Egy esetleges kibertámadásról, hatásainak elhárításáról volt szó többek között azon a kibervédelmi gyakorlaton, amelyen Magyarország először vett részt.
Az afganisztáni katonai jelenlét Magyarország és a Magyar Honvédség számára is nemzeti önérdek – hangsúlyozta Siklósi Péter. A Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára Afganisztán jövőjéről tartott előadást Budapesten, a Magyar Külügyi Intézetben.
Ezek a napok az összetartozásról, a törődésről, a gondoskodásról, az egymásra figyelésről is szólnak. A tárca, a vezérkar, de a katonai alakulatok, szervezetek parancsnokai is mindent megtesznek azért, hogy segítsék, támogassák a szolgálatteljesítés közben elhunyt katonák gyermekeit- hangzott el azon a karácsonyi ajándékozáson, amelyet Budapesten, a Stefánia-palotában tartottak.
Elkészült a római limes magyarországi szakaszának háromkötetes világörökségi nevezési dokumentációja; az összesen 121 erődöt, őrtornyot, útszakaszt tartalmazó helyszín világörökségi felterjesztése 2013-ban várható. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter kiemelte, a limes program az uniós Duna-stratégia egyik zászlósprojektje, így várhatóan kormányzati és pályázati forrásokra is számíthat.
Balajti László altábornagy, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója felmentését kérte dr. Pintér Sándor belügyminisztertől. Közlemény.
Az Önkéntes Tartalékos Rendszerbe való belépés feltételeitől és lépéseiről tartott háromszor egy napos felkészítést a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnoksága az ügyfélszolgálati munkatársak számára. 2012. januárjában megkezdődik a rendszer következő szakaszának feltöltése…
A kulturális területet érintő aktuális költségvetési és szabályozási kérdésekkel a napirendjén ülésezett a Kulturális Ágazati Érdekegyeztető Tanács (KÁÉT) december 16-én, pénteken. Közlemény.
Együtt tudunk erős, gyarapodó nemzet lenni – hangsúlyozta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken, az idei Kisebbségekért Díj Hazai Kisebbségekért Tagozatának elismeréseinek átadó ünnepségén, melyen részt vett Szászfalvi László, egyházi, nemzetiségi és civil ügyekért felelős államtitkár, Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár és dr. Latorcai Csaba, civil ügyekért felelős helyettes államtitkár.
Fellegi Tamás közleményben hangsúlyozta, hogy informális megbeszélés zajlott a magyar delegáció, az IMF és az EU küldöttsége között, így a hivatalos tárgyalási folyamat megszakításáról nem lehet szó. Megerősítette, hogy a magyar delegáció továbbra is kész az előfeltételek nélküli tárgyalásra, és megjegyezte: a kormány megkapta az EKB állásfoglalását az MNB-törvénytervezetről, az abban foglalt javaslatok feldolgozása és beépítése folyamatban van.
Több mint másféléves előkészítő munka és folyamatos szakmai egyeztetéseket követően a Polgári Törvénykönyv megújításáért megalakult Kodifikációs Szerkesztőbizottság ma ünnepélyes keretek között átnyújtotta a Polgári Törvénykönyv szakmai szövegtervezetét a Polgári Jogi Kodifikációs Főbizottságnak az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. A tervezetet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium januárban bocsátja társadalmi egyeztetésre. Közlemény.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium mai napon megküldte a válaszlevelet az Európai Bizottság alelnökének december 12-ei keltezésű levelére.
Több mint hat év után új parancsnoka van az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezrednek. Hajdu Gábor mérnök ezredes, az eddigi parancsnok december 16-án nyugállományba vonul, beosztását eddigi hadihajós helyettese, Szilágyi Zsolt alezredes látja el megbízásban.
A kormány jóváhagyta, hogy az Országos Meteorológia Szolgálat (OMSZ) teljes jogú tagja legyen a Középtávú Időjárás Előrejelzések Európai Központjának (ECMWF). Magyarország a kilencvenes évek elejétől társult tagként működik együtt az ECMWF-vel.
Közös kommunikációs kampányról született megállapodást írt alá 2011. december 16-án a Széchenyi Pihenő Kártya három kibocsátó intézménye – OTP, MKB, K&H – és a NÜSZ Kft.
A kormány elfogadta a dohánytermékek jelöléséről szóló előterjesztést. Az előterjesztés alapján jövő év szeptemberétől a dohánytermékek csomagolása csak képes egészségvédő feliratokkal gyártható, 2013. január 1-től pedig csak így hozható forgalomba a termék. A kormány ezen döntése egy újabb fontos lépés a dohányzás leküzdéséhez vezető úton. Közlemény.
Közlemény az egyes sajátos közoktatási feladatok támogatása igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályairól szóló 24/2011. (V. 18.) NEFMI rendelet 7-8 §-a alapján a nem magyar állampolgár tanköteles tanulók oktatása keretében lebonyolított igénylés eredményéről.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) gálavacsorával zárta a 2011-es évet. A nagyszabású eseményen, amelyen kiosztották az év legjobbjainak járó díjakat Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős helyettes államtitkára is részt vett.
Orbán Viktor 11 magyarországi nagybank vezetőjével és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel közösen értékelte a pénzintézetek és a kormányzat közötti tárgyalásokat és a tegnap megkötött egyezséget - tájékoztatta a sajtó képviselőit Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője pénteken.
A Kormány 450 millió forintot átcsoportosított az Őrségi Nemzeti Parkhoz, hogy legalább 500 hektár, feltehetően „zsebszerződéssel” érintett természetvédelmi oltalom alatt álló termőföldet felvásároljon.
A helyi építészeti örökség védelme és az építészeti hagyományok őrzése területén végzett kimagasló szakmai tevékenység elismeréseként Felkai László közigazgatási államtitkár átadta a 2011. évi Kós Károly-díjakat.
Stéphane Abrial-t, a NATO Transzformációért felelős Szövetségi Parancsnokság főparancsnokát pénteken hivatalában fogadta Hende Csaba honvédelmi miniszter. A szűk körű megbeszélésen szó volt a smart defence, azaz az „okos védelem” NATO-kezdeményezéssel kapcsolatos többnemzeti együttműködésről.
2011. december 17-én emlékezünk meg a magyar–amerikai diplomáciai kapcsolatok felvételételének kilencvenedik évfordulójáról, amelynek nyomán az Egyesült Államok követséget létesített Budapesten, gróf Széchenyi László pedig átadta követi megbízólevelét Washingtonban.
2011. december 16-án tartotta második ülését a Nemzeti Tanács
Dr. Charles Simonyi, az Ericsson Magyarország, a MOL Nyrt, az NI Hungaria Kft., valamint a Pro Progressio Alapítvány kapta idén a Kármán Tódor-díjat. A felnőttoktatás, tudományos kutatás érdekében végzett kiemelkedő tevékenységért járó elismerést Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter és Dux László, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkár adta át.
December 16-én, pénteken megtartotta első teljes ülését a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanács, amelyen a Nemzeti Erőforrás Minisztérium képviselői ismertették az előadó-művészeti szakma képviselőivel az őket érintő szabályozás változásait.