Az Országgyűlés 2014. február 6-án elfogadta a víz alatti kulturális örökség védelméről szóló UNESCO egyezmény kihirdetéséről szóló törvényt, amely 2014. február 12-én jelent meg a Magyar Közlönyben. A ratifikálás révén Magyarország felléphet a nemzetközi tengervizekben található kulturális örökségének megóvása érdekében.
A gyed extra hatására a hat év alatti gyermeket nevelő nők foglalkoztatási rátája 2015-re elérheti a 40 százalékot - mondta Szalai Piroska miniszteri biztos sajtótájékoztatón, pénteken.
Látványos az, ahogyan a kisvárdai polgárok 2010 után mindent megtettek annak érdekében, hogy a település helymegtartó képességét, élhetőségét érdemben javítsák – mondta Lázár János Kisvárdán, a Városházában kialakított kormányablak átadási ünnepségén.
A tartalmi szabályozók összeállításával megbízott Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) a kerettantervek megjelenését követően figyelemmel kísérte a tantervek bevezetésével kapcsolatos visszajelzéseket, és szakmai, valamint civil szervezetekkel egyeztetve megvitatta mindazokat az észrevételeket, amelyek a Nemzeti alaptantervre és a tantárgyi kerettantervekre vonatkoztak.
Gazdaságilag és nemzetpolitikai szempontból is kiemelt jelentőségűek az Európai Területi Társulások (ETT) Magyarország számára - hangsúlyozta Rétvári Bence pénteken Budapesten.
A regionális tarifák kiterjesztésével február 15-étől közel 1400 kilométeren, a hazai vasúthálózat ötödén lesz olcsóbb az utazás – mondta el Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár 2013. február 14-én, Budapesten. Közlemény.
Gazdasági együttműködési megállapodást kötött Magyarország Türkmenisztánnal, a szerződést Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, valamint Berdi Matiyev türkmén külügyminiszter-helyettes látta el pénteken kézjegyével.
A kormány átvállalja a Veszprém Aréna törlesztőrészleteit az önkormányzattól, ez idén hatszázmillió forintot tesz ki - jelentette be Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Smaragdváros elnevezésű városrehabilitációs projekt indító sajtótájékoztatóján pénteken Veszprémben.
2014. március 2-ig van lehetőség a területi és települési nemzetiségi önkormányzatok 2014. évi feladatalapú költségvetési támogatásának pontszámaival és a beérkezett jegyzőkönyvekkel kapcsolatos észrevételek megtételére, melyeket az Emberi Erőforrások Minisztériuma közzé tett.
A Külügyminisztérium üdvözli, hogy Nikosz Anasztasziadesz, a Ciprusi Köztársaság elnöke és Dervis Eroglu, a ciprusi török közösség vezetője megállapodott a közvetlen tárgyalások folytatásának alapját jelentő közös nyilatkozat tartalmáról. Közlemény.
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2014-ben is pályázatot hirdet a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek számára. A február 5-én kiírt pályázat célja az egyesületek tevékenységének támogatása annak érdekében, hogy a fogyasztóvédelem széles társadalmi alapokra támaszkodjon.
2013 negyedik negyedévében a magyar gazdaság növekedésének üteme tovább gyorsult. A KSH előzetes adatai alapján a bruttó hazai össztermék 2,7%-kal bővült az előző év azonos időszakához képest. Hasonló dinamikus növekedésre 8 éve nem volt példa Magyarországon. A kedvező adatok jelentősen meghaladják a piaci várakozásokat.
2013 negyedik negyedévében a magyar gazdaság növekedésének üteme tovább gyorsult, a bruttó hazai össztermék 2,7 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest. Erősebb a gazdaság, mint a kormányváltás előtt – mondta Varga Mihály a GDP-adatokra reagálva. Hasonló dinamikus növekedésre 8 éve nem volt példa Magyarországon, az elmúlt év egészében 1,2 százalékkal növekedett a magyar gazdaság - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter a mai sajtótájékoztatóján.
2010-től újraélesztettük az egészségügyet, de a megújításhoz a központi akarat mellett a helyi viszonyokat ismerő kollégák elkötelezettsége is szükséges - mondta Szócska Miklós, az EMMI egészségügyért felelős államtitkára a Jászberényi Szent Erzsébet Kórházban 36 új betegágy ünnepélyes átadásán.
Támogatni kell a fiatal tehetségeket, és a sikereiket meg kell ünnepelnünk, így azt is, hogy az első magyar műholdat két éve lőtték fel sikeresen – mondta el Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára csütörtökön, a Masat-1 fellövésének második évfordulóján.
Újra nyereségessé vált az elmúlt években a magyar vadgazdálkodás, az ágazat tavalyi eredménye már mintegy 1,5 milliárd forint körüli volt - mondta Fazekas Sándor a 21. Fegyver, Horgászat, Vadászat (FeHoVa) Nemzetközi Kiállítás hivatalos megnyitóját követően csütörtökön a Hungexpo budapesti vásárközpontjában.
A tankönyvellátás megújításának legfőbb célja, hogy a diákok jól használható, magas színvonalú tankönyvekből tanulhassanak. Kevesebb, de jobb minőségű tankönyv lesz, az áttekinthető, a szülők és a tanulók érdekeit érvényre juttató új rendszer kialakítása a tervezett ütemben folyik. Minden határidő biztosítja, hogy a tankönyvellátásban részt vevő szereplők biztonságosan felkészüljenek úgy, hogy a gyártás folyamata ne kerüljön veszélybe. A tankönyvek a tanévkezdésre rendben eljutnak az iskolákba, a tanévkezdés rendje és nyugalma garantált.
Kína kész Magyarországgal közösen az együttműködés erősítésére, köztük a pénzügyeket, a távközlést, az infrastruktúrát érintő és a csúcstechnológiát képviselő területeken – hangoztatta Hszi Csin-ping kínai elnök, amikor csütörtökön Pekingben fogadta Orbán Viktort. A magyar kormányfő arról biztosította vendéglátóját: Magyarország támogatja egy többpólusú világrend kialakulását, Kína békés fejlődését és nagy fontosságot tulajdonít Kína jelentős és konstruktív szerepének a világon.
Ismét magyar bor kapta az aranyérmet a Biofachon. Az Orvina Kft. 2010-es évjáratú Tokaji Zeta borkülönlegessége bizonyult a legjobbnak. Magyarországot Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium társadalmi és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára képviselte idén Nürnbergben a BioFach nemzetközi biotermék vásáron, ahol közel 90 ezer m2-en, több mint 80 ország, 2500 kiállítója van jelen, a látogatók száma a tavalyi évekhez megszokottan, több tízezer főre becsülhető.
A parlament 246 igen szavazattal, 70 nem ellenében elfogadta a kollektív befektetési formákról szóló, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által benyújtott törvényjavaslatot.
Szalai Piroska a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos a MUNKA - CSALÁD egyensúly című konferencián hangsúlyozta, hogy a GYED extra bevezetésével a kormány célja az volt, hogy javítson a kisgyermekes nők és családok helyzetén.
Magyarországon a zöld közbeszerzések aránya évről évre nő, jelenleg meghaladja a tíz százalékot – jelentette ki Jánosi Andrea közbeszerzésért felelős helyettes államtitkár a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara „A fenntartható közbeszerzés hazai és nemzetközi aktualitásai” című konferenciáján 2014. február 13-án, Budapesten.
Vaján az Új Széchenyi Terv keretében közel 150 millió forint támogatással új bölcsőde épült, amelyet Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára adott át.
Jó ügy mellé álltunk, amikor a kultúraközvetítés eme formáját is támogattuk – mondta Dr. Latorcai Csaba, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a Croatica Kulturális, Információs és Kiadói Nonprofit Kft. rendezvényén, ahol Danica Juričić Spasović első regényének „Szeretem a dzsúdót, szeretem Sandrát” című magyar fordítását mutatták be.
Az Európai Bizottság 2010 februárjában – a Magyar Kormány értesítése nélkül – szlovák kérésre úgy módosította az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések regiszterében (E-Bacchus adatbázis) Szlovákiára vonatkozó bejegyzést, hogy a korábban szereplő „Tokajská/Tokajské/Tokajský vinohradnícka oblasť” megjelölést „Vinohradnícka oblasť Tokaj”-ra cserélte.
Dr. Pintér Sándor belügyminiszter meghívására február 13-án kétnapos hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett Cvetlin Jovcsev bolgár miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter. Közlemény.
A gyermekvállalás támogatása kiemelt célja a kormánynak – hangsúlyozta Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára a „Munka – Család egyensúly” elnevezésű konferencián a Magyar Tudományos Akadémia épületében.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a budapesti Amerikai Nagykövetség felhívást tesz közzé magyarországi pedagógusok részére 5 napos tanulmányúton való részvételre holokauszt témakörben az Egyesült Államokban.
A visszavont pénztárgépeket megrendelő vállalkozók 2014. február 17-ig kérhetik a magyar kormány segítségét. Az érintett vállalkozók megkaphatják az igazoltan megfizetett előleget, foglalót vagy vételárat feltéve, ha azt 2014. február 17-ig kérik a NAV honlapján.
Prőhle Gergely helyettes államtitkár 2014. február 13-án fogadta Jean-François Paroz svájci nagykövetet, aki tájékoztatást adott a Svájcban dolgozó külföldiek (zömmel európai uniós állampolgárok, köztük mintegy tízezer magyar) számának korlátozásáról rendezett 2014. február 9-i népszavazásról.