RSS feliratkozás
Találatok száma: 25

Hírek

Martonyi János: nem szabad összekeverni a jogi kérdéseket a politikai vitákkal

Külügyminisztérium, 2013. május 24. 11:51

Az európai integráció rendszerét egy nagyon szigorú, jól értelmezhető jogi rendszerben lehet működtetni, és ha összekeverjük a jogi kérdéseket a politikai-ideológiai vitákkal, akkor az egész rendszert veszélyeztetjük – mondta a külügyminiszter 2013. május 24-én Budapesten, a Pro Integratione 2013 konferencia nyitóelőadásában.

Útjára indult a „T.E.S.I.” program

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Közigazgatási Államtitkárság, 2013. május 24. 11:39

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) elindította a “T.E.S.I. – Mindenki testnevelése” elnevezésű kiemelt projektet, amelynek része egy új iskolai testnevelés-stratégia megalkotása is. A projektindító eseményre 2013. május 24-én a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium sportcsarnokában került sor

Martonyi János derűlátó a túlzottdeficit-eljárás ügyében

Külügyminisztérium, 2013. május 24. 11:37

Martonyi János külügyminiszter derűlátó azzal kapcsolatban, hogy a Magyarország elleni túlzottdeficit-eljárás megszüntetését javasolhatja az Európai Bizottság.

Orbán Viktor is részt vesz a Debreceni Református Kollégium jubileumi ünnepségén

Miniszterelnökség, 2013. május 24. 10:51

A kormányfő is részt vesz a 475 éves Debreceni Református Kollégium, a 175 éves Dóczy Gimnázium és a magyar református egység ünnepe alkalmából szervezett hálaadó istentiszteleten szombaton, a debreceni Nagytemplomban – közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken az MTI-vel.

Fenntartható építészet

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint Kiemelt Közszolgáltatásokért Felelős Államtitkárság, 2013. május 24. 10:26

Jelentős érdeklődés mellett, a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Belügyminisztérium közös szervezésében rendezték meg a Fenntartható Építészet c. konferenciát 2013. május 23-án, Budapesten. A szervező minisztériumok magas rangú vezetői, a szakterülettel foglalkozó hazai és külföldi előadók az újonnan épülő és felújításra váró lakásokkal kapcsolatban az energetikai szempontok fontosságát hangsúlyozták.

A közép- és délkelet-európai régió gazdasági, kulturális és politikai értelemben is gazdagítja, erősíti az egész kontinenst

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2013. május 24. 9:48

Brüsszelnek látnia kell, hogy az egész európai közösség szempontjából létfontosságú a térség előtt álló kihívásokra adott válasz - hangsúlyozta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken, a „Válságkezelés és reformpolitikák Közép- és Kelet-Európában” című konferencián, melyet a Közép-európai Kezdeményezés (Central European Initiative, CEI) soros magyar elnöksége keretében szervezett a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Közpolitikai Kutatások Intézete. Közlemény.

Még az idén elkészül a Nemzeti Épületenergetikai Stratégia

Vidékfejlesztési Minisztérium, Környezetügyért Felelős Államtitkárság, 2013. május 24. 9:47

Több mint kétmillió, javarészben 1945 és 1990 között épült, elsősorban vidéki családi ház található az országban, amelyek energetikai felújítása indokolt. A felújítások részben európai uniós támogatással valósulhatnak meg - mondta Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

Nemzeti parkjainkat ünnepeljük: Európai Nemzeti Parkok Napja és a Magyar Nemzeti Parkok Hete

Vidékfejlesztési Minisztérium, Környezetügyért Felelős Államtitkárság, 2013. május 24. 9:38

Európa-szerte május 24-én ünneplik az Európai Nemzeti Parkok Napját. Ezen a napon nemcsak a megőrzendő természeti értékek fontosságára, hanem az ismeretterjesztésre, a minket körülvevő természet bemutatására igyekeznek felhívni a figyelmet a szakemberek. Hazánk tíz nemzeti parkja is csatlakozott a nemes kezdeményezéshez, számos szabadtéri programot kínálnak országszerte a kikapcsolódni vágyóknak.

Business hotelt és konferenciaközpontot adtak át Kecskeméten

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint Kiemelt Közszolgáltatásokért Felelős Államtitkárság, 2013. május 24. 9:18

Átadták csütörtökön Kecskeméten a 3,5 milliárd forintos beruházással elkészült business hotelt és konferenciaközpontot, amely Magyarország első Four Points by Sheraton szállodája.

Tao alapján nyújtott támogatási igazolások

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság, 2013. május 24. 8:54

Módosulnak a társasági adókedvezmény (Tao) törvény alapján nyújtott támogatási igazolások kiadásának részletszabályai. Azoknak az előadó-művészeti szervezeteknek, amelyek az idei jegybevétel alapján kívánják a Tao-támogatásokat befogadni, 2013. június 30-ig kell benyújtaniuk kérelmüket az Előadó-művészeti Irodához. Közlemény.

Élő közvetítés - Magyarország jobban teljesít: Családbarát intézkedések

Kormányzat, 2013. május 24. 8:53

A Magyarország jobban teljesít című rendezvénysorozat első eseménye sajtótájékoztatóval kezdődik (tartja Kovács Ferenc polgármester, Vinnai Győző kormánymegbízott és Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára), majd konferenciával folytatódik. Az eseményt a kormany.hu élőben közvetíti.

A magyar borkultúráért koccintottak az Erzsébet téren

Vidékfejlesztési Minisztérium, 2013. május 24. 8:51

Villámcsődülettel (flashmob) népszerűsítették a magyar borkultúrát, a tudatos borfogyasztást csütörtökön délután Budapesten, az Erzsébet téren.

Kontrát Károly óvodát adott át Papkeszin

Belügyminisztérium, Parlamenti Államtitkárság, 2013. május 24. 8:22

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára ünnepi beszédet mondott és átadta a papkeszi Vadrózsa Napközi-otthonos Tagóvoda felújított épületét.

Ma olasz nyelvből, mozgóképkultúra és médiaismeret, valamint a dráma tantárgyból érettségiznek a diákok

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Köznevelésért Felelős Államtitkárság, 2013. május 24. 7:00

A mai napon (2013. május 24.) 8 órától az olasz nyelvi írásbeli érettségi vizsgákra, 14 órától a mozgóképkultúra és médiaismeret, valamint a dráma vizsgatárgyak középszintű írásbeli vizsgájára kerül sor. (A mozgóképkultúra és médiaismeret, valamint a dráma vizsgatárgyakból csak középszinten lehet érettségi vizsgát tenni.)

Németh Zsolt: sikerült megmenteni a kanadai vízummentességet

Külügyminisztérium, Parlamenti Államtitkárság, 2013. május 23. 19:19

"Modellértékű módon sikerült a Kanadába érkező roma bevándorlók ügyét rendezni", ami a folyamatos párbeszédnek köszönhető, és "megmentettük ezzel a kanadai magyar vízummentességet" – mondta Németh Zsolt csütörtökön az MTI-nek.

Navracsics Tibor: az állami cégeknek a közjót kell szolgálniuk

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2013. május 23. 18:57

Navracsics Tibor szerint az állami cégeknek a közjót, nem a magánjavakat kell szolgálniuk. A miniszterelnök-helyettes azon a sajtótájékoztatón beszélt erről Veszprémben csütörtökön, amelyen bemutatták a HM Verga Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. 2013-14. évi közjóléti fejlesztései és beruházásai című projektet.

A magyar-bosnyák gazdasági kapcsolatokról tárgyal Szijjártó Péter

Miniszterelnökség, 2013. május 23. 18:25

Magyarország és Bosznia-Hercegovina gazdasági együttműködéséről, valamint a Budapest és Szarajevó közötti közvetlen vasúti összeköttetés helyreállításáról is tárgyalt Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár Bosznia-Hercegovinában - közölte a Nemzeti Külgazdasági Hivatal csütörtökön az MTI-vel.

A közlekedési infrastruktúra a nemzetgazdaság gerince - Nemzetközi miniszteri nyilatkozat a közlekedés finanszírozásáról

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Infrastruktúráért Felelős Államtitkárság, 2013. május 23. 17:45

Nyilatkozatot adtak ki a közlekedés finanszírozásáról a Nemzetközi Közlekedési Fórum éves csúcstalálkozóján a tagországok szakminisztériumainak vezetői 2013. május 23-án, Lipcsében. A Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár vezette magyar delegáció által is elfogadott dokumentum az ágazat szilárd és fenntartható finanszírozására irányuló politikák folytatása mellett foglal állást. Közlemény.

Soltész Miklós: folytatódik a Segítő vásár program

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság, 2013. május 23. 17:26

Folytatódik és újabb helyszínekkel bővül a szociális államtitkárság fogyatékossággal élő embereket támogató Segítő vásár programja - mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Navracsics Tibor: csak virágzó közösségekből épülhet erős Magyarország

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2013. május 23. 17:19

Csak virágzó közösségekből épülhet erős Magyarország - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Szeresd a magyart! címmel rendezett konferencián, csütörtökön a Veszprém megyei Nemesvámoson.

A kormány 50 millió forinttal támogatja az U19-es férfi kézilabda világbajnokság magyarországi megrendezését

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság, 2013. május 23. 17:08

A házigazda magyar válogatott a német, az osztrák, a norvég, a venezuelai és a gaboni csapattal került egy csoportba U19-es férfi kézilabda-világbajnokságon – derült ki a mai sorsoláson.

A családi gazdálkodásról szóló fórumot és kiállítást terveznek Budapesten

Vidékfejlesztési Minisztérium, Élelmiszerlánc-felügyeletért és Agrárigazgatásért Felelős Államtitkárság, 2013. május 23. 17:01

A családi gazdálkodásról szóló globális fórum és kiállítás szervezését tervezi Magyarország a jövő év márciusában a családi gazdálkodás nemzetközi évének keretében - jelentette be a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkára csütörtökön egy nemzetközi szakmai konferencián.

Megtartotta alakuló ülését a Tokaji Borbizottság

Vidékfejlesztési Minisztérium, 2013. május 23. 16:54

Megalakult a Tokaji Borbizottság csütörtökön Budapesten. A testület feladata, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsen a szaktárca és a borvidék között.

A határvizek védelméről tanácskozott a Magyar-Román Vízügyi Bizottság Debrecenben

Vidékfejlesztési Minisztérium, Környezetügyért Felelős Államtitkárság, 2013. május 23. 16:48

A határvizek védelméről és fenntartható hasznosításáról tanácskoztak a Magyar - Román Vízügyi Bizottság XXIV. ülésszakán a két ország kormányának képviselői május 21-e és 23- a között, Debrecenben.

Több mint 4 milliárdos ipari fejlesztés Egerben

Nemzetgazdasági Minisztérium, Foglalkoztatáspolitikáért Felelős Államtitkárság, 2013. május 23. 16:35

Több mint 4 milliárd forint értékű fejlesztés keretében bővítette egri gyárának üzemcsarnokát a kormányműveket gyártó ZF Lenksysteme Hungária Kft. - jelentették be a beruházás átadásakor, csütörtökön Egerben.