RSS feliratkozás
Találatok száma: 10

Hírek

Nemzetközi fejlesztési együttműködési ügynökség létrehozásán dolgozik a Külügyminisztérium

Külügyminisztérium, Globális Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárság, 2014. március 28. 18:31

Egyebek mellett a nemzetközi fejlesztési együttműködési (NEFE) végrehajtó szakintézmény (ügynökség) létrehozásán dolgozik a Külügyminisztérium a kormány NEFE stratégiáról szóló, több pontból álló határozata alapján; a jövőben többet költenek majd bilaterális NEFE projektekre és jobban összehangolják a tervezést és a végrehajtást – mondta Wintermantel Péter, a tárca globális ügyekért felelős helyettes államtitkára 2014. március 28-án az MTI-nek.

Balog Zoltán az ENSZ újraválasztott kisebbségügyi szakértőjével tárgyalt

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. március 28. 17:21

Balog Zoltán ma hivatalában fogadta dr. Izsák Ritát, aki az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa március 27-i határozata értelmében újabb három éven át, 2017-ig vezeti a tanács Kisebbségi Fórumát. Közlemény.

A 2016-os úszó Európa-bajnokságra készül Hódmezővásárhely

Miniszterelnökség, 2014. március 28. 17:06

Kétmilliárd forintos sportfejlesztési program indul Hódmezővásárhelyen - jelentette be Lázár János miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken az alföldi városban.

Orbán Viktor leleplezte Kosztolányi Dezső egészalakos szobrát Szabadkán

Miniszterelnökség, 2014. március 28. 16:54

Olyasmire készülünk, ami nagyon régen adódott meg a kárpát-medencei magyarságnak – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a vajdasági Szabadkán, ahol leleplezte Kosztolányi Dezső egészalakos szobrát.

Nemzetközi fejlesztési projektekről is tárgyalt a V4 és Japán

Külügyminisztérium, Biztonságpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkárság, 2014. március 28. 16:52

Tokióban folytattak megbeszélést a visegrádi négyek (V4) - Magyarország, Csehország, Lengyelország és Szlovákia - és Japán külügyminisztériumi politikai igazgatói csütörtökön és pénteken, ahol egyebek mellett közös nemzetközi fejlesztési programokról és az ukrajnai helyzetről is egyeztettek - közölte Takács Szabolcs, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára.

Balog Zoltán oktatási, tudományos és kulturális megállapodást írt alá a bosnyák civil ügyekért felelős miniszterrel

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. március 28. 16:28

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Sredoje Nović bosnyák civil ügyekért felelős miniszter oktatási, tudományos és kulturális megállapodást írt alá 2014. március 28-án, Budapesten.

Együttműködési megállapodást kötött a HITA, a 77 Elektronika Kft. és a Roche Diagnostics Ltd.

Miniszterelnökség, 2014. március 28. 15:53

Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA), az orvoselektronikai termékeket gyártó 77 Elektronika Kft. és a svájci, gyógyszeripari és diagnosztikai Roche Diagnostics Ltd. pénteken Budapesten.

Nincsenek pénzügyi problémák a mentőszolgálatnál

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egészségügyért Felelős Államtitkárság, 2014. március 28. 15:43

Cáfolta az egészségügyi államtitkár, hogy az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ) pénzügyi probléma lenne. Szócska Miklós az OMSZ-nél tartott pénteki sajtótájékoztatón azt mondta, az egyik napilapban megjelent cikk ezzel kapcsolatban valótlanságokat tartalmaz.

Az Európai Bizottság nem indít keresetet Magyarország ellen a bolti kiskereskedelmet terhelő ágazati különadó miatt

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2014. március 28. 15:39

Az Európai Bizottság bejelentette, hogy a bolti kiskereskedelmet is terhelő ágazati különadó miatt 2011-ben indított kötelezettségszegési eljárást anélkül zárta le, hogy kezdeményezné Magyarország elmarasztalását az Európai Bíróságon.

Átadták a 2013. évi Magyar Innováció Nagydíj elismeréseket

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2014. március 28. 15:34

A múlt évi kiemelkedő innováció elismeréseként Kövér László házelnök és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter átadta a 2013. évi Magyar Innovációs Nagydíj elismeréseket pénteken a Parlamentben.