Pintér Sándor belügyminiszter a budapesti alsó rakpartok elöntése és a fővárosi útlezárások miatt, valamint az agglomerációból beáramló forgalom tömegközlekedésre történő átterelése érdekében azzal a kéréssel fordult Dávid Ilonához, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatójához, hogy a budapesti elővárosi vonatok várhatóan megnövekedő utasforgalmának zavartalan lebonyolítása érdekében a személyszállító szerelvényeket plusz kocsikkal közlekedtessék. Közlemény.
A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat támogatása jó helyre került, a veszprémi hagyományos recepteket bemutató kötet más térségeknek is példát mutat – hangsúlyozta V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár az Ízek, illatok, receptek - a vidék éléskamrája című kiadvány bemutatóján, a Parlamentben.
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter 336 550 forintot ajánl fel a veszprémi Bébi Koraszülött Mentő Alapítványnak. A Jóri András által indított per során a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helyben hagyta, így a felperesnek (Jóri Andrásnak) 250 ezer forint + ÁFA perköltséget, illetve 15 ezer forint + ÁFA fellebbezési költséget kell kifizetnie Navracsics Tibor alperesnek. Ezt az összeget a miniszter a beteg újszülöttek és koraszülöttek mentésére specializálódott veszprémi alapítványnak ajánlja fel. Közlemény.
Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Munkatársakat, hogy Közigazgatási Államtitkár úr most kiadott utasításának megfelelően, 2013. június 11-én is érvényben lesz a mai napra érvényben volt, rendkívüli munkanapra vonatkozó utasítás, amelynek értelmében azoknak a dolgozóknak, akiknek az árvíz kapcsán a munkahelyükre történő bejutás gondot okoz, igazolt távollét kerül elszámolásra.
Martonyi János külügyminiszter a dunai árvíz kapcsán 2013. június 9-én Szlovákia budapesti nagykövetével, másnap pedig a horvát külügyminiszterrel történt telefonbeszélgetés során megköszönte a két szomszédos ország kormánya részéről történt szolidaritás kifejezését és az árvízi védekezéssel kapcsolatos érdeklődést. Közlemény.
A bajban még többet árt a baloldal azzal, ha elbizonytalanítja azokat, akik segíteni szeretnének. A 1357 Nemzeti Összefogás Vonala a legbiztosabb módja annak, hogy valaki pénzzel támogassa a bajbajutottakat. Ez garantálja azt, hogy az adományok valóban oda jussanak el, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.
Közlemény.
A közeledő vihar miatt a veszélyhelyzet-kezelési központ úgy döntött, valamennyi civil és önkéntes szüntesse be a munkát a gátakon. A hivatásos állománynak csak az a része maradhat, amelynek megfelelő védőfelszerelése van - tájékoztatta a belügyminiszter főtanácsadója hétfő délután az MTI-t.
Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára adta át hétfőn Egyiptomban a 60 százalékban magyar, 40 százalékban egyiptomi tulajdonú, orvosi műszereket gyártó DispoAmecor második üzemegységét.
Tűzoltójármű-alvázak közös fejlesztéséről és gyártásáról írt alá szándéknyilatkozatot a Volvo csoporthoz tartozó Renault Trucks Defence és a Rába Jármű Kft. A hazai piaci lehetőségek kiaknázását célzó együttműködés a Renault élvonalbeli technológiájára és a Rába speciális kompetenciáira, fejlesztési és gyártási kapacitásaira épül.
Érdeklődés hiányában elmaradt a Minisztérium munkatársainak és a civil szervezetek képviselőinek egyeztetése a földforgalmi törvényről. Közlemény.
A betlehemi Születés templomának felújításáról és a Magyarországon tanuló palesztin hallgatók számának növeléséről volt szó többek között Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Ziad Bandak miniszter, Mahmúd Abbasz palesztin elnök keresztényügyi tanácsadója hétfői budapesti megbeszélésén.
Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár a budapesti Szent Margit Kórház önállóvá válása alkalmából Tarlós István főpolgármester részvételével megtartott díszünnepségen hétfőn arról beszélt, a gazdasági világválság körülményei között is arra törekszenek a betegek érdekében, hogy kijavítsák az égbekiáltó értelmetlenségeket az egészségügyben.
A következő napokban még nehezebb lesz a helyzet az árvízi védekezésben a belügyminiszter szavai szerint. Pintér Sándor hétfőn a parlamentben arra kérte a védekezésben résztvevőket, hogy "ne fáradjanak, figyelmük ne csökkenjen".
Benyújtotta a belügyminiszter hétfő délelőtt a parlamentnek a 2013. június 4-én kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításához történő hozzájárulásról szóló határozati javaslatot.
Tizenkét, a fővárostól délre fekvő Duna menti járásra hirdetett ki veszélyhelyzetet a kormány hétfőn.
Mintegy 100 millió forint pénzadomány gyűlt eddig össze az árvízkárosultak megsegítésére a nemzeti összefogás vonalán keresztül - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Köznevelésért Felelős Államtitkársága felhívást intéz a magyarországi nevelési–oktatási intézmények pedagógusaihoz, egyhetes izraeli tanulmányúton és továbbképzésen való részvételre a jeruzsálemi Jad Vasem Holokauszt Mártírok és Hősök Emlékezete Intézetben.
Stabilak a fő árvízi védvonalak Budapest alatt Orbán Viktor tájékoztatása szerint. A miniszterelnök hétfő reggeli sajtótájékoztatóján a tassi zsilipet, Bátát, Kisapostagot, Baját és a dunaföldvári híd környékét sorolta a fővárostól délre eső dunai veszélypontok közé.
Orbán Viktor vasárnap is személyesen irányította az árvízvédelmet a Dunán. Dunaalmáson, Szentendrén, a Margitszigeten, majd a Rómaiparton járt a miniszterelnök.
Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár hétfőn Egyiptomban tárgyal Hátem Szeif el-Nesszerrel, az európai ügyekért felelős külügyminiszter-helyettessel, Nivin El Shafei befektetési miniszter-helyettessel, valamint Hátem Abdel-Hamid Mahmúd Száleh ipari és külkereskedelmi miniszterrel.
Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatót tart az árvízi védekezésről a Római-parton. Az eseményt a kormány.hu élőben közvetíti várhatóan 8 órakor.
Az árvíz miatt kialakult helyzetre tekintettel a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára rendkívüli munkanapot rendel el 2013. június 10-ére.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumához eljuttatta ma Oplatka András, az NZZ volt magyarországi tudósítója, az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem professzora, az MTA tagjának levelét, amely Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének zürichi egyetemi előadásával kapcsolatban az eseményen történteket írja le.
Nem okozott veszélyt az árvíz az almásfüzitői vörösiszap-tárolónál – mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára vasárnap az MTI-nek.
Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap kora este Budapestre érkezett, és a Margitszigeten irányítja az árvízi védekezést – közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-vel.
Jelenleg több mint 7 ezer katona dolgozik az árvízi védekezésben, a tartalékos állomány nélkül a honvédség nem tudna ilyen erővel és ilyen intenzitással részt venni a munkákban – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter vasárnap Szentendrén, miután árvízi szemlét tartott a Dunakanyar legveszélyeztetettebb részein.
Muskátli, Gemini, Aréna, Turbó, Dancing Hussy – sorolható azon versenylovak neve, akik hazai és nemzetközi versenyeken fémjelzik a hazai lótenyésztés sikereit. A kivételes adottságú versenylovak abból a ménesből kerültek ki, amely idén ünnepli félszáz éves fennállását. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a budapesti Kincsem Parkban megnyitotta a Szenttamási Ménes 50 éves jubileumára rendezett kiállítást.
A Vidékfejlesztési Minisztérium munkatársai változatlanul aktív segítői az árvízi védekezésnek. Közlemény.
Példamutató a karitatív szervezetek munkája az árvízi védekezés idején is. Közlemény.
Komolyabb vízátfolyás keletkezett az első árvízvédelmi vonalon Almásfüzitő és Dunaalmás között, a Duna vize lakatlan területre zúdul. A védekezési munkálatok a második védelmi vonalon folynak - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke vasárnap délben az MTI-vel.