A tervek szerint 57 további közúti határátkelőhely létesülhet Magyarország és Románia közt – jelentette be Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár, miután a román társtárca képviselőivel tárgyalt 2012. november 16-án, Szatmárnémetiben. Közlemény.
Véget ért a NATO 2012. évi válságkezelési gyakorlata (CMX 12), amelyen a résztvevő civil és katonai szakemberek bebizonyították: Magyarország felkészült, hogy gyorsan, hatékonyan kezelje és hárítsa el a válsághelyzeteket a NATO szövetségi kötelékében. Közlemény.
Az okmányok másolata a csatolt dokumentumok közül letölthető.
A sajtóhírekkel ellentétben Nátrán Roland már nem elnöke a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap Irányító Testületének, mivel az államháztartásért felelős miniszter 2012. november 12-i döntése értelmében 2012. november 15-i hatállyal megtörtént a visszahívása.
Giró-Szász András kormányszóvivő sajtótájékoztatót tart 11.00 órakor. Vendég: Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és Jakab István, a Magosz elnöke. Téma: A miniszterelnök és a Magosz találkozója. A kormany.hu élőben közvetíti az eseményt.
Az őszi Bringázz a munkába! kampány közel ötezer résztvevője összesen mintegy 1 millió kilométert tekert 2012. szeptember 21. és október 25. között. A biciklizők 171 tonna szén-dioxid kibocsátásától kímélték meg a légkört. A fél évtizedes múltra visszatekintő kampány őszi fordulójában minden eddiginél több, 1700 vállalat és oktatási intézmény képviseltette magát.
Új szabadalom alapján fejlesztettek víztisztítót, arzénmentesítőt a Honvédelmi Minisztérium (HM) cégei; az újítások között van a szélsőséges körülmények között bevethető busz is – közölte Borbíró Zoltán, a tárca helyettes államtitkára az MTI-nek adott interjújában.
Nevetséges és szánalmas politikai provokáció a hvg.hu vasárnap esti cikke, mely „Plágiumgyanú Semjén Zsolt doktorija körül” címmel jelent meg. Álláspontunk részletes kifejtése előtt leszögezzük, hogy a plágiumgyanú emlegetése nagyon súlyos vád, amiért az ezt terjesztő sajtóorgánumoknak jogi felelősséget kell vállalniuk! Közlemény.
„A sakkban és a bokszban sok a közös elem, mindkettő igazi stratégiai játék, amely komoly agytornát jelent; ráadásul mindkét sportágnál garantáltan legyőzik azt, aki nem figyel eléggé oda a másik soron következő lépéseire” - mondta Dr. Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportpolitikáért felelős államtitkára az Európai Unió valamennyi tagállamát felvonultató VI. Aquaprofit-Polgár Nemzetközi Sakkfesztiválon rendezett Sakkboksz Gála megnyitóján.
Néphagyományokról, kulturális értékekről, a nemzetiségi oktatás helyzetéről, módszertani változatosságáról tanácskoztak azon a konferencián, amelyet Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kara szervezett november 16-án. Közlemény.
Két munkacsoport jön létre hétfőn a szakmai kérdésekről való további egyeztetésekre, és egy külön munkacsoport áll fel az esetleges pedagógussztrájkkal kapcsolatos elégséges szolgáltatásokról való egyeztetésre - közölte Balog Zoltán miután szombaton a fővárosban tárgyalt a pedagógusok sztrájkbizottságával. A felek jövő kedden ismét találkoznak.
Orbán Viktor szombaton előadást tartott a madridi Szent Pál Egyetemen „Remény és keresztény válasz a válságra” címmel. Közlemény.
A Magyarország és Oroszország közötti viták „fokozatosan rendeződnek”, így megfelelően alakulnak a két ország kapcsolatai – mondta Martonyi János külügyminiszter az InfoRádió Aréna című műsorában 2012. november 16-án.
A paksi atomerőmű maximálisan felkészült az üzemzavar, a külső támadás, valamint korunk egyik legjelentősebb kihívása, a kibernetikai támadások kivédésére- jelentette ki Hende Csaba november 16-án Pakson. Az atomerőmű olyan szintre fejlesztette biztonsági rendszereit, hogy ezzel Európa egyik legjobbja lett – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter.
Martonyi János szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben "nem lenne jó üzenete" annak, ha az Európai Tanács jövő heti ülésén a tagállamok vezetőinek nem sikerülne megállapodniuk a következő többéves (2014-2020) költségvetési keretről, de ez a lehetőség sem zárható ki.
A magyar agrárdiplomácia számára nagyon fontos a balkáni partnerországokkal jó viszony ápolása, új export és import lehetőségek felkutatása – mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter miután Macedóniában találkozott Ljupcso Dimovszki mezőgazdasági miniszterrel és Sztevo Temelkovszki környezetügyi és területfejlesztési miniszter-helyettessel.
A Közös Agrárpolitika (KAP) reformjáról egyeztettek a Visegrádi Csoport (V4) agrárminisztereinek varsói találkozóján a résztvevők, Magyarországot Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára képviselte.
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa és a kolozsvári Polgármesteri Hivatal magyar-román üzleti találkozót tartott 2012. november 16-án a mezőgazdasági, az információtechnológiai és a megújuló energiaforrások alkalmazási területein működő vállalkozások képviselőinek.
A kormány ezen a héten véglegesítette az új magyar adórendszert. A korábbi átmeneti adónemeket kivezeti az adózásból, a bankadót végeleges adónemként rögzíti a 2013-as mértéken, és kivezeti a különadókat, de a társasági adó három kulcsossá válik: 10%-os kedvezményes, 19%-os általános és 50%-os speciális kulcsot vezet be. Közlemény.
Bánffy Miklós író, külügyminiszter nevét viseli a jövőben a Külügyminisztérium szakkönyvtára. Martonyi János külügyminiszter a magyar diplomácia napja alkalmából tartott névadó ünnepségen 2012. november 16-án elmondta, Bánffy Miklós (1873-1950) igazi reneszánsz emberként egy személyben volt író, grafikus, jelmez- és díszlettervező, rendező, valamint külügyminiszter egy jelentős történelmi időszakban.
A Külügyminisztérium mély aggodalommal követi a Közel-Keleten kialakult helyzetet, annak nyomán, hogy a Gázai-övezetből Izraelt rakétatámadások érték, amelyekre lakossága védelmében katonai eszközökkel válaszolt.
Az eredményes roma integrációs programok nemzetközi összegzését és annak európai bemutatását összefogó projektet indított útjára ma Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Budapesten. A tárca kiemelt partnere, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a PAIRS programban sikeres modelleket és jó gyakorlatokat összegzi. A projekt során Európa nyolc országában két éven keresztül gyűjtik a pozitív példákat. Közlemény.
Albániába utazott hivatalos látogatásra Semjén Zsolt. A kormányfő kereszténydemokrata helyettesét ma Tiranában fogadja Sali Berisha miniszterelnök, akivel tárgyalásokat folytat a két ország kapcsolatairól. Közlemény.
Egyetlen esetben sem történt tanúsítás, szerződéskötés, de még a szerződést megelőző ajánlatot sem adtak a kijelölt szervezetek – ezt állapította meg az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) miután vizsgálatot indított a Daily Telegraphban 2012. október végén megjelent cikkek kapcsán. Közlemény.
A járási hivatalok kialakításának fontos célja, hogy az állampolgárok egyszerűbben és gyorsabban intézhessék ügyeiket – mondta Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára, miután Szolnokon köszöntötte a Kormányablakok ötszázezredik ügyfelét.