Hóvári János, a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára 2011. február 14-én Tunéziába utazott. Kétnapos látogatása célja, hogy tájékozódjon a januári eseményeket követően az országban kialakult helyzetről, illetve diplomáciai eszközökkel támogassa a demokratikus változásokat.
2011. február 14-én miniszteri szintű, négyoldalú csúcstalálkozóra került sor Bukarestben az AGRI földgázvezeték projektben érintett országok – Azerbajdzsán, Grúzia, Magyarország és Románia – energiaügyekért felelős minisztereinek részvételével. Közlemény.
Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára 2011. február 10-én és 11-én Zágrábban tett hivatalos látogatást, amely során találkozott Franjo Dubrovic-csal, a Horvát Köztársaság Egyházügyi Hivatalának vezetőjével.
Első alkalommal rendezték meg a soros magyar EU-elnökség alatt az Oktatási, Ifjúsági, Kulturális és Sport Ügyek Tanácsának ülését Brüsszelben. A középpontban az oktatás szerepe állt a közösség 2020-ig megfogalmazott célkitűzéseinek elérésében. Az ülést Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára elnökölte. Közlemény.
Az ország előtt álló gondokkal - a kialakult választási eredmények következtében - csak a Fidesz-KDNP-kormánykoalíciónak van esélye sikeresen megbirkózni - mondta Orbán Viktor hétfőn a parlamentben a frakcióvezetők felszólalásaira adott viszontválaszában.
Környezetügyi együttműködést kötött a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA). A környezeti kutatási eredmények megosztásáról szóló megállapodást Illés Zoltán, a VM környezetügyért felelős államtitkára és Németh Tamás, az MTA főtitkára írta alá. Az együttműködés célja, hogy támogassa a hazai kutatásokat, illetve a tudományos ismereteket közvetlenül is alkalmazzák a kormányzati munkában.
Jelentkezési határidő: 2011. február 17.
Több mint 2700-an vettek részt a rendőrségi véradónapokon, ebből 2439-en váltak a mindennapok hősévé és adtak vért. A Magyar Vöröskereszt és az Országos Rendőr-főkapitányság immáron második alkalommal szervezte meg az Országos Rendőrségi Véradónapot, február 1. és 14. között. Az apropó szomorú, a cél nemes. Ebben az esztendőben 63 helyszínen vártuk a véradókat. Az ORFK és a Magyar Vöröskereszt közleménye.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára 2011. február 12-én, szombat délután, a budapesti Körcsarnokban köszöntötte a 46. Hungária Férfi Judo Világkupa résztvevőit. A verseny 46 éves történetében idén neveztek a legtöbben; 51 országból több mint 330 sportoló jelezte indulási szándékát.
Magyarország megújulása a célja a parlament tavaszi ülésszakának a miniszterelnök szerint.
A Házasság Világnapja alkalmából Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára ünnepélyes keretek között átadta az „Együtt” emléklap első példányát egy frissen házasságot kötött fiatal párnak. Az ünnepi eseményen részt vett Bús Balázs, Óbuda polgármestere is. Közlemény.
Magyarország az Európai Unió tagjaként és a Tanács soros elnökeként üdvözli a dél-szudáni területek önrendelkezéséről szóló népszavazás békés és hiteles lebonyolítását.
Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár hétvégén látogatott Berlinbe, ahol a filmfesztivál ideje alatt több találkozón is részt vett. Vasárnap, február 13-án megbeszélést folytatott német kollégájával, Bernd Neumann szövetségi kulturális miniszterrel, a magyar-német kulturális kapcsolatok erősítéséről, különösen a film és digitalizáció területén. Közlemény.
Az egészségügyben dolgozó műkedvelő alkotók munkáit a Tihanyi Bencés Apátság galáriájában állítják ki 2011 májusában.
A Magyar Honvédség Támogató Dandár parancsnoka pályázatot hirdet alapellátást biztosító orvosi rendelőbe vegyes feltöltésű szakorvosi beosztás betöltésére.
A nem állami, nem helyi önkormányzati közoktatási intézményfenntartó a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény végrehajtásáról rendelkező 20/1997. (II. 13) Korm. rendelet 13. § (5) bekezdése szerint a normatív hozzájárulás és támogatás iránti igényét a február 1-jei tényleges létszám alapján kitöltött adatlapokon 2011. március 12-ig nyújthatja be a Magyar Államkincstár fenntartó székhelye szerint illetékes megyei igazgatóságához. Az igénylési határidő elmulasztása jogvesztő.
Balog Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára 2011. február 9. és február 18. között részt vesz New Yorkban az ENSZ Szociális Fejlesztési Bizottságának 49. ülésszakán, ahol az Európai Unió álláspontját ismertetve elmondta, hogy az EU 2020 stratégia keretében ebben az évtizedben az uniós országok összesen 20 millió fővel, Magyarország pedig 450 ezer fővel csökkenti szegényeinek számát.
A német kormány képviselői egyértelmű támogatásukról biztosították dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettest, közigazgatási és igazságügyi minisztert a 2011. február 11-én Berlinben folytatott tárgyalások során a magyar EU-elnökség kiemelt témájának számító horvát EU-csatlakozás elősegítésében, a Duna-stratégiában és a romastratégia sikerre vitelében.
A kidolgozás alatt álló energiapolitikai alapdokumentum (melyről várhatóan júniusban dönt az Országgyűlés) a korábbinál erőteljesebben kívánja figyelembe venni a fenntartható fejlődés követelményeit, azaz az energiastratégiának hangsúlyosan támogatnia kell a versenyképesség és a társadalmi kohézió környezeti szempontból is fenntartható javítását. A stratégiai környezeti vizsgálat (SKV) a megelőző típusú környezetvédelem eszköze: lehetőséget teremt arra, hogy a fenntarthatóság alapelvének teljesülését esetlegesen gyengítő célokat, a környezetre kockázatot jelentő beavatkozásokat már a stratégia kidolgozása során feltárja és javaslatokkal segítse a stratégia kidolgozóit e szempontok figyelembevételére, és megjelenítésére a dokumentumban.
Közel másfél milliárd forintos beruházással, termelők összefogásával kezdődött meg baromfifeldolgozó építése a Zala megyei Pacsán. Az alapkőletételen jelen volt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
2011. június 1-jével indítja el az új kormánytisztviselői életpálya-rendszer bevezetését a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a vonatkozó törvény módosításával. Az életpálya egyes elemeit - így az új rendszerű teljesítményértékelést, vizsgáztatási és továbbképzési rendszert, etikai kódexet, javadalmazási és előmeneteli rendszert - 2012. január 1-jéig folyamatosan, több ütemben léptetik hatályba.
A dioxinbotrány megrázta a magyar és az európai sertéságazatot, és rámutatott a termelési feltételek javításának szükségességére; a vidékfejlesztési tárca állatjóléti támogatások beépítésével segíti az ágazat helyzetét - mondta Fazekas Sándor, vidékfejlesztési miniszter Devecserben.
A NATO által vezetett békefenntartó misszióban szolgálatukat teljesítő magyar katonák munkáját is elismerték azon a „medálparádén”, amelyen köszönetét fejezte ki Hans Werner Fritz vezérőrnagy, az ISAF Északi Regionális Parancsnokság parancsnoka.
Az Európai Unió Tanácsának Elnöksége figyelemmel kíséri az észak-afrikai menekülthullám miatt az olasz partoknál kialakult rendkívüli helyzet alakulását. A Belügyminisztérium Sajtóosztályának közleménye.
Az új alkotmány előkészítésével kapcsolatban tizenkét kérdésből álló kérdőívet küld a választókorú állampolgároknak a napokban a nemzeti konzultációs testület - jelentette be vasárnap a fideszes Szájer József, a grémium vezetője és a korábban MSZP-s, jelenleg független parlamenti képviselő, volt házelnök, Szili Katalin, a testület egyik tagja.
A Nemzetgazdasági Minisztérium cáfolja az LMP állítását, miszerint az ígért támogatási összeg dupláját kapja az autóipari vállalat. Közlemény.
A minisztérium megindítja az M6 Szekszárd utáni szakaszának műszaki felülvizsgálatát. Közlemény
Hat hónapon belül megszülethetnek az ország átszervezése érdekében szükséges döntések - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője pénteki siófoki sajtótájékoztatóján, ahol ismertette a kormányfőnek a Fidesz-KDNP kihelyezett tanácskozásán elhangzott szavait.
Büntetőfeljelentést tett az Országos Cigány Önkormányzat hivatalának átadás-átvétele kapcsán feltárt hiányosságok miatt Farkas Flórián, a szervezet elnöke.
35 millió forintból alakítottak ki borházat Zalaszabaron, a XVIII. századi Baán pincében. Ehhez 20 millió forintot az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program turisztikai tevékenységek ösztönzését támogató pályázatának keretében nyertek el. A borházat V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár avatta fel.