi szemináriumán, amelyen a V4 tagállamainak családpolitikai kormányzati szerveitől érkezett szakemberek vettek részt.

Budapesten tartják a Családi gazdaságok világfórumát

Vidékfejlesztési Minisztérium, Agrárgazdaságért Felelős Államtitkárság, 2014. február 27. 16:00

A magyar fővárosban rendezik meg március 4. és 6. között a Budapest Kongresszusi Központban a Családi gazdaságok világfórumát és találkozóját - jelentette be Feldman Zsolt csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Orbán Viktor vezetésével Magyarország önerőből talpra állt

Miniszterelnökség, 2014. február 27. 15:59

"Az Ön vezetése alatt Magyarország önerőből sikeresen talpra állt, a gazdasági és a társadalmi élet valamennyi területén a fejlődés útjára lépett" - írta Orbán Viktornak címzett levelében Rudolf Schuster, Szlovákia korábbi köztársasági elnöke. A levél tartalmáról a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője csütörtökön tájékoztatta az MTI-t.

A Diákolimpia legeredményesebb iskoláit díjazta a Magyar Diáksport Szövetség

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság, 2014. február 27. 15:55

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) díjátadó ünnepségen jutalmazta a diáksportban legeredményesebb iskolák teljesítményét, és köszönte meg a felkészítő testnevelők áldozatkész munkáját.

Moldáv – magyar oktatási megállapodás

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság, 2014. február 27. 15:55

Oktatási és Tudományos Együttműködési Munkatervet írt alá Klinghammer István államtitkár - az Emberi Erőforrások Minisztériumának képviseletében - és Vladimir Rusnac ideiglenes ügyvivő, - a Moldovai Köztársaság Oktatási Minisztériumának részéről - az oktatás és a tudomány terén kialakult együttműködés fejlesztésének szándékával. A munkaterv célja a két ország közötti kapcsolatok erősítése, valamint a felsőoktatási intézmények és kutatóközpontok közötti együttműködési megállapodások megkötése.

A termeléshez kötött támogatások szintje jelentősen megemelkedik 2015-től

Vidékfejlesztési Minisztérium, Agrárgazdaságért Felelős Államtitkárság, 2014. február 27. 15:37

A termeléshez kötött támogatások szintje a közvetlen uniós támogatási keret jelenlegi 3,5%-a helyett, 13%-ra fog nőni - mondta Czerván György a gazdálkodóknak a 2015-től várható új támogatási modellt bemutató rendezvénysorozat szegedi állomásán.

A Külügyminisztérium a krími utazások elhalasztását kéri

Külügyminisztérium, 2014. február 27. 15:26

A Krími Autonóm Köztársaságban zajló erőszakos cselekmények, az állami és kormányhivatalok munkájának szüneteltetése, valamint az általános biztonsági helyzet romlása miatt a Külügyminisztérium konzuli szolgálata azt javasolja a magyaroknak, hogy halasszák el az oda tervezett utazásaikat.