RSS feliratkozás
Találatok száma: 30

Hírek

Magyar–lengyel kormányközi csúcs és rendkívüli V4 miniszterelnöki találkozó lesz Budapesten

Miniszterelnökség, 2014. január 28. 11:01

Magyar–lengyel kormányközi csúcstalálkozót tartanak szerda délután Budapesten. Orbán Viktor és a magyar kormány több minisztere az Országházban folytat megbeszéléseket Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel és kabinetjének több tagjával – tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője kedden az MTI-t.

Nőtt a mezőgazdaságból élők száma 2010 óta

Vidékfejlesztési Minisztérium, Agrárgazdaságért Felelős Államtitkárság, 2014. január 28. 9:46

Reagálva Gőgös Zoltán közleményére fontos hangsúlyozni, hogy a 2010 és 2013 között megszűnt egyéni gazdaságok 89 százaléka használt egy hektárnál kisebb területet. Nyilvánvaló, hogy ekkora terület nem képes eltartani egy családot, hanem csak főállás mellett, nagyrészt saját fogyasztásra termelő gazdaságokról van szó. Ezért nem szabad az egyéni gazdálkodók számát a mezőgazdaságból élők számának tekinteni, és annak változásából következtetéseket levonni a mezőgazdasági foglalkoztatásra.

Cséfalvay Zoltán: tudással, munkával és tehetséggel lehessen előre jutni

Nemzetgazdasági Minisztérium, Parlamenti és Gazdaságstratégiáért Felelős Államtitkárság, 2014. január 28. 8:51

Az Orbán-kormány célja az, hogy Magyarországon tudással, munkával és tehetséggel lehessen előre jutni - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára hétfőn Kecskeméten, a rezsicsökkentésről rendezett lakossági fórumon.

500. alkalommal is tabuk nélkül

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság, 2014. január 28. 8:36

A három és fél éve indult a Szolidaritás Nagykövete program keretében Orsós Zsolt vak sportoló, egykori paralimpikon 500. rendhagyó osztályfőnöki és testnevelés óráját tartotta, ez alkalommal a székesfehérvári Tóvárosi Általános iskolában.

Európai szinten is figyelemreméltóak az elmúlt 3,5 év eredményei

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2014. január 28. 8:30

Európai szinten is figyelemreméltóak az elmúlt három és fél eredményei, "ezért higgyünk az országunkban" – hangoztatta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes hétfőn Várpalotán, egy lakossági fórumon.

Lázár János: a magyar állam egyes vezetőit személyes felelősség terhelte

Miniszterelnökség, 2014. január 28. 7:33

Magyarországnak szembe kell néznie azzal, hogy nemcsak ellenünk követtek el bűnöket, és nemcsak mások felelőssége a magyarországi holokauszt, hanem mi is vétkeztünk önmagunk ellen – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár a nemzetközi holokauszt-emléknapon az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) párizsi székházában hétfő este tartott ünnepi megemlékezésen.

Megtartotta első ülését a Magyar-Koreai Gazdasági Vegyesbizottság

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2014. január 27. 18:32

Történelmi lépésnek nevezte a keleti nyitás gazdaságpolitika valódi működése érdekében a magyar-koreai gazdasági vegyesbizottság első ülését Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a tanácskozást követő sajtótájékoztatón, hétfőn a Parlamentben. A felek négy területen írtak alá együttműködési megállapodást.

Oroszország a díszvendége a Madách Nemzetközi Színházi Találkozónak

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság, 2014. január 27. 17:55

Oroszország lesz a díszvendége a Madách Nemzetközi Színházi Találkozónak, amelyet március 26. és április 7. között rendeznek meg 11 ország társulatainak részvételével a Nemzeti Színházban a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) keretében.

A magyar közigazgatás-fejlesztési program jó példa a külföld számára is

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Közigazgatási Államtitkárság, 2014. január 27. 17:34

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Külügyminisztérium támogatásával a tavaly nyári, Külügyminisztérium által megszervezett Afrika Fórum után idén négynapos konferencián mutatja be a magyar közigazgatási reform eredményeit, tapasztalatait. Közlemény.

Egyetlen lépést sem szabad engedni az emberi szabadságjogokból

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Parlamenti Államtitkárság, 2014. január 27. 17:00

Soha sehol sem szabad egyetlen lépést sem engedni az emberi szabadságjogokból, az emberek egyenlőségéből és a jogvédelemből - hangsúlyozta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján tartott rendezvényen hétfőn Budapesten, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontban.

Vizsgálat a Magyar Orvosi Kamaránál

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egészségügyért Felelős Államtitkárság, 2014. január 27. 16:38

A MOK Felügyelő Bizottsága kérelemmel fordult az Emberi Erőforrások Minisztériumához a Magyar Orvosi Kamaránál a Bizottság által vélt működési és gazdálkodási problémák kapcsán. Közlemény.

A 2014-2015-ös tanév első félévében kaphatják meg a hatodikos lányok a HPV elleni védőoltást

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egészségügyért Felelős Államtitkárság, 2014. január 27. 16:30

A 2014-2015-ös tanév első félévében kaphatják meg a hatodik évfolyamos lányok a humán papilloma vírus (HPV) elleni védőoltást, amennyiben a szüleik kérik a vakcina beadását – jelentette be Beneda Attila, egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár. Magyarországon a 45 év alatti nők körében a méhnyakrák a második leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedés, amelynek több mint 90 százalékát a HPV okozza.

Négy év alatt 24 milliárd forinttal nőtt az étkezési támogatás

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság, 2014. január 27. 16:02

Hatalmas előrelépés történt a térítésmentes és a kedvezményes étkeztetés támogatásában 2010 és 2014 között: 24 milliárd forinttal, vagyis 83 százalékkal többet fordít erre a célra az állam - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkára hétfői, székesfehérvári sajtótájékoztatóján.

Az iráni atomprogramról létrejött Közös Akcióterv végrehajtása

Külügyminisztérium, Biztonságpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkárság, 2014. január 27. 15:50

Magyarország üdvözli az Irán és az E3+3-ak között korábban létrejött Közös Akcióterv végrehajtásának megkezdéséről szóló január 10-i genfi megállapodást, valamint a NAÜ január 20-i jelentését, amelyben Iránnak az Akciótervben foglalt kötelezettségvállalásai betartásáról számol be. Magyar részről elégedettek vagyunk, hogy Irán időarányosan teljesíti az atomprogramjának korlátozására vonatkozóan vállalt kötelezettségeit.

35 év felettiek is pályázhatnak a Diplomamentő Programra

Nemzetgazdasági Minisztérium, Foglalkoztatáspolitikáért Felelős Államtitkárság, 2014. január 27. 15:44

A Diplomamentő Programot bejelentése óta nagy érdeklődés övezi. A számos pozitív visszajelzés azt igazolja, hogy a célcsoport nagyra értékeli, és jól célzottnak tartja a pályázatot. Az eddigiekhez képest pozitív változás, hogy márciustól korhatár nélkül lehet jelentkezni a programra.

Orbán Viktor levele a Magyar Holokauszt 2014 Emlékbizottság ülésének résztvevőihez

Miniszterelnökség, 2014. január 27. 15:15

Orbán Viktor miniszterelnök levelét Haraszti György történészprofesszor olvasta fel a holokauszt nemzetközi emléknapján a Magyar Holokauszt 2014 Emlékbizottság tudományos emlékülésén.

A KLIK hatékony működését segíti a minisztériumi átvilágítás

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Köznevelésért Felelős Államtitkárság, 2014. január 27. 15:08

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ egyéves tevékenységét a minisztérium több szempontrendszert figyelembe véve vizsgálta és értékelte.

Százezerrel nőtt a foglalkoztatott nők száma a kormányváltás óta

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2014. január 27. 15:01

Magyarországon 1 millió 825 ezer nőt foglalkoztattak a tavaly novemberi adatok szerint, mintegy százezerrel többet, mint a kormányváltás előtt - mondta Szalai Piroska, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) nők munkaerőpiaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztosa az MTI-nek hétfőn.

Még szorosabb agrárkapcsolatok Dél-Koreával

Vidékfejlesztési Minisztérium, Parlamenti Államtitkárság, 2014. január 27. 14:59

Tóth Katalin, az agrártárca nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára képviselte a Vidékfejlesztési Minisztériumot a Budapesten megrendezett Magyar-Dél-Koreai Gazdasági Vegyes Bizottság első ülésén.

Tíz éve először nőtt a fiatalok foglalkoztatottsága

Miniszterelnökség, 2014. január 27. 14:51

Tíz év óta először nőtt a fiatalok foglalkoztatottsága - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országházban.

Pozitív folyamatokat indított el a sertésáfa csökkentése

Vidékfejlesztési Minisztérium, Agrárgazdaságért Felelős Államtitkárság, 2014. január 27. 14:38

Az év eleje óta eltelt időszak tapasztalatai alapján pozitív folyamatok indultak el az élő- és a félsertés áfájának 5 százalékra csökkentésével.

Nonprofit közműszolgáltatás a cél

Nemzetgazdasági Minisztérium, Parlamenti és Gazdaságstratégiáért Felelős Államtitkárság, 2014. január 27. 14:25

A magyar kormány célja egy olyan nonprofit közmű-szolgáltatási szektor létrehozása, amelyben a profitot visszaforgatják az adott tevékenységbe - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára.

Letette az esküt a magyar csapat

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság, 2014. január 27. 14:22

Regőczy Krisztina olimpiai ezüstérmes jégtáncos mondta el a február 7-én kezdődő szocsi téli játékokra utazó magyar csapat fogadalomtételének szövegét. Az eseményen részt vett Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár is.

Magyarország alkalmazza a kisgazdaságok egyszerűsített támogatási rendszerét

Vidékfejlesztési Minisztérium, Agrárgazdaságért Felelős Államtitkárság, 2014. január 27. 14:10

Magyarország 2015-től bevezeti a kisgazdaságok egyszerűsített támogatási rendszerét, mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) mezőgazdasági termelők részére indított, a Közös Agrárpolitika - új támogatási modelljét bemutató rendezvénysorozat nagykátai állomásán.

Takács Imre nem tett eleget a törvényben meghatározott kötelezettségének

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság, 2014. január 27. 14:09

Takács Imre, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója vezetői megbízatásának visszavonására készült az Emberi Erőforrások Minisztériuma, ugyanis nem tett eleget egy, a vezetők számára jogszabályban előírt képzés megszerzésének. Ennek tényéről az EMMI korábban már értesítette Takács Imrét, így tudott arról, hogy hamarosan megszűnik vezetői pozíciója.

Díj az Európai Vállalkozások Ösztönzéséért

Nemzetgazdasági Minisztérium, Gazdaságszabályozásért Felelős Államtitkárság, 2014. január 27. 12:59

Az idei évben is díjazzák a legjobb vállalkozói elképzeléseket.

Magyarország kész a dél-koreai gazdasági kapcsolatok erősítésére

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2014. január 27. 12:46

Magyarország kész az üzleti kapcsolatok további erősítésére Dél-Koreával - fejtette ki Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter a magyar-koreai gazdasági együttműködési fórum megnyitóján hétfőn Budapesten.

Víztározó és adatközpont építéséről is tárgyalt Bakuban Szijjártó Péter

Miniszterelnökség, 2014. január 27. 12:28

Azeri kormánytagokkal tárgyalt hétfőn Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, a bakui tárgyalásokon egyebek közt szóba került egy víztározó építése és egy nagy teljesítményű adatközpont létesítése Azerbajdzsánban magyar részvétellel.

Elektronikus értékesítési rendszert vezetnek be a felszámolási eljárásban

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Igazságügyért Felelős Államtitkárság, 2014. január 27. 12:22

Nyilvánosabbá, átláthatóbbá és ellenőrizhetőbbé válik a felszámolók értékesítői munkája a Kormány döntésének köszönhetően. A felszámolási eljárások során a hagyományos formában lebonyolított egyedi árveréseket és pályáztatásokat 2015. január elsejétől egy központosított, internetes értékesítési rendszer váltja fel, amelyben a világhálón teszik közzé az árverési hirdetményeket és az értékesítési pályázatokat, és ott folyik majd a licitálás, illetve a pályázati értékesítés is. Az új rendszert a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal működteti majd. Közlemény.

Múzeumnépszerűsítő túra indul februárban

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. január 27. 12:01

Háromszáz hazai múzeum és kiállítóhely részvételével indul el február 1-jén a Mozaik Múzeumtúra. Az Örökség Kultúrpolitikai Intézet kezdeményezését a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 130 millió forinttal támogatja - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.