RSS feliratkozás
Találatok száma: 25

Hírek

Magyar úszás napja a világbajnokság jegyében

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkárság, 2013. június 19. 16:38

„A kormány támogatja a 2021-es vizes világbajnokság megrendezésének szándékát, és bízik a sikerben” - közölte Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) sportért és ifjúságért felelős államtitkára. A Magyar Úszás Napja és a Magyar Úszó Szövetség 2021-es pályázata kapcsán rendezett sajtótájékoztatón az államtitkár elmondta: „Fontos, hogy Magyarország ne csak a sportnagyhatalmi státuszt tartsa fenn, hanem világversenyeket is képes legyen megrendezni”.

Július 1-jén szünetel az ügyfélfogadás a kormányhivatalok ügyfélszolgálatain

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Területi Közigazgatásért Felelős Államtitkárság, 2013. június 19. 16:31

Július 1-je 2001-től a köztisztviselők, 2011-től már a kormánytisztviselők napja is, amely munkaszüneti nap, így a megyei és fővárosi kormányhivatalok által fenntartott okmányirodák, kormányablakok és a szakigazgatási szervek ügyfélszolgálatai július 1-jén zárva tartanak. Közlemény.

Átadták az Új Nemzedék - Fiatalok a Fiatalokért Díjat

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2013. június 19. 16:26

Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes fővédnökségével Fiatalok a Fiatalokért díjjal ismerte el az Új Nemzedék Jövőjéért Program az ifjúsági korosztályban példaértékű életutakat. A díjak idén első alkalommal kerültek átadásra: inspiráció, innováció és információ kategóriákban. Közlemény.

Helyi jeggyel a regionális autóbuszjáratokon - Kapacitásnövelés és választékbővítés Székesfehérváron

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Infrastruktúráért Felelős Államtitkárság, 2013. június 19. 16:26

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata megállapodást köt arról, hogy 2013. július elsejétől a megjelölt és meghirdetett regionális járatok a településen belüli közlekedésre is igénybe vehetőek. Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár, dr. Cser-Palkovics András polgármester és Németh Tamás, az Alba Volán Zrt. vezérigazgatója közös sajtótájékoztatón számoltak be a menetrendi változásokról 2013. június 19-én, a fehérvári Városházán.

30 kilométeres sebességgel ütközött a tolatómozdony a roncsautóknak - Balesetvizsgálati és mentési gyakorlatot szervezett a GYSEV Zrt.

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Infrastruktúráért Felelős Államtitkárság, 2013. június 19. 16:13

Vasúti szakemberek, a mentők, a rendőrség és a tűzoltóság képviselői is részt vettek a GYSEV Zrt. mentési gyakorlatában 2013. június 19-én, Sopronban. A szimuláció során egy tolatómozdony ütközött neki két személyautónak. Schváb Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára a helyszínen hangsúlyozta: a hasonló gyakorlatoknak óriási szerepe van abban, hogy éles baleseti helyzetben is hatékonyan, gyorsan és összehangoltan működjön a mentés és a helyreállítás.

Százötven éve nyitották meg a Sió-zsilipet

Belügyminisztérium, Parlamenti Államtitkárság, 2013. június 19. 15:18

A Balaton Magyarország nemzeti kincse, aminek megőrzése, megfelelő szintjének megtartása fontos közfeladat – hangsúlyozta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Sió-zsilip megnyitásának 150. évfordulója alkalmából rendezett konferencián.

Fertőd és környéke helyzetéről tájékozódott a kormány

Miniszterelnökség, 2013. június 19. 14:52

Győr-Moson-Sopron megye, azon belül a fertődi Esterházy-kastély és környéke helyzetéről tájékozódott a kormány szerdai kihelyezett ülésén, Fertődön. A tanácskozáson szóba került a múlt heti dunai rekordárvíz - amellyel kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök az összefogás fontosságát emelte ki -, valamint több útépítési ügy, köztük a győri északi elkerülő út, amelynek 2015 végére tervezett átadása - mint azt Lázár János államtitkár elmondta - tartható.

Befejeződött az árvízi védekezés, intenzíven zajlik a helyreállítás

Belügyminisztérium, 2013. június 19. 14:38

Befejeződtek az árvíz elleni, védelmi jellegű tevékenységek és intenzíven zajlanak a helyreállítási munkák az országban - mondta Bakondi György helyreállítási miniszterelnöki megbízott Nagymaroson.

Pályázat Teljesítésigazolási Szakértői Szerv tagjainak nyilvántartásba vételére

Nemzetgazdasági Minisztérium, Gazdaságszabályozásért Felelős Államtitkárság, 2013. június 19. 14:34

A vállalkozások pénzügyi stabilitása érdekében létrehozott Teljesítésigazolási Szakértői Szerv jogintézményének lényege, hogy – az önkéntes kifizetés elmaradása esetén – a szerződésből eredő teljesítések után járó ellenszolgáltatás főként polgárjogi eszközökkel történő kikényszerítését felgyorsítja. A TSZSZ az érintett fél kérelmére és megbízásából kizárólag az építészeti-műszaki, tervezési, építési kivitelezési szerződések teljesítéséhez kapcsolódó szakkérdéseket vizsgálja.

A Külügyminisztérium közleménye

Külügyminisztérium, 2013. június 19. 14:07

A magyar Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára, Győri Enikő megdöbbenéssel értesült arról, hogy az Európai Parlament ALDE képviselőcsoportja Twitter oldalán arról írt, hogy a "Fidesz európai parlamenti képviselője" diktatúrának nevezte az Uniót. A szóban forgó minősítés az ellenzéki Jobbik listáján bejutott képviselőtől származik. Közlemény.

300 millió forint civil szervezetek működésére

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság, 2013. június 19. 14:07

Idén első alkalommal pályázhattak civil szervezetek adományok után járó normatív kiegészítésekre a Nemzeti Együttműködési Alapból. A normatív kiegészítésekre közel 300 millió forint állt rendelkezésre.

Példaként szerepel a Miskolci Egyetem a felsőoktatási stratégia vitaanyagában

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság, 2013. június 19. 14:04

A sajtóban megjelent értesülésekkel szemben a felsőoktatási stratégia vitaanyagában a Miskolci Egyetem a szaktudományi egyetemek kategóriájában példaként szerepel.

A turizmus kitörési lehetőség a vidéknek

Vidékfejlesztési Minisztérium, Vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárság, 2013. június 19. 13:33

Az idegenforgalom a vidéki gazdaság több lábon állásának egyik legfontosabb pillére, igazi kitörést jelenthet a vidéki települések számára. A turizmus elsősorban arról szól, hogy a vendéglátó település megmutatja magát, értékeit, mindazt, amire büszke; az útra kelők pedig új tájakat, új kultúrákat, új közösségeket ismerhetnek meg – emelte ki V. Németh Zsolt a tótkomlósi ifjúsági szálláshely átadásán.

Élelmiszer és hagyomány a Múzeumok Éjszakáján

Vidékfejlesztési Minisztérium, Élelmiszerlánc-felügyeletért és Agrárigazgatásért Felelős Államtitkárság, 2013. június 19. 13:14

A Magyar Mezőgazdasági Múzeum idén is aktív részese a Múzeumok Éjszakájának. E hét szombatján a Falu a városban – Élelmiszer és hagyomány téma köré szerveződik a rendezvény kínálata, mely színes kültéri és beltéri programok sorával várja az érdeklődőket. Közlemény.

Nemzeti érdek a GMO-mentesség fenntartása

Vidékfejlesztési Minisztérium, Élelmiszerlánc-felügyeletért és Agrárigazgatásért Felelős Államtitkárság, 2013. június 19. 12:10

A géntechnológiai úton módosított (GMO) növények elterjedése a mezőgazdaságból élőknek jelentős veszteséget okozhat. Ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) arra kéri a gazdálkodókat, hogy segítsék a hatóságot a GMO-vetőmaggal elvetett állományok felderítésében és megsemmisítésében.

Vonzóvá kell tenni a történelmi helyszíneket

Miniszterelnökség, 2013. június 19. 11:35

Az az ország, amely ország egységben tud élni az ősök hagyatékával, és nem herdálja el az örökséget, erőssé és sikeressé válik - mondta Orbán Viktor szerdán a fertődi Esterházy-kastély felújított marionettszínházának átadási ünnepségén.

Egyre nagyobb figyelem irányul a diaszpóra felé

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Nemzetpolitikai Államtitkárság, 2013. június 19. 10:16

A nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint napjainkban egyre nagyobb figyelem hárul a diaszpórára nemzetközi szinten is. Ezt a genfi diaszpóra-konferencián Magyarországot képviselő Répás Zsuzsanna mondta el telefonon kedden az MTI-nek.

Megújult a szentendrei Pajor Kúria

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Kultúráért Felelős Államtitkárság, 2013. június 19. 9:43

Megújult a szentendrei Pajor Kúria épülete, melynek állami támogatással megvalósuló állandó kiállítását Halász János kultúráért felelős államtitkár nyitotta meg 2013. június 18-án.

Az árvíz is téma volt az uniós környezetvédelmi miniszterek luxembourgi tanácskozásán

Vidékfejlesztési Minisztérium, Környezetügyért Felelős Államtitkárság, 2013. június 19. 9:36

Az elmúlt hetekben Németországban, Csehországban és Magyarországon levonult hatalmas árvíz is téma volt az uniós országok környezetvédelmi minisztereinek luxembourgi tanácskozásán. A megbeszélésen Magyarországot a Vidékfejlesztési Minisztérium környezet- és természetvédelmi ügyekért felelős helyettes államtitkára képviselte.

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a magyar kormány és a kanadai Linamar

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2013. június 19. 9:36

Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a magyar kormány nevében a Linamar kanadai céggel kedden a kanadai Guelphben Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára.

Megjelentek a 2013-as családpolitikai pályázatok kiírásai

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság, 2013. június 19. 8:54

Az EMMI pályázatot hiredetett a családbarát közgondolkodás népszerűsítése és a nők és férfiak közötti harmonikusabb együttműködés elősegítése érdekében, valamint a családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatására. A Családbarát pályázatok részleteiről Fülöp Attila család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkár tartott sajtótájékoztatót Budapesten.

Prőhle Gergely támogatásáról biztosította Moldova európai integrálódását

Külügyminisztérium, EU Kétoldalú Kapcsolatokért, Sajtóért és Kulturális Diplomáciáért Felelős Helyettes Államtitkárság, 2013. június 18. 19:16

Megerősítette Magyarország hagyományos támogatását Moldova európai integrációjának előmozdítása iránt június 18-ai chisinaui tárgyalásain Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára.

A Külügyminisztérium közleménye az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának nyilatkozatával összefüggésben

Külügyminisztérium, 2013. június 18. 18:52

Magyarország Külügyminisztériuma értetlenséggel fogadta és visszautasítja Navanethem Pillay asszony, az ENSZ emberi jogi főbiztosa mai napon tett nyilatkozatát. A Főbiztos asszony, üdvözölve a Velencei Bizottság véleményét a magyar alaptörvény negyedik módosításáról, számos olyan kritikai megállapítást tett, amelyek nem helytállóak.

Czerván György: heteken belül elkészül az új zöldség-gyümölcs ágazati stratégia

Vidékfejlesztési Minisztérium, Agrárgazdaságért Felelős Államtitkárság, 2013. június 18. 18:36

Heteken belül elkészül, így legkésőbb az őszi ülésszakban a kormány elé kerülhet a zöldség-gyümölcs ágazati stratégia, amelynek egyik fontos célkitűzése 1 millió tonnával emelni a magyar zöldségtermesztés éves mennyiségét – mondta az agrárgazdaságért felelős államtitkár kedden, Kecskeméten.

Új kihívások előtt az uniós kohéziós és agrárpolitika

Vidékfejlesztési Minisztérium, Agrárgazdaságért Felelős Államtitkárság, 2013. június 18. 17:46

Az EU közös agrárpolitikája több mint 60 éves múltra tekint vissza, az egyik legrégibb közösségi szakpolitika - mondta Feldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért helyettes államtitkára a Magyar Külügyi Intézet és a Konrad Adenauer Alapítvány által az Európai Unió kohéziós és agrárpolitikájáról szervezett tanácskozáson. A közös agrárpolitika fő célja a biztos és stabil élelmiszerellátás garantálása Európában, valamint az egyik legfontosabb gazdasági szektor, a mezőgazdaság védelme.