RSS feliratkozás
Találatok száma: 30

Hírek

Kulisszatitkokra is fény derül a nyílt napon

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2011. március 7. 13:52

Első alkalommal rendezi meg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 2011. március 19-én, szombaton a Regeneráció - Közigazgatási Nyílt Napot. A minisztérium ismeretterjesztő céllal nyitja meg kapuit a látogatók előtt, bepillantást engedve a kormányzás kulisszái mögé, az államtitkári szobáktól egészen a legfontosabb tárgyalások helyszínéig.

Székhelyváltás a magyar kontingensnél

Honvédelmi Minisztérium, Honvéd Vezérkar, 2011. március 7. 13:47

A Magyar Köztársaság előző év júliusában megerősítette azt a szándékát, hogy a KFOR-ban szolgáló kontingens áthelyezi székhelyét Pejë-ből Prištinába. A kontingens következő váltása már nem a Nyugati Többnemzeti Harccsoport, hanem a KFOR-parancsnok közvetlen alárendeltségében tevékenykedik tovább Koszovó teljes területén. Az áttelepült kontingenst a portugál vezetésű priština/prishtine-i bázison, az ún. „Slim lines” táborban helyezik el.

A nemzetgazdasági miniszter közleménye a felszámolók névjegyzékében bekövetkezett változásokról (2011. március 7.)

Nemzetgazdasági Minisztérium, Közigazgatási Államtitkárság, 2011. március 7. 13:13

A felszámolók névjegyzékéről szóló 114/2006. (V. 12.) Korm. rendelet 4. §-ának (3) bekezdése alapján a nemzetgazdasági miniszter a felszámolók névjegyzékét a jövőben az új névjegyzék felállításakor, továbbá évente - a változásokat pedig a határozat jogerőre emelkedését követően haladéktalanul a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján is közzéteszi.

Rendőr tiszthelyettes avatás a Hősök terén

Belügyminisztérium, 2011. március 7. 12:53

A nemzeti ügyek kormánya vállalta a közrend és a közbiztonság helyreállítását. Ígéretét betartva, mely szerint mindent elkövet a Rendőrség állományának feltöltése érdekében, vasárnap 1800 tiszthelyettes tette le szolgálati esküjét a Hősök terén a Magyar Köztársaság miniszterelnöke előtt. Közlemény.

Sorsmozaik (1.) - Interjú Molnár Mihály őrnaggyal

Honvédelmi Minisztérium, Honvéd Vezérkar, 2011. március 7. 10:58

A Magyar Honvédség Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ (CIMIC) esélyt ad arra, hogy fegyver használata nélkül nyerjük meg a háborút - vélekedik Molnár Mihály őrnagy. Sorozatunk a katonai pálya örömeit, feladatait mutatja be egy-egy életutat ismertetve…

Magyarország szakmai hitelességgel látja el a soros elnökséget

Külügyminisztérium, 2011. március 7. 10:54

Magyarország lelkiismeretesen, megfelelő szakmai színvonalon látja el az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét - értékelte az elnökségi félév első harmadát hétfőn Martonyi János külügyminiszter.

A kereskedelmi termékforgalom változása a legfrissebb statisztikai adatok alapján

, 2011. március 7. 10:14

Külkereskedelmi forgalmunk legfrissebb adatai, valamint a kereskedelmi termékforgalom változásai EU-s és EU-n kívüli partnereinkkel.

Kormány-előterjesztések az Országgyűlés e heti ülésén

Kormányzat, 2011. március 7. 9:58

Az Országgyűlés a héten hétfőn és kedden ülésezik, tárgyal több kormány-előterjesztést is: többek között lehetőség szerint zárószavazást tartanak a médiatörvényt és sajtótörvényt módosító javaslatról, szavaznak a módosító javaslatokról a 2011. évi költségvetést és az államháztartási törvényt módosító javaslatokhoz kapcsolódóan, valamint zárószavazás lesz a West Balkánban történt tragédia hatására elkészített törvényjavaslatról, illetve Balsai István semmisségi törvényjavaslatáról.

Példás összefogással újult meg a gersekaráti plébániatemplom

Vidékfejlesztési Minisztérium, Vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság, 2011. március 7. 8:59

V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár felavatta a gersekaráti templomot, melyet az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programból (ÚMVP) nyert csaknem 30 millió forintból és a Szombathelyi Egyházmegye, valamint a helyi és elszármazott lakosok 8,5 millió forintjából újítottak fel.

Magyarország rendet és biztonságot akar

Miniszterelnökség, 2011. március 6. 12:39

Orbán Viktor szerint Magyarország rendet és biztonságot akar. A miniszterelnök 1800, próbaidőre kinevezett tiszthelyettes rendőrnek vasárnap azt mondta: az ország sokat vár tőlük, és becsületes, eredményes munkájukért ők is sokat várhatnak hazájuktól.

Energia 2.0 - Pont Veled

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Energiaügyért Felelős Államtitkárság, 2011. március 5. 16:52

A magyar elnökség egyik kiemelt célja, hogy az energiahatékonyság és takarékosság területén jelentős elmozdulás legyen Európában - fogalmazott Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára az Energia 2.0 elnevezésű program és interaktív energia park megnyitóján, a budapesti Erzsébet téren.

„Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan”

Vidékfejlesztési Minisztérium, Vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság, 2011. március 4. 16:41

Kemény Bertalan Falufejlesztési Díjat adott át Csatári Bálint, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) elnöke Alsómocsoládon. A kitüntetést idén Balog Sándor tanyagondnok, Jávor Károly építészmérnök, Török István falugondnok és Zaja Péter vidékfejlesztő vehette át. A díjazottakat V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár köszöntötte.

Martonyi János a GLOBSEC biztonságpolitikai konferencián

Külügyminisztérium, 2011. március 4. 16:13

Az európai szomszédságpolitika fontosságát hangsúlyozta Martonyi János külügyminiszter a pozsonyi GLOBSEC biztonságpolitikai konferencia után. Mint mondta, erre mutat rá az észak-afrikai eseménysorozat is.

Négy éven át termeszthető a hibridkukorica vetőmagja

Vidékfejlesztési Minisztérium, Agrárgazdaságért Felelős Államtitkárság, 2011. március 4. 15:58

A vetési időszak közeledtével a Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatja a gazdálkodókat, hogy néhány héten belül megjelenik a Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot (HMKÁ) előírásrendszerének módosítása.

Budapest Nyilatkozat gyorsítja fel az európai légtér újjászervezését

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, 2011. március 4. 15:56

Budapest Nyilatkozat elfogadásával zárult az Egységes Európai Égbolt uniós jogszabálycsomag végrehajtásáról szervezett magas szintű konferencia 2011. március 4-én, Budapesten. A dokumentum tételesen rögzíti azokat az érdemi és célravezető intézkedéseket, amelyekkel az iparági szereplők támogathatják a közös törekvések megvalósítását. Közlemény.

Megjelent "Az állami sportcélú támogatások felhasználásáról és elosztásáról" szóló rendelet

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság, 2011. március 4. 15:05

A Magyar Közlöny 2011. február 28-i, hétfői (18.) számában jelent meg a Nemzeti Erőforrás Minisztérium "Az állami sportcélú támogatások felhasználásáról és elosztásáról" szóló rendelete.

Új támogatással évi 9 milliárd forint a tejtermelőknek

Vidékfejlesztési Minisztérium, Agrárgazdaságért Felelős Államtitkárság, 2011. március 4. 14:55

Azonnali vizsgálatot rendelt el a hazai magas cukorárak miatt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter - közölte Czerván György. Az agrárgazdaságért felelős államtitkára mai sajtótájékoztatóján azt is bejelentette, hogy a súlyos gondokkal küzdő tejágazat megsegítésére új támogatásra nyílt lehetőség, ami évi 9 milliárd forint plusz forrást jelent az ágazatnak. Közlemény.

Folyamatban van az alkotmányozással kapcsolatos kérdőívek feldolgozása

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2011. március 4. 14:36

Az eddig visszaküldött válaszok feldolgozása jelenleg is folyik, felkészültünk mind a nyolc millió kérdőiv fogadására – hangsúlyozta Vetési Iván. A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának elnöke a kérdőívek feldolgozásával összefüggő technikai kérdésekről adott tájékoztatást pénteken.

Megválasztották a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság civil delegáltjait

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság, 2011. március 4. 14:05

A Kábítószerügyi Koordinációs Bizottságról szóló 1002/2007. (I. 18.) Korm. határozat szerint a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság állandó tagja - a kormányzati szereplők mellett - a kábítószerügyi koordináció stratégiai területeit képviselő nem kormányzati szervezetek által delegált négy fő. Közlemény.

Sztáray Péter dzsiddai tárgyalása

Külügyminisztérium, Biztonságpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkárság, 2011. március 4. 14:03

Az Afganisztánon belüli társadalmi kiegyezés és reintegráció, a regionális együttműködés és az országon belüli rend és biztonság fenntartásáért viselt felelősség átadása az afgán kormánynak – e három ügy volt a szaúd-arábiai dzsiddában megtartott afganisztáni és pakisztáni különmegbízottakat tömörítő csoport ülésének fő témája. Hazánkat Sztáray Péter, a Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkára, politikai igazgatója, Magyarország afganisztáni és pakisztáni különmegbízottja képviselte az eseményen.

Tábornoki előléptetések és kinevezések

Honvédelmi Minisztérium, 2011. március 4. 13:15

Tábornokokat léptetett elő és tábornoki kinevezéseket adott át – a közelgő nemzeti ünnepünk alkalmából – dr. Schmitt Pál köztársasági elnök a Sándor-palotában.

Cél a teljes szélessávú lefedettség

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, 2011. március 4. 12:55

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter budapesti sajtótájékoztatóján ismertette a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szélessáv-fejlesztési koncepcióját, egyben üdvözölte a Vodafone Magyarország és a Huawei közös beruházását is, amely lehetővé teszi több, eddig le nem fedett térségben is a mobil szélessávú internet-hozzáférést.

Konferencia a konszenzussal létrejövő új alkotmányért

Kormányzat, 2011. március 4. 11:43

Azért van szükség új alaptörvényre, mert az emberek hite az elmúlt évek eseményeinek hatására megrendült az alkotmányosságban – jelentette ki Navracsics Tibor egy, az új alkotmány kidolgozásáról szóló pénteki konferencián.

A pályázók 5 %-a vitte el az eddigi támogatások több mint 60%-át

Vidékfejlesztési Minisztérium, Vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság, 2011. március 4. 11:29

A vidék gerincének az agráriumnak kell lennie, ennek érdekében jelentős átalakulások várhatók a közeljövőben a vidékfejlesztés és az agrártámogatás rendszerében – mondta el V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár az Új Széchenyi Terv mezőgazdasági támogatásainak lehetőségeiről tartott makói előadásában.

Közel 700 ezer család élvezi az új adózás előnyeit

Nemzetgazdasági Minisztérium, Adó - és Pénzügyekért Felelős Államtitkárság, 2011. március 4. 11:23

A január havi fizetéseknél minden ötödik munkavállaló érvényesített családi kedvezményt. Közlemény.

Alapkövet avatott, 30 embert fölvett a Givaudan

, 2011. március 4. 11:17

Makó - Helyi és környékbeli beszállítókkal fog együtt dolgozni a svájci Givaudan, az erről szóló megállapodást csütörtökön, a makói gyár alapkövének leleplezése után írták alá. Az íz- és illatanyaggyártó óriásvállalat 37 milliárd forintból építi föl üzemét, amely több mint 300 embernek ad munkát

Átalakulóban a kutatás-fejlesztésre és innovációra fordítható támogatások rendszere

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, 2011. március 4. 11:09

Tizenöt munkanapon belül megindítjuk a kifizetéseket a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból a forráshiányra érzékenyebb kis- és középvállalkozók számára – jelentette ki Fellegi Tamás a Magyar Innovációs Szövetség közgyűlésén 2011. március 4-én, Budapesten. A nemzeti fejlesztési miniszter arról is beszélt, hogy nélkülözhetetlen a magyar K+F+I támogatási rendszerének teljes megújítása, a folyamatba rendszerszerűen vonják be a szakmai szervezeteket. Közlemény.

Pályázat a Szentendrei Teátrum igazgatói teendőinek ellátására

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság, 2011. március 4. 10:10

Beadási határidő: 2011. április 3.

Híd az Ipoly felett

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Területi Közigazgatásért Felelős Államtitkárság, 2011. március 4. 9:30

A Magyar-Szlovák Határon Átívelő Kormányközi Vegyes Bizottság 2011. március 2-3-án, a magyarországi Szécsény városában tartotta 14. ülését. Befejezésként a résztvevők megtekintették a Szécsény-Pösténypuszta (Peťov) között épülő Ipoly-híd munkálatait.

Magyarország új sebességre kapcsol

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, 2011. március 4. 9:05

Új generációs hálózatépítés ösztönzése, gyorsabb vezetékes- és mobilinternet, teljes szélessávú lefedettség Magyarországon – ezek a fő célkitűzései a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium ma nyilvánosságra hozott szélessáv-fejlesztési koncepciójának. A kormány célja megteremteni az ország egész területén a teljes szélessávú lefedettséget.