Az átadás-átvételt követően az MH EUFOR 8. váltásának katonái az utolsó csoport kiérkezését követő héten már fontos feladatokat teljesítettek.
A magyar kormány a belga elnökség példamutató munkáját szeretné a magyar soros elnökség idején továbbvinni a gyermekszegénység felszámolásáért folytatott harcban - fogalmazott beszédében Balog Zoltán a IV. Európai Roma Platform Értékelő Szakértői Ülésén.
A Magyar Tudományos Akadémián ünnepélyes keretek között került sor arra a - sajtótájékoztatóval egybekötött - aláírási ceremóniára, mellyel kezdetét vette a „Huawei - A Holnap Innovatív Vezetői”elnevezésű ösztöndíj-program. A kínai Huawei magyar leányvállalata a Budapesti Corvinus Egyetemmel és a Műegyetemmel most megkötött szerződése alapján öt esztendőn keresztül, minden évben 15 diáknak nyújt anyagi támogatást. A magyar kormányt az eseményen Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár képviselte.
Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a női oktatás uniós stratégiáját ismertette New Yorkban, az ENSZ Nők helyzetével foglalkozó Bizottságának 55. ülésszakán.
2011. február 22-én, a szaúd-arábiai Rijádban tartották a Nemzetközi Energia Fórum (International Energy Forum - IEF) rendkívüli miniszteri értekezletét, melyen Magyarországot Kovács Tamás Iván, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium európai uniós és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára képviselte. A találkozó legfontosabb napirendi pontja a fórum alapszabályának – International Energy Forum Charter – aláírása volt. Közlemény.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) támogatás keretében 5 992 ügyfélnek közel 12,2 milliárd forintot utal át februárban. Zajlik a kedvezőtlen adottságú területek (KAT) és a Natura 2000 gyepterületek támogatásának kifizetése is.
Magyar kezdeményezésre a tengerparttal nem rendelkező országok, Ausztria, Csehország, Szlovákia, Luxembourg és Magyarország szakminiszterei a belga fővárosban nyilatkozatot adtak át Maria Damanaki halászati biztosnak. Közlemény.
Egymilliárd forint áll rendelkezésre az elkülönített zöldség-gyümölcs támogatásokra, ebből közel 660 millió forintot utal át 193 gazdálkodónak a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).
A közigazgatási és igazságügyi miniszter rendelete alapján azon önkormányzati fenntartásban működő intézményi kör - illetve ezen intézmények fenntartói - részére, amelyek a 2010. évben váltak jogosulttá az esélyegyenlőséget szolgáló intézkedések támogatásának, valamint a pedagógusok kiegészítő illetményének forrásául szolgáló támogatásnak az igénybevételére, ú.n. kiegészítő illetmény folyósítására kerül sor.
Még a gyakran nehezen kezelhetőnek nevezett kamaszkorú gyerekek képzeletét is könnyen meg lehet ragadni az érdekes és rendhagyó foglalkozásokkal, amelyeket a katonai alapismeretek tantárgy oktatásának keretében tartanak az ország iskoláiban – hangzott el a KatonaSuli program tapasztalatait összegző kétnapos konferencián, Balatonkenesén.
Az államháztartás központi alrendszerének mérlege, kimutatása és általános helyzetének összefoglalása.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a nagy érdeklődésre való tekintettel az országos könyvtárhálózat közel 400 közkönyvtárában is elérhetővé teszi az információs kiadványt. A Pályázati kézikönyv sok pályázó számára nyújthat hasznos segítséget, egyszerű és közérthető formában összegzi a megújult fejlesztéspolitikai rendszer pályázati lehetőségeit. Közlemény.
Legyünk egészségtudatosak! - foglalta össze Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a „Megnézheted magad” életmód-tudatosító kampány üzenetét a keddi, Nagy Anna kormányszóvivővel tartott közös sajtótájékoztatóján.
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára nyitotta meg az EU Sport Fórumot, amelyet az Európai Bizottság 2011. február 21-22-én, Budapesten rendezett részben kapcsolódva a magyar elnökség által Gödöllőn tartandó informális sportminiszteri értekezlethez. Közlemény.
Közép-Európa egyik utolsó elbeszéletlen tragédiájának nevezte Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes az 1944-45-ös délvidéki vérengzéseket, a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából ma megtartott „Magyar voltál, ezért!” – Magyar Tragédia, Délvidék 1944-1945 című időszaki kiállítás megnyitóján.
Áldozatsegítő vonalat működtet 2011. február 22-től az Észak-magyarországi, Észak-alföldi és Dél-dunántúli régiókban az áldozatsegítő szolgálat. A bajba jutottak a 06-80-225-225 telefonszámon ingyenesen, a nap 24 órájában kérhetnek segítséget és tanácsot.
A nemzetközi környezetvédelmi kormányzás megerősítése kiemelt fontosságú terület az Európai Unió számára – jelentette ki a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára az ENSZ Környezetvédelmi Program (UNEP) Kormányzótanácsának ülésén, Nairobiban.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága – együttműködésben az Európa Tanáccsal – pályázatot hirdet a helyi roma közösség és az intézmények (egészségügyi, szociális és oktatási intézmények) közötti közvetítés területén dolgozó, roma integráció területén jártas, roma származású szakemberek számára az Európa Tanács továbbképzési programjában való részvételre.
Háromezer kormánytisztviselő esetében rendezték a korábbi, jogellenes illetmény-kiegészítéseket a kormányhivatalok új vezetői. Ugyanakkor 15 ezer dolgozó kap nagyobb kiegészítést.
A Mezőgazdasági Tanács 2011. február 21-én Brüsszelben harmadik alkalommal folytatott vitát a közös agrárpolitika jövőjéről készült bizottsági jelentésről.
Március 18-ig vizsgálhatják felül a LEADER Helyi Akciócsoportok (HACS) helyi vidékfejlesztési stratégiájukat (HVS). A revízió célja a stratégiák félidejű értékelése, megújítása, az új célok meghatározása. Közlemény.
Pénteken, február 25-én országszerte a kommunizmus áldozataira emlékeznek: 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba a Független Kisgazdapárt akkori főtitkárát, Kovács Bélát. Az első Orbán-kormány által 2000-ben elfogadott határozat értelmében ezen a napon minden középfokú oktatási intézményekben erre emlékeznek. A Magyar Kormány hivatalos megemlékezése az Andrássy út 60, a Terror Háza Múzeum előtt lesz.
20 százalékkel több nemzeti támogatást kapnak 2011- ben a Zöldség-gyümölcs Termelői Csoportok (TÉSZek).
Budai Gyula ma újságírók előtt emlékeztetett, a napokban Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult, és átadta neki azokat a jegyzőkönyveket, amelyek alapján azt vélelmezi, hogy Juhász Ferenc volt honvédelmi minisztert illetően - aki O. János vallomása alapján szintén kapott a honvédségi korrupciós pénzekből - a Budapesti Katonai Ügyészség nem tette meg azokat az intézkedéseket, amelyek a vallomások alapján szükségesek lettek volna.
A Belügyminisztérium mindennapi munkája során számít a tudományos élet útmutatásaira - mondta Pintér Sándor miniszter a Belügyi Tudományos Tanács hétfői budapesti alakuló ülésén.
A reformprogram egyik legfontosabb célja a fenntartható gazdasági növekedés biztosítása – mondta el Nagy Anna kormányszóvivő egy hétfői háttérbeszélgetésen, ahol kiemelte: addig senki sem kerülhet utcára, amíg nem születik kormányzati döntés ennek megoldásáról.
Igen nagy veszteség érte szombaton a magyar zenepedagógiát, elhunyt Szabó Helga, Kodály Zoltán egykori tanítványa, akinek óriási szerepe volt abban, hogy a Kodály elképzelése világszerte megismert és elismert zeneoktatási módszerré váljon. Munkássága eddigi legnagyobb hazai elismeréseként 2006-ban Magyar Örökség Díjban részesült. Közlemény.
A február 21-22-én zajló konferencia hétfői nyitónapján Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár és Andrulla Vasziliu oktatásért felelős EU-biztos közösen tartott sajtótájékoztatót, melyen a kisgyermekkori nevelés egész életre meghatározó szerepét hangsúlyozták.
Magyarország uniós elnökségi jelmondata, az Erős Európa olyan erős mezőgazdaságot is megkövetel, amely képes ellátni az egész kontinenst, megőrzi exportpiacait, és közben magas minőségű, egészséges termékeket állít elő – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Párizsban a mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállításon.
Hétfőn az Iparművészeti Múzeum munkatársai előtt adta át újabb öt évre szóló kinevezését Dr. Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője Dr. Takács Imre főigazgatónak, aki pályázat útján nyerte el a megbízatást. Az ünnepi állománygyűlést megtisztelte jelenlétével Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár, Hammerstein Judit helyettes államtitkár és Elekes Botond, az államtitkárság kabinetfőnöke is.