Új, integrált és egységes informatikai rendszer kiépítésére nyert el uniós forrást az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), a 2,8 milliárd forintról szóló támogatási szerződést csütörtökön, Budapesten írták alá.
Elkészült a Hajdú-Bét jogszabály, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a korábbihoz képest megemelt összeget, mintegy 300 millió forintos támogatást nyújt saját forrásaiból a károsult gazdálkodóknak – jelentette be Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár. Közlemény.
Nagyon Balaton címmel hagyományteremtő szándékkal mintegy tucatnyi helyszínen rendezvénysorozat indul az augusztus 20-i ünnephez kapcsolódva a kormányzat, a közmédia és a vállalkozói szféra együttműködésében - közölték a szervezők csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
A magyarországi befektetési környezetről és lehetőségekről, egy leendő magyar művészeti kiállításról és a franciaországi értékviták hatásáról tárgyalt csütörtökön Párizsban a magyar Külügyminisztérium helyettes államtitkára.
A következő években is folytatni kell a keleti nyitás politikáját, mert az eddigi eredmények mutatják, a kormány helyesen döntött, amikor a gazdasági növekedés előtt álló keleti országokkal fűzte szorosabbra az együttműködést.
A válság veszélyes következménye, hogy elkezdődött az unióban egy „kicsit bűnbakkereső, kicsit egymást vádló, olcsó politikai közbeszéd” – mondta Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára 2013. május 30-án Budapesten.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ma Budapesten átadta a pedagógusnap alkalmából adományozható miniszteri díjakat. A tárcavezető ünnepi beszédében hangsúlyozta: a legfontosabb, hogy annak a hivatásnak a presztízse, megbecsülése, amelyre rábízzuk gyerekeinket, unokáinkat, egyre nőjön, mert a megbecsülés és az önbecsülés mindig együtt jár. A távlati cél az, hogy aki az országot szolgálja, kiszámítható életpályája legyen. Az ünnepségen beszédet mond Dr. Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár és Dr. Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár. Közlemény.
A Budapest Főváros Kormányhivatala Közlekedési Felügyelősége által – a 7/2011. NFM utasítás 4. § c) bekezdés alapján – kiadott BP-017, BP-040, BP-064, BP-081, BP-114, BP-129 sorszámú felügyeleti igazolványok 2013. május 30-tól érvénytelenek.
A hazai költségvetésből idén 43 Biztos Kezdet Gyerekház részesül összesen több mint 290 millió forint juttatásban. A 2013. évi támogatási feltételek kedvezőbbek az előző évinél, hiszen a gyerekházak fenntartói rendkívüli segítséget, egységesen 2 millió forintos előleget kaptak március elején a hiánypótló programjaik fenntarthatósága érdekében.
Szekeres Pál sportért felelős helyettes államtitkár nyitotta meg a Parlamenti Ifjúsági Napot, amelyen a fiatalok bepillantást nyerhettek az Országgyűlés működésébe, megismerhették a demokrácia alapintézményét, illetve a törvényhozás helyszínét, az Országházat. A fiatalok emellett játékos formában próbára tehették az Európai Unióról szóló ismereteiket is.
A parlagfű 15 éve Magyarország leginkább kárhoztatott gyomnövénye. Veszedelmes szántóföldi gyom, amely sokak allergiás és asztmás betegségéért felelős. A parlagfű virágpora több allergiás megbetegedés okozója, mint az összes többi allergén növényé együttvéve. Közlemény.
A miniszterelnök szerint kormánya az elmúlt három évben kihúzta az országot abból a gödörből, amelybe a szocialisták lökték. Orbán Viktor a kabinet elmúlt három évét értékelve Európa egyik legígéretesebb gazdaságának nevezte a magyart, és azt mondta, nem lehetetlen az egy számjegyű személyi jövedelemadó (szja) bevezetése sem Magyarországon. A kormányfő a Fókuszban a nemzeti érdek – A magyar modell az átalakuló Európában című csütörtöki budapesti konferencián összegezte a kabinet teljesítményét.
Másodszor találkozott Jeruzsálemben 2013. május 29-én a magyar–izraeli gazdasági vegyes bizottság 2008 után, hogy megtárgyalja a két ország együttműködése fejlesztésének lehetőségeit – mondta Takács Szabolcs, a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára.
Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára 2013. május 29-én áttekintő előadást tartott az állami vagyongazdálkodás helyzetéről a szolnoki Hozam Klub rendezvényén. Közlemény.
Dr. Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért és ifjúságért felelős államtitkára a mindennapos testnevelés bevezetéséről és a fiatalkori sportolás fontosságáról beszélt az állami sportvezetők nemzetközi konferenciáján (MINEPS V.) május 29-én Berlinben. Közlemény.
A készülő tudománypolitikai stratégia nagy hangsúlyt fektet a tudományos tartalmakhoz történő hozzáféréshez. Cél, hogy a hazai intézmények részt tudjanak venni tudományos közzétételi rendszerekben, ugyanakkor bővüljön a hozzáférés a tudományos adatbázisokhoz és folyóiratokhoz, szoros együttműködésben a kiadókkal, szolgáltatókkal.
Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség 2013. május 22-én „Változások az emisszió-kereskedelemben” címmel konferenciát szervezett az Európai Unió Emisszió-kereskedelmi Rendszerének (Emissions Trading System, ETS) üzemeltetői és hitelesítői részére. Közlemény.
Átadták szerdán, Szekszárdon a Fritz Pince összesen 800 millió forintos beruházással elkészült borászati és vendéglátó létesítményeit. A komplexumot Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára avatta fel.
Több munkacsoportban, széles szakértői bázisra támaszkodva kezdődött el a 2014-2020-as uniós költségvetési időszak tervezéséhez kapcsolódó ágazati stratégiák és hatástanulmányok kidolgozása a Vidékfejlesztési Minisztériumban és a tárca háttérintézményeiben – jelentette be V. Németh Zsolt, a szaktárca vidékfejlesztésért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján.
Nagyon komoly teljesítmény van hazánk mögött, ezt most Brüsszelben is elismerték - kommentálta a nemzetgazdasági miniszter a túlzottdeficit-eljárással kapcsolatos bizottsági döntést.
A Nyugat-Magyarországi Egyetem mintegy 1,5 milliárd forint többlettámogatást kap az idei évben a Minisztériumtól. Az EMMI Felsőoktatásért Felelős Államtitkársága és az Egyetem közötti szerződés megkötését követően, amely folyamatban van, a minisztérium a nyári hónapokban a Nyugat-Magyarországi Egyetem részére 365 m Ft-t utal át a 1,5 milliárd forintból.
Martonyi János külügyminiszter 2013. május 29-én fogadta Lamberto Zanniert, az EBESZ főtitkárát. A találkozóra a magyar Külügyminisztérium és az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala (UNODC) által közösen szervezett, a terrorizmus elleni fellépéssel foglalkozó nemzetközi konferencia mentén került sor, ahol Martonyi János és az EBESZ főtitkára is beszédet mondott. Közlemény.
Ebben az évben 802 millió forint jut tehetséggondozó nyári programok megrendezésére. A sikeres pályázóknak az elnyert összeget szeptember 30-áig kell felhasználniuk.
Ettől az évtől csaknem 100 millió forintos keretösszegben tájházak is pályázhatnak a közgyűjteményi fejlesztési program keretében. – jelentette be Halász János azon a sajtótájékoztatón, melyen a civil szervezetek és stratégiai partnereik összefogásával megvalósuló Vidékjáró programsorozat ismertették.
A több éves fizetési kötelezettséggel járó projektek jövőbeli pénzáramlásainak számításához a 161/2005. (VIII. 16.) Korm. rendelet 1. §. (2) bekezdése szerint használandó 35 éves időszakra terjedő diszkontráta sor.