Az egészségügyi humánerőforrás krízis az európai – különös tekintettel a közép-kelet európai – országok sorsfordító kérdése. Az elmúlt napokban Szlovákiában került nehéz helyzetbe a betegellátás. Ivan Uhliarik szlovák egészségügyi miniszter ennek kapcsán levélben megkereste Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkárt, majd a mai napon a két vezető telefonon is egyeztetett.
A Nemzetgazdasági Minisztérium a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen az MKIK-nak gondozásra átadott szakképesítésekben a nappali tagozaton végzős tanulók számára, az alábbiak szerint hirdeti meg a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt (SZKTV) és az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt (OSZTV).
Egy különös körülmények között Budapesten felbukkant, 1697-es Stradivari-hegedűt vásárolt meg a Zelnik István által alapított Aranymúzeum. A mesterhangszert 2011. november 30-án mutatta be Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár, Zelnik István műgyűjtő és Kokas Katalin az Aranymúzeumban.
A helikopteres személyzet kiképzése, a tábori kórházak, a repülőgépes pilótaképzés, valamint az európai szállítási központok vonatkozásában Magyarország kötelezettséget vállalt arra, hogy részt vesz a katonai képességfejlesztés uniós országok közötti megosztásában - közölte Hende Csaba szerdán Brüsszelben.
A Magyar Közlöny 2011. évi 140. számában kihirdetésre került az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011. évi CLVI. törvény.
Az elmúlt napok eseményei, médiában megjelent hírei ráirányították a figyelmet a végső stádiumban lévő betegek fájdalomcsillapító kezelésének problematikájára, amely az orvos-beteg bizalmon alapuló viszonyát is megingathatja.
Az Országgyűlés 2011. november 28-án 308 igen szavazattal, 11 nem ellenében és 40 tartózkodással elfogadta a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény módosításának javaslatát. L. Simon László és Puskás Imre fideszes képviselők előterjesztését a kormánypárti képviselők mellett a LMP- és az Jobbik-frakció tagjai is támogatták, míg az MSZP politikusai tartózkodtak.
Megkezdődött az új felsőoktatási törvény általános vitája a parlamentben
Magyar állami ösztöndíjjal, részösztöndíjjal és önköltséges formában folytathatják a jövőben tanulmányaikat a felsőoktatási hallgatók - mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter az új felsőoktatási törvényről szóló javaslatot ismertetve szerdán a parlamentben.
A korábbi évtizedek során állami forrásokból kiépített és fenntartott ingatlanokat irreálisan alacsony áron lehetne eladni, így a Kormány nem tervezi azok eladását – válaszolt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Lázár János, a Fidesz frakcióvezetőjének írásbeli kérdésére szerdán a Parlamentben.
A hagyományt nem ápolni kell, hisz nem beteg, nem is őrizni, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket – elevenítette fel Sebő Ferenc szavait V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár az „ART? Használ!” című művészeti konferencián, Budapesten.
Az az MSZP félti a közbizalmat és a demokrácia működését, amely a nyolc éves kormányzása alatt lezüllesztette és politikai eszközként használta fel a rendvédelmi szerveket.
A bázisrepülőtér állománya rutinos, összeszokott csapatként dolgozott, a kárfelszámolást sikeresen hajtották végre- hangzott el azon a gyakorlaton, amelyen a MH Pápa Bázisrepülőtér kijelölt katonái „vészhelyzeti begyakorlást” végeztek. A november 29-i eseményt megtekintették a HM Hatósági Hivatal Veszélyes Katonai Objektum és Tűzvédelmi Hatósági Osztály képviselői is.
Egészségügyi felszereléseket adományozott a magyar Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) 11. váltásának Civil-katonai együttműködés (CIMIC) csoportja a szénbányászok központi kórházának Pol-e Khomri városban, Afganisztánban.
Ezen a héten két városban folytatódik az Oktatásért Felelős Államtitkárság szeptember 15-én kezdődött „Megújul a tanügy. Az új nemzeti köznevelési rendszer” című programsorozata.
A Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma és a Balassi Intézet közös pályázatai miniszteri ösztöndíjas teljes szemeszteres részképzésre, valamint részképzős tanulmányútra a 2011/2012-es tanév tavaszi szemeszterében.
Minden katonai tevékenység alapja a logisztikai feladatok pontos ellátása és összehangolása –fogalmazott Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára Székesfehérváron. A Logisztikusok napja alkalmából tartottak ünnepi állománygyűlést november 30-án.
Az Aranymúzeum vásárolta meg azt a hangszert, amely az állam tulajdonában álló Stradivariuson kívül így magyar tulajdonban tudott maradni. A hangszer a Kempinski Hotelben adott zártkörű koncerten mutatkozik be ma este, amelyen Kokas Katalin mellett Kelemen Barnabás és Kocsis Zoltán is fellép.
A szerdai kormányülésen kijelölték az IMF tárgyalódelegációt, valamint döntés született arról, hogy folytatják az egyeztetéseket a bankszövetséggel és a szakszervezetekkel. A sajtó képviselőit Giró-Szász András tájékoztatta a Kabinet döntéseiről.
A társadalom ereje is fontos eleme egy ország "ellenálló képességének" a válság idején, nemcsak a gazdasági ereje - mondta Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke egy szerdai budapesti konferencián.
A dokumentum a 2011-2020-as időszakra vonatkozó terveket tartalmazza, a 2012-2014 közötti időszakra pedig a végrehajtási intézkedési tervet is közli - ismertette Giró-Szász András kormányszóvivő és Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.
Az idei 64 milliárd forinttal szemben jövőre mintegy 132 milliárd forintot különít el a költségvetés az országban legalább 200 ezer embernek munkát biztosító közfoglalkoztatási programokra - közölte a Belügyminisztérium (BM) közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára szerdán, Zalaegerszegen tartott sajtótájékoztatóján.
„A tudomány művelése az egyén és a közösség, az ország szempontjából egyaránt fontos” – húzta alá Felkai László közigazgatási államtitkár, a Belügyi Tudományos Tanács (BTT) elnöke a BTT ünnepi ülésén.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium megnyugtató megoldást javasolt a több éve anyagi nehézségekkel küzdő Rajkó Zenekar biztonságos működésére.
Ma Magyarországon minden HIV pozitív személy ingyenesen jut hozzá a megfelelő kezeléshez. Azonban a megelőzésre kell a legtöbb figyelmet fordítani, ezért indított az Egészségügyért Felelős Államtitkárság már eddig is számos prevenciós kampányt – fogalmazott Szócska Miklós szerdai sajtótájékoztatóján.
A fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának szabályairól szóló 33/2011. (VIII. 31.) NGM rendelet, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) kormányrendelet alapján a Nemzeti Külgazdasági Hivatal kereskedelemfejlesztési pályázatot ír ki 2011. évi és 2012. első félévi, 2012. június 30. előtt megkezdett akciók megvalósítására.