RSS feliratkozás
Találatok száma: 30

Hírek

Fellendülhet az iskolákban a természttudományok oktatása

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Köznevelésért Felelős Államtitkárság, 2014. március 4. 18:06

Hoffmann Rózsa államtitkár asszony a szekszárdi I. Béla Gimnáziumban mondott köszöntőt egy laborátadás alkalmából.

A főváros hatodik, Újbuda második kormányablaka nyitotta meg kapuit

Kormányzat, 2014. március 4. 17:58

„Egy állam közigazgatási rendszerének fontos ismérve, hogyan gondoskodik állampolgárairól, az ügyintézés mennyire ügyfélbarát” - fogalmazott Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár a hatodik fővárosi Kormányablak átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón.

Belgyógyászati tömb épül a szombathelyi kórházban

Honvédelmi Minisztérium, 2014. március 4. 17:51

2010 óta összesen 11,7 milliárd forintot költöttek, költenek a szombathelyi Markusovszky Kórház fejlesztésére. Hamarosan átadják a belgyógyászati tömböt, amelynek műszaki bejárásán részt vett Hende Csaba honvédelmi miniszter, Szombathely országgyűlési képviselője.

Rendhagyó lovas tanóra Izsákon

Vidékfejlesztési Minisztérium, Parlamenti Államtitkárság, 2014. március 4. 17:20

Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára rendhagyó lovas tanórán vett részt a Bács-Kiskun megyei Izsákon, a Fábián tanyán, 2014. március 4-én.

Esélyteremtő program indult a szikszói kistérségben

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság, 2014. március 4. 16:48

Garai Péter, az EMMI társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára kedden részt vett a szikszói Biztos Kezdet gyerekház avatásán, amely az Új Széchényi Tervből finanszírozott „Gyerekeink jövőjéért” – Esélyteremtés a Szikszói kistérségben élő gyerekek és fiatalok számára című program keretein belül kezdte meg működését.

Németh Zsolt bekérette Oroszország nagykövetét

Külügyminisztérium, Parlamenti Államtitkárság, 2014. március 4. 16:41

Németh Zsolt parlamenti államtitkár 2014. március 4-én hivatalába kérette Alekszandr Tolkacsot, az Oroszországi Föderáció budapesti nagykövetét, és Magyarország Kormánya nevében mélységes aggodalmának adott hangot a Krím-félszigeten kialakult helyzettel kapcsolatban.

Fontos cél az energiaárak stabilizálása és a fogyasztók védelme

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Energiaügyért Felelős Államtitkárság, 2014. március 4. 16:39

2014. március 4-én került sor az Európai Bizottság „Energiaárak és –költségek Európában” című közleményének politikai vitájára Brüsszelben, az Energia Tanács ülésén.

Együttműködési lehetőségek Kazahsztánnal

Vidékfejlesztési Minisztérium, 2014. március 4. 16:34

A vetőmagtermesztés, a mezőgazdasági kutatás, a vadgazdálkodás és a jó minőségű, magasan feldolgozott magyar élelmiszeripari termékek exportja tartozhat a legfontosabb együttműködési területek közé Magyarország és Kazahsztán között.

Arányos és igazságos klímapolitikai tehermegosztást javasolnak 2030-ra a Visegrádi Négyek

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint Kiemelt Közszolgáltatásokért Felelős Államtitkárság, 2014. március 4. 16:27

2014. március 3-án az Európai Bizottság 2020-2030 közötti időszakra vonatkozó klíma- és energiapolitikai keretről szóló közleményének első miniszteri szintű politikai vitája zajlott Brüsszelben, a Környezetvédelmi Tanács ülésén. Az Európai Bizottság a Kiotói Jegyzőkönyv második kötelezettségvállalási időszakának ratifikációjáról is tájékoztatást adott. A Visegrádi Együttműködés (V4), valamint Bulgária és Románia országainak klímapolitikáért felelős miniszterei a V4-ek soros elnökségét betöltő Magyarország vezetésével áttekintették az aktuális nemzetközi és európai uniós klímapolitikai ügyeket.

Állami kitüntetések a „Másfélmillió lépés Magyarországon” című filmsorozat alkotóinak

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2014. március 4. 16:26

Magyarország köztársasági elnöke megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a mai napon Budapesten állami kitüntetéseket adott át a „Másfélmillió lépés Magyarországon” című filmsorozat alkotóinak.

Keleti ínyencségek, hazai finomságok holnaptól a Világ Mustrán

Vidékfejlesztési Minisztérium, 2014. március 4. 16:20

Azeri gránátalmaszörp, észt szárított gyümölcsök, mézeskalács és különféle ritka gyógynövények is várják a látogatókat a holnap nyíló „Világfórum és Kiállítás a Családi Gazdálkodásról” című rendezvényen, a Budapest Kongresszusi Központban.

Az Armanious Group felavatta budapesti K+F központját

Miniszterelnökség, 2014. március 4. 16:09

Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára az átadó ünnepségen kiemelte: a keleti nyitás sikere, hogy a Közel-Kelet és Észak-Afrika vezető gyógyszeripari vállalata Magyarországra hozza kutatás-fejlesztési központját.

A visegrádi országok miniszterelnökeinek közös nyilatkozata

Miniszterelnökség, 2014. március 4. 15:28

A visegrádi országok miniszterelnökeit mély aggodalommal tölti el Ukrajna területi integritásának megsértése és az a tény, hogy az orosz parlament Ukrajna területén végrehajtandó katonai műveletre adott felhatalmazást az ukrán kormány tiltakozása ellenére. A miniszterelnökök elítélnek minden Ukrajna szuverenitását és területi épségét fenyegető lépést és felhívnak a feszültség párbeszéden keresztül történő haladéktalan csökkentésére az ukrán és a nemzetközi jog normáinak tiszteletben tartásával, valamint összhangban az 1994-ben megkötött Budapesti Memorandummal.

Szabadidő, szeretem!

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság, 2014. március 4. 15:00

A Kormány kiemelten kezeli a sportot, a sportolást, amelynek egyik legfontosabb feladata a lakosság mentális és egészségi állapotának javítása – jelentette ki dr. Simicskó István az Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata támogatásával szervezett ,,Szabadidő, Szeretem!” elnevezésű, két éve a kerületi lakosok számára ingyenes részvételt biztosító rendezvény sajtótájékoztatóján. Az eseményen részt vett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Bús Balázs polgármester, Menczer Erzsébet országgyűlési képviselő.

Jelentős fejlesztés Alsópáhokon

Miniszterelnökség, 2014. március 4. 14:32

Itt nem egyszerűen befektetésről van szó, hanem egy társadalmi küldetésről - mondta Lázár János Alsópáhokon, a Kolping Hotel megújulása alkalmából rendezett ünnepségen. A Hotel a 2013-as évben közel 850 millió forintos beruházása az Új Széchényi Terv Nyugat-Dunántúli Operatív Programjának keretében, illetve 258 millió Ft-os Európai Uniós támogatással valósult meg.

Európában és a világban is nő a kereslet a mezőgazdasági és az élelmiszertermékek iránt

Vidékfejlesztési Minisztérium, Agrárgazdaságért Felelős Államtitkárság, 2014. március 4. 13:58

A piaci előrejelzések szerint Európában és a világban is nő a mezőgazdasági és élelmiszertermékek iránti kereslet - mondta Feldman Zsolt agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár Herceghalomban az Agrárium 2014 című konferencián kedden.

Tudományos parkot hoz létre Debrecenben a National Instruments

Nemzetgazdasági Minisztérium, Foglalkoztatáspolitikáért Felelős Államtitkárság, 2014. március 4. 13:56

Magyarország az utóbbi években sokat fejlődött a tudásalapú társadalom megteremtésében, a közoktatás, a szakoktatás, a felsőoktatás és a felnőttképzés terén is komoly eredményeket ért el- hangsúlyozta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az NI Hungary a keddi bokrétaavató ünnepségen. Magyarország ebben is jobban teljesít - fűzte hozzá az államtitkár.

Egyetlen kórház sem válhat fizetésképtelenné

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egészségügyért Felelős Államtitkárság, 2014. március 4. 13:55

Az elmúlt négy esztendőben tudatos konszolidációs menedzsment zajlott az egészségügyben, mely hozzájárult az adósságállomány csökkentéséhez. Egyetlen egy kórház sem dőlt be, és nem fog a jövőben sem, ezért visszautasítunk minden tudatos rémhíresztelést, és határozottan cáfoljuk a sajtó azon valótlan állítását, miszerint kórházak válhatnak fizetésképtelenné. Arra kérjük a sajtót, hogy ne keltsen felesleges pánikot, mert azzal a beteg emberek biztonságos ellátását veszélyeztetik. Különösen igaz ez akkor, amikor több mint 300 milliárd Ft-ot meghaladó fejlesztés történik egészségügyi intézményeinkben, közel 400 uniós fejlesztési program zajlik vagy már be is fejeződött Győrtől Gyuláig, Nagykanizsától Nyíregyházáig, Mohácstól Vácig.

Nevelőszülőknél élő gyerekeknek indítanak bűnmegelőzési és a sportot népszerűsítő programokat

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság, 2014. március 4. 13:21

Hétszáz, jórészt nevelőszülőknél élő gyereknek indít bűnmegelőzési és a közösségi sportot népszerűsítő programsorozatot az Ágota Alapítvány, valamint a nevelőszülői hálózatot működtető Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató. A programokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma 6,5 millió forinttal támogatja - közölte az ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Januárban már mintegy 800 ezer munkavállaló után érvényesítettek kedvezményt a vállalkozások

Nemzetgazdasági Minisztérium, Adó - és Pénzügyekért Felelős Államtitkárság, 2014. március 4. 12:47

Idén januárban az előző évinél 50 ezerrel több, mintegy 800 ezer munkavállaló után érvényesítettek kedvezményt a vállalkozások - mondta Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adó-és pénzügyekért felelős államtitkára kedden sajtótájékoztatón.

1,3 milliárdos kormányzati támogatás a Ferihegyi út fejlesztéséhez

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, 2014. március 4. 12:38

A költségvetési forrás biztosítása több mint két kilométer hosszú új főút megépítését teszi lehetővé Budapesten a XVII. kerületben. A Ferihegyi út a keleti városrészben segíti a forgalom elvezetését és javítja a környéken lakók életminőségét – jelentette ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter 2014. március 4-én Budapesten.

Orbán Viktor: békét akarunk

Miniszterelnökség, 2014. március 4. 12:29

Tárgyalásos megoldásra van szükség, a háború egyetlen alternatívája a tárgyalás - jelentette ki Orbán Viktor az ukrán válsággal kapcsolatban kedden az Országházban. A miniszterelnök úgy fogalmazott: "békét akarunk és nem vért".

A keresztény kultúra a magyar történelem vezérfonala

Miniszterelnökség, 2014. március 4. 12:27

A magyar nemzet története vezérfonalának nevezte a keresztény kultúrát Orbán Viktor miniszterelnök kedden a kormány és a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus közötti megállapodás aláírási ünnepségén, a Parlamentben.

Jelentkezés EU választási megfigyelőnek – Egyiptom

Külügyminisztérium, EU Kétoldalú Kapcsolatokért, Sajtóért és Kulturális Diplomáciáért Felelős Helyettes Államtitkárság, 2014. március 4. 11:49

Az Európai Bizottság közzétette felhívását az Egyiptomban előreláthatólag 2014. április/májusban sorra kerülő elnökválasztásokat megfigyelő EU misszióban való részvételre.

Egyedülálló sportóvoda nyílt Zuglóban

Nemzetgazdasági Minisztérium, Gazdaságszabályozásért Felelős Államtitkárság, 2014. március 4. 10:43

Magyarországon egyedülálló kezdeményezésként a BVSC-Zugló sportegyesület saját fenntartású Sportóvodát indít, ahol sportszakemberek és óvodapedagógusok közösen fejlesztik a gyerekeket, így alapozva meg a jobb iskolai teljesítményt. A Sportóvodát Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára, a BVSC elnöke adta át. Az MTVA felvétele.

Ötvenmillió forintra pályázhatnak határon túli magyar színházak és táncegyüttesek

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság, 2014. március 4. 10:38

Csaknem ötvenmillió forint, azaz a tavalyihoz képest tíz százalékkal több idén az a keretösszeg, amelyre határon túli magyar színházak és táncegyüttesek pályázhatnak kiemelt művészeti céljaik megvalósítására. A pályázat újdonsága, hogy lehetőséget biztosít technikai fejlesztések támogatására is.

Megállapodás születhet a GMO-k termesztésének tiltásáról

Vidékfejlesztési Minisztérium, Parlamenti Államtitkárság, 2014. március 4. 10:28

Az EU környezetvédelmi miniszterei tárgyaltak arról a javaslatról, amely lehetővé tenné a tagállamok számára, hogy megtilthassák a területükön a GMO-k termesztését. Magyarországot Kardeván Endre képviselte az ülésen.

Több új irányelvvel bővült a Magyar Élelmiszerkönyv

Vidékfejlesztési Minisztérium, Élelmiszerlánc-felügyeletért és Agrárigazgatásért Felelős Államtitkárság, 2014. március 4. 10:09

A fogyasztók és az élelmiszergyártók pontosabb eligazodását szolgálja a Magyar Élelmiszerkönyv irányelveinek bővítése. Új szabályozás született a kézműves termékekkel, a fűszerpaprika-őrleményekkel kapcsolatban, egy új irányelv biztosít eligazodást a transz-zsírsavak vizsgálatához, rögzítették a hagyományőrző cukrászati termékek szabályait és befejeződött a tartósítóipari irányelvek átdolgozása.

Közép-Bánátban járt V. Németh Zsolt

Vidékfejlesztési Minisztérium, Vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság, 2014. március 4. 10:02

Négy bánáti magyarlakta kis településen: Magyarittabén, Tordán, Magyarcsernyén és Kisoroszon járt V. Németh Zsolt vidékfejlesztéséért felelős államtitkár. A látogatásokon részt vett Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti frakcióvezetője és Fremond Árpád parlamenti képviselő is.

Lázár János támogatná a távfűtés alapdíjának megfelezését

Miniszterelnökség, 2014. március 4. 8:09

Támogatná a távfűtés alapdíjának legalább ötvenszázalékos mérséklését – mondta a Délmagyarországnak Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki a rezsicsökkentést az elmúlt két esztendő legnagyobb szociális sikerének tartja.