A társadalmi egyeztetés szeptember 28-ától vette kezdetét, melynek anyagai elérhetők a kormányzati portálon, illetve a Felzárkózásért Felelős Államtitkárság tematikus honlapján.
Makovecz Imre hatalmas, teljes jelentőségében csak az utókor által feldolgozható életművéből a gyász pillanatában ki kell emelnünk azokat az értékeket, amelyekkel hozzájárult a magyar társadalom építéséhez.
Aktív segítséget ígért az EU-elnökségi felkészülését megkezdő Litvániának Ódor Bálint a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős helyettes államtitkára a Tomas Gulbinas-szal, a litván külügyi tárca európai igazgatójával folytatott megbeszélésén 2011. szeptember 27-én Vilniusban.
Latorcai Csaba a magyarországi zsidó közösségek vezetőinek írt leveleiben köszöntötte a hazai zsidóság tagjait a zsidó újév alkalmából.
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán megbeszélést folytatott Martin Winterkornnal, a Volkswagen AG igazgatótanácsi elnökével és Thomas Faustmannal, az Audi Hungária ügyvezető igazgatójával.
A katonák az elmúlt hónapok alatt végzett munkájukkal hozzájárultak önmaguk és hazánk pozitív nemzetközi megítélésének az erősítéséhez, elismerést vívtak ki a hazai, illetve a nemzetközi közvélemény körében egyaránt- méltatta a hazatért állomány munkáját Varga Csaba dandártábornok, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság törzsfőnöke Székesfehérváron.
Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter 2011. szeptember 26-án 1.346.200.000 forintnak a minisztérium költségvetéséből a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatóságához történő átcsoportosításáról intézkedett. A szóban forgó összeg több kulturális program, illetve tematikus pályázat pénzügyi fedezetét biztosítja.
2011. szeptember 29-én nyílik André Kertész Retrospektív című kiállítása a Magyar Nemzeti Múzeumban, melyet a párizsi Jeu de Paume és a Magyar Nemzeti Múzeum közösen szervez.
Az OMÉK a magyar mezőgazdaság, a magyar gazdatársadalom, a föld ünnepe. Ez az a pár nap, amikor a gazdák bemutatkozhatnak és a közönség elé tárhatják munkájuk gyümölcsét – fogalmazott Fazekas Sándor szerdán, a 75. OMÉK (Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás) megnyitóján elmondott beszédében. A rendezvény fővédnőke, Orbán Viktor úgy fogalmazott: hazánk számára fontos kitörési pont a mezőgazdaság.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága által 2011. június 10-én meghirdetett pályázat célja a szabadidősportban tevékenykedő sportegyesületek és diáksport egyesületek működési feltételeinek javítása.
Szeretnénk megváltoztatni azt a felfogást, hogy az idős az, aki a nyugdíjat várja és teher a társadalom vállán – jelentette ki Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerdán, az Idősbarát Önkormányzati Díj és szakmai elismerések átadó ünnepségén az Országházban.
A szeptember 27-én elhunyt Makovecz Imre Kossuth-díjas, nemzetközi hírű építészt a Nemzeti Erőforrás Minisztérium saját halottjának tekinti.
Megkezdődött – ebben az esztendőben második alkalommal - a „Hálózatellenes Műveletek” elnevezésű tanfolyam szeptember 26-án. A képzést az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségének Védelmi Együttműködési Hivatala (ODC) szervezi.
Hölgy esetében nem szokás a születésnapok számát nyilvánosságra hozni, mégis, Szederkényi Albertné esetében érdemes kivételt tenni. Ica nénit a nyolcvanadik születésnapja alkalmából köszöntötték Kaposváron az MH Nyugat-magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság kaposvári Toborzó és Érdekvédelmi Iroda munkatársai. Az évforduló alkalmából az ünnepelt részére átadták Hende Csaba honvédelmi miniszter és Dr. Benkő Tibor Honvéd Vezérkar főnök emléklapját.
Az idén 160 éves Országos Erdészeti Egyesület által 1996 óta indított programokon az erdész szakemberek elsősorban a gyerekeket, családokat szeretnék közelebb vinni a magyar erdőkhöz.
A magyar Európa-politikáról és a nemzeti érdekérvényesítés két pilléréről beszélt Ódor Bálint helyettes külügyi államtitkár hétfőn az Ács Károly Művelődési Központban Ráckevén.
Folytatódott a foglalkoztatottak számának dinamikus emelkedése a 2011. június-augusztusi időszakban is- áll a KSH friss közleményében. A 15-74 év közötti foglalkoztatottak száma jelentősen, 32 ezer fővel emelkedett az egy évvel ezelőtti 3 millió 804 ezerről 3 millió 836 ezer főre, így a foglalkoztatási ráta 50 százalékra nőtt. A 15-64 évesek körében a foglalkoztatottak száma az egy évvel ezelőtti 3 millió 772 ezerről 3 millió 804 ezerre, szintén 32 ezer fővel bővült, 56,1 százalékra emelve a foglalkoztatási rátát.
A magyar föld legjavát mutatja be a holnap nyíló budapesti Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás (OMÉK), amely egyfajta híd a vidék és a főváros között - jelentette ki Fazekas Sándor a Zala megyei Pórszombaton, ahol egy évvel ezelőtt indult szabad pálinkafőzést ünnepelték.
Mark P. Hertling altábornagynak, az Európában allomásozó amerikai szárazföldi erők parancsnokának (USAREUR) meghívására hivatalos tárgyaláson vett részt dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök.
William Hague brit külügyminiszter levélben köszönte meg Martonyi Jánosnak a líbiai válság alatt is működő tripoli magyar külképviselet brit állampolgároknak nyújtott segítségét.
Átadták „Az év ökoturisztikai létesítménye” kitüntető címet a Turizmus Világnapján. Tanösvény kategóriában első helyezést ért el a tiszaörvényi (Tiszafüred) Tiszavirág ártéri sétaút és tanösvény. Az év ökoturisztikai látogatóközpontja címet a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság által létesített tihanyi Levendula Ház Látogatóközpont nyerte el, amely idén nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. A díjakat Dr. Rácz András természetvédelemért felelős helyettes államtitkár, Dr. Nemes Andrea turisztikai főosztályvezető és Horváth Gergely vezérigazgató adta át.
Az MSZP továbbra is a munkanélküliség pártján áll, nyilvánvalóan ezért ellenzi a legrugalmasabb európai munkaerőpiacot létrehozó új munka törvénykönyvét - tájékoztatott Szijjártó Péter közleményében.
"A fogadási csalások a sport alapértékeit pusztítják. A csalás és a doppingolás a sport jövőjét is fenyegeti.” – mondta Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára a Magyar Sportújságíró Szövetség (MSUSZ) konferenciáján.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága megrendülten értesült Makovecz Imre halálának híréről.
Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár köszöntötte az első hallgatókat az Entry Point Central nemzetközi légi navigációs akadémián 2011. szeptember 27-én, Budapesten. A szakoktatási intézmény a HungaroControl és a skandináv Entry Point North együttműködésében, a szervezetek tavasszal aláírt megállapodása alapján jött létre.