RSS feliratkozás
Találatok száma: 30

Hírek

Akár 110-120 milliárd forinttal is javulhat a költségvetés egyenlege

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2013. június 18. 9:37

Előzetes becslések szerint a hétfőn bejelentett adóintézkedések pótolhatják az idei költségvetésben a vártnál alacsonyabb infláció miatt kieső, 110-120 milliárd forintnyi bevételt - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedd reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Négy százalékot meghaladó reálbér emelkedés áprilisban

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2013. június 18. 9:02

A KSH Gyorstájékoztatója szerint a bérek vásárlóerejének növekedése az év negyedik hónapjában is töretlenül folytatódott. Közlemény.

Közel 363 millió forint adomány gyűlt össze az árvízkárosultak javára

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2013. június 18. 8:47

Az árvízzel összefüggésben 362 millió 930 ezer forint adomány érkezett a nemzeti összefogás számlaszámára és SMS-eken keresztül - jelentette be Balog Zoltán kedden, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács ülését követően.

Hölvényi: tényként kell elfogadni az egyházak évezredes értékteremtő munkáját

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság, 2013. június 18. 8:29

Hölvényi György egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkár szerint tényként kell elfogadnia "az egyházak évezredes értékteremtő munkáját, közösségteremtését és a nemzet szolgálatát" mindenkinek, legyen akár vallásos meggyőződésű vagy éppen ateista.

Washingtonban tárgyal Szijjártó Péter

Miniszterelnökség, 2013. június 18. 7:40

Az Egyesült Államokba irányuló magyar export növelése is téma volt Szijjártó Péternek, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkárának washingtoni tárgyalásain.

Takács Szabolcs bemutatta a Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési keretstratégiát az Országgyűlés Külügyi Bizottságának

Külügyminisztérium, Globális Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárság, 2013. június 17. 17:50

Takács Szabolcs globális ügyekért felelős helyettes államtitkár 2013. június 17-én mutatta be az Országgyűlés Külügyi Bizottságának a Külügyminisztérium által széleskörű társadalmi egyeztetést követően elkészített Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési (NEFE) keretstratégiát.

Több mint 40 ezer gyereket várnak idén nyáron az Erzsébet-táborok

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2013. június 17. 17:39

Ma kezdődnek a nyári Erzsébet-táborok, ahova a következő 10 hétben 40 ezer gyereket várnak színes és változatos programokkal. Nyolc helyszínen több mint ötvenféle táborban nyaralhatnak az általános- és középiskolások, főleg balatoni és más vízparti üdülőhelyeken.

Kulcskérdés az ifjúság megszólítása

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság, 2013. június 17. 17:32

Kreativitás, elszántság jellemezte a szakmai munkát – mondta Kiss Norbert ifjúságért felelős helyettes államtitkár június 17-én, hétfőn az idén márciusban megalakuló Ifjúsági Szakmai Egyeztető Fórum (ISZEF) második ülésén.

Orbán Viktor: a képviselők közül bárki nyilatkozhat önkéntesen esetleges kettős állampolgárságáról

Miniszterelnökség, 2013. június 17. 17:10

Orbán Viktor hétfőn az Országgyűlésben, az azonnali kérdések és válaszok órájában neki feltett kérdésekre reagálva elmondta: semmi akadályát nem látja annak, hogy a parlamenti képviselők önkéntesen nyilatkozzanak a kettős állampolgárságukról, valamint beszélt arról is: vannak olyan önkormányzati tisztviselők, akik többet keresnek nála, de a kormánynak nincs lehetősége ezeknek a béreknek a csökkentésére.

Balog Zoltán: most lenne szükség a gyerekvállalást ösztönző intézkedésekre

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2013. június 17. 16:31

Az emberierőforrás-miniszter szerint a családok gyerekvállalását ösztönző radikális kormányzati intézkedésekre lenne szükség. Balog Zoltán az Országgyűlés ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságának hétfői ülésén arról beszélt, hamarosan a kormány elé kerülhet egy ezt célzó "demográfiai intézkedéscsomag".

Nagy Imrére és mártírtársaira emlékeztek a Vértanúk terén

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság, 2013. június 17. 16:10

Nagy Imréről és mártírtársairól emlékeztek meg vasárnap reggel a Parlament melletti Vértanúk terén. A mártírhalált halt miniszterelnök szobra előtt fejet hajtott Áder János köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Németh Zsolt: a kisebbségi magyarok parlamenti képviselete erősíteni fogja az anyaországi felelősségtudatot

Külügyminisztérium, 2013. június 17. 15:53

Németh Zsolt reményei szerint Magyarországon az anyaországi felelősségtudat tovább fog erősödni a jövő évi választások után, amikor a határon túli nemzeti közösségeknek már képviselői is lesznek a parlamentben.

Információs napot szervezett az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Köznevelésért Felelős Államtitkárság, 2013. június 17. 13:38

Nemzeti Tehetség Program Információs Napot tart június 13-án az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő a sikeresebb pályázás elősegítése és megkönnyítése érdekében. A rendezvényen részt vett Sipos Imre, köznevelésért felelős helyettes államtitkár, Dr. Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója, valamint Csete Örs, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő főigazgatója.
Közlemény.

Zágrábban rendezik meg a Roma Integráció Évtizede Program 24. Nemzetközi Irányítóbizottsági ülését

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság, 2013. június 17. 13:34

Szerdán és csütörtökön Zágrábban ülésezik a Roma Integráció Évtizede Program 2005–2015 (RIÉP) aktuális Nemzetközi Irányítóbizottsága, amelynek során Horvátország átadja a soros elnökséget Montenegrónak. A 12 partnerország és a megfigyelő státuszú résztvevők megtárgyalják a 2012-es eredményeket, és egyeztetni fognak a program 2015 utáni jövőjéről is. Magyarországot Kovács Zoltán, az EMMI társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára képviseli.
Közlemény.

Orbán Viktor: az ország megmutatta az igazi arcát

Miniszterelnökség, 2013. június 17. 13:24

Magyarország megmutatta az igazi arcát a dunai árvíz elleni védekezésben, kiderült, hogy amikor ember kell a gátra, akkor az ország egységes és erős – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt az Országgyűlésben, ahol beszámolt az elmúlt napok árvízi védekezési munkálatairól.

Nincs titkos földtörvénytervezet

Vidékfejlesztési Minisztérium, 2013. június 17. 12:49

Nincs titkos szövegváltozata a földforgalmi törvénynek, csupán készül a zárószavazás előtti módosító javaslat, amelynek a kormányzati egyeztetése még tart. Közlemény.

Megkezdődött az árvíz utáni helyreállítás

Belügyminisztérium, 2013. június 17. 12:06

A büntetés-végrehajtás árvízi helyreállítás során elvégzett feladatairól tartott sajtótájékoztatót Komáromban Bakondi György, az OKF vezetője, Schmehl János, a büntetés-végrehajtás országos parancsnokának helyettese, Czunyiné Bertalan Judit kormánymegbízott.

Az összes fontos agrárcsatát megnyertük

Miniszterelnökség, 2013. június 17. 10:55

A kormány az összes fontos agrárcsatát megnyerte – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, miután Győrffy Balázzsal, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökével megállapodást írt alá Budapesten.

Mától lehet beadni a LEADER Program pályázatait

Vidékfejlesztési Minisztérium, Vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság, 2013. június 17. 10:21

Június 17-étől lehet pályázni a LEADER Program összesen 30 milliárd forintos támogatására a forrás kimerüléséig, de legkésőbb 2013. augusztus 31-én 18:00 óráig. A kérelmeket elektronikus úton kell benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH). A pályázatot harmadszor hirdette meg a Vidékfejlesztési Minisztérium. Közlemény.

Intézkedések az eljárás megszüntetéséhez vezető eredmények megvédéséért

Kormányzat, 2013. június 17. 9:52

A magyar társadalom rengeteget tett a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszűnésért, az eredményt azonban "meg is kell tartanunk, meg is kell védenünk", ennek érdekében hozott intézkedéseket a kormány a parlamentnek – jelentette be Giró-Szász András hétfőn. Varga Mihály ismertette a konkrét intézkedéseket: a tranzakciós illeték, a vállalkozások távközlési adója és a bányajáradék emelését, valamint az egészségügyi hozzájárulás kiterjesztését.

Orbán Viktor napirend előtt az árvíz elleni nemzeti összefogásról beszél

Miniszterelnökség, 2013. június 17. 9:36

Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtt felszólal az Országgyűlés hétfői ülésén, a téma a dunai árvízzel kapcsolatos széles nemzeti összefogás lesz – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Az igazságügyi együttműködésről tárgyaltak a visegrádi országok szakminiszterei

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2013. június 17. 9:17

Az igazságügyi együttműködésről tárgyaltak két napon át a visegrádi országok (Lengyelország, Magyarország, Csehország, Szlovákia) szakminiszterei a lengyelországi Rzeszowban.

Sztáray Péter és az azeri parlament delegációjának találkozója

Külügyminisztérium, 2013. június 17. 9:15

Sztáray Péter politikai igazgató 2013. június 14-én fogadta Khanhuseyn Kazimlit, az azerbajdzsáni parlament Azerbajdzsáni–Magyar Baráti Tagozatának elnökét és a parlamenti csoport tagjait. A delegációt a budapesti azeri nagykövetség részéről Vilayat Guliyev nagykövet kísérte. Közlemény.

Több mint ötvenezer látogató a Békéscsabai Sörfesztivál és Csülökparádé fesztiválon

Vidékfejlesztési Minisztérium, Parlamenti Államtitkárság, 2013. június 16. 21:17

Több mint ötvenezren keresték fel a Békéscsabai Sörfesztivált és Csülökparádét. A rendezvény zárónapján vasárnap a csülökpörkölt főző versenyen 128 csapat közel hatszáz kilogramm húsból készítette a pörköltet.

Emléktáblát koszorúzott Varsóban, és megköszönte a lengyel szolidaritást a miniszterelnök

Miniszterelnökség, 2013. június 16. 18:34

Orbán Viktor kormányfő vasárnap, a mártírhalált halt miniszterelnök Nagy Imre újratemetésének 24. évfordulóján Varsóban megkoszorúzta azt az emléktáblát, amely azon a téren található, ahol 1956-ban a lengyelek vért adtak, valamint pénzt és ruhát gyűjtöttek a magyar forradalmároknak.

A japán kormányfő elismerését fejezte ki a magyar árvízi védekezésért

Miniszterelnökség, 2013. június 16. 16:49

Abe Sindzó japán miniszterelnök az Orbán Viktor magyar kormányfővel folytatott varsói tárgyalásán elismerését fejezte ki Magyarországnak azért a "fantasztikus összefogásért", amellyel elhárította az árvízveszélyt - közölte a magyar miniszterelnök sajtófőnöke vasárnap.

A legjobb pillanatban veszi át Magyarország a V4-elnökséget

Miniszterelnökség, 2013. június 16. 16:47

Magyarország a legjobb pillanatban veszi át a visegrádi államok (Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia) együttműködésének elnöki posztját, mert az ország éppen most áll növekedési pályára - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Varsóban, a V4-Japán kormányfői csúcstalálkozó után tartott sajtótájékoztatón.

Megkezdődött a kormányfői csúcstalálkozó Varsóban

Miniszterelnökség, 2013. június 16. 14:09

Megkezdődött a visegrádi országok - Csehország, Lengyelország, Magyarország, valamint Szlovákia - kormányfőinek és Japán miniszterelnökének varsói csúcstalálkozója vasárnap kora délután.

Hoffmann Rózsa: hiszek az új pedagógus-életpályamodellben

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Köznevelésért Felelős Államtitkárság, 2013. június 16. 10:34

A köznevelési államtitkár alapvetően elégedett a most záruló tanévvel, az új köznevelési törvényhez kapcsolódó legtöbb fontos jogszabály elkészült. Hoffmann Rózsa az MTI-nek adott tanévzáró interjúban beszélt arról is, hogy az átlagosan 40 százalékos fizetésemelést hozó pedagógus-életpályamodell szeptemberi indulására egyre javuló esélyeket lát. Hogy valóban elindul-e, arra három-négy hét múlva adható egyértelmű válasz.

A gyerekek elleni bűncselekmények nyolcvan százalékát közeli rokon követi el

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2013. június 15. 21:20

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium idén is kampányol a gyermekek áldozattá válása ellen - jelentette be Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes egy veszprémi családi fesztiválon. Kiemelte: a kiskorúak ellen elkövetett bűncselekmények nyolcvan százalékát közeli rokon, barát követi el.