A hazai kalászos gabonatermés az idei évben bőven fedezni fogja az ország étkezési és takarmányszükségletét, búzából és árpából jelentősebb exportra is jut.
Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár és Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár részvételével ünnepélyes keretek között írták alá a Marcali Plast családi vállalkozás támogatási szerződését 2013. július 16-án, Dorogon.
Salman Khurshid, az Indiai Köztársaság külügyminisztere ültetett fát a Tagore sétányon, az Indiai Ligetben, majd részt vett Amrita Sher-Gil magyar származású indiai festőművész kiállításának megnyitóján. Mint mondta Sher-Gil maga a gyönyörűség, a líra és a lüktető művészet.
Kodály Zoltán megtanította nekünk, hogy a zenei nevelés nem egy tantárgy, nem egy iskolai anyag, amit el kell sajátítani, hanem egy életforma – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfő este a kecskeméti Nagytemplomban, a Kodály Művészeti Fesztivál megnyitóján.
A kormány kiemelten fontosnak tartja a mindennapos testnevelés bevezetését és a testnevelés órák szakmai tartalmának megújítását. A mindennapos testnevelésen belül komoly sikert jelent a Magyar Atlétikai Szövetség Kölyökatlétika Programjának országos bevezetése és beépítése a testnevelési kerettantervekbe.
Jövő év közepéig a kor technikai színvonalának megfelelő informatikai alapú mentésirányítási rendszert vezetnek be az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ). A 2,5 milliárd forintos fejlesztés egyik célja, hogy a mentők tizenöt percen belüli helyszínre érkezésének aránya kilencven százalék fölé emelkedjen.
Csepreghy Nándor helyettes államtitkár is részt vett a „Szociális célú városrehabilitáció Rákosmentén” elnevezésű beruházás zárórendezvényén, amely során 2013. július 16-án ünnepélyes keretek között átadták a Népkert közparkot.
Bízom benne, hogy a rendőrőrs működésének megkezdésétől nagyobb biztonság lesz Komádiban és a környező településeken – hangsúlyozta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Hajdú-Bihar megyei város új rendőrőrsének, valamint humánerőforrás-központjának átadásán.
Összességében lényegesen javult Magyarország viszonya a szomszédos országokkal az elmúlt három évben - mondta Martonyi János külügyminiszter az idei külképviselet-vezetői értekezleten 2013. július 16-án Budapesten.
A mikro-, kis- és közepes vállalkozások munkahelymegőrző támogatása országosan 6500 új állást hozott létre és 13 000 munkahely megtartását segítette elő - mondta a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár kedden Dorogon, ahol a Marcali Plast családi vállalkozással ünnepélyesen aláírták a támogatási szerződést.
A száz éve született, magyar származású indiai festőnő, Amrita Sher-Gil alkotásaiból nyílt kiállítás a balatonfüredi Vaszary Villában 2013. július 15-én, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma hárommillió forinttal támogatott. A megnyitón Halász János kultúráért felelős államtitkár mondott köszöntő beszédet Salman Khurshid indiai külügyminiszter, Bóka István polgármester, Wintermantel Péter, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, Bogyay Katalin UNESCO-nagykövet és Rajeev Lochan, a Delhi National Gallery of Modern Art igazgatója mellett. Közlemény.
A 2010-es kormányváltás után sikerült megfordítani az addigi rossz folyamatokat - mondta el a miniszterelnök. Orbán Viktor a keddi budapesti külképviselet-vezetői értekezleten arról is beszélt, hogy a magyar kormány egyensúlyvédelmi politikát folytat, mert nem fogadja el, hogy nemzetállami hatásköröket "lopakodó módon" közösségivé tegyenek az Európai Unióban. A tanácskozáson a kormányfő sürgette az EU és Oroszország együttműködését, és szólt arról is, hogy ideológiai kérdésekben véleménykülönbség van a magyar kormány és az Egyesült Államok között.
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Tihanyban a III. Regeneráció táborban arra hívta fel a közigazgatás iránt érdeklődő fiatalok figyelmét, hogy a közigazgatás legalább olyan izgalmas terület, mint a versenyszféra.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, ahogyan eddig is, a jövőben is kész tárgyalóasztal mellett egyeztetni a beteg gyermekek védelme érdekében. Ennek megfelelően az Egészségügyért Felelős Államtitkárság egyeztetni hívta az emelt összegű családi pótlékra vonatkozó miniszteri rendelet változásai ellen tiltakozókat hétfő délután, lehetőséget adva így az érintett feleknek a rendelet kidolgozásában résztvevő tüdőgyógyászokkal és az államtitkárság képviselőivel megbeszélni a vitatott pontokat, az utca helyett íróasztal mellett bemutatni érveiket.
Öt kontinens harminc országának mintegy háromezer sportolója vesz részt a jövő héten Szegeden sorra kerülő IDBF sárkányhajó-világbajnokságon.
Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár szerint jó politikai döntés volt a cafeteria-rendszer átalakítása, az Erzsébet-utalvány bevezetése. Ennek köszönhetően 135 ezer gyermek, fogyatékkal élő, illetve rászoruló nyaralhat az idén - tette hozzá az államtitkár a fogyatékkal élők művészeti táborának megnyitóján hétfőn, Fonyódon.
Összesen 103 hegybíró vette át megbízólevelét és munkaszerződését a Hegyközségek Nemzeti Tanácsától hétfőn Gárdonyban, a XX. országos hegybírói tanfolyamon.
Elindult a magyar örökségek és emlékhelyek kataszterének összeállítását célzó Julianus program, a lista várhatóan az ősz folyamán válik nyilvánossá - közölte a nemzetpolitikai államtitkárság hétfőn az MTI-vel.
Csaknem 7 milliárd forintból több mint 50 pályázat nyert támogatást országszerte szociális otthon fejlesztésére – mondta Soltész Miklós az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára a Somogy Megyei Dr. Takács Imre Szociális Otthon projektnyitó rendezvényén, majd hozzátette: a patalomi fejlesztés következtében az ott élő idősek méltó és a mai kor követelményeinek mindenben megfelelő elhelyezésben részesülnek majd.
Hatékonyabb védekezést tesz lehetővé a Parlagfű Bejelentő Rendszer (PBR), amely a hónap eleje óta már aktívan működik - közölte Fazekas Sándor az informatikai alkalmazás bemutatóján hétfőn Budapesten.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel aláírta hétfőn a 2013. évi bérajánlásról szóló megállapodást.
Magyarországon hozza létre európai kutató-fejlesztő központját az egyiptomi Eva Group, az észak-afrikai és a közel-keleti térség vezető gyógyszeripari és kozmetikai vállalatcsoportja - jelentette be Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Holnap búcsúztatják Görömbei András Kossuth-díjas irodalomtörténészt, aki életének 69. évében, 2013. június 30-án hunyt el. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Magyar Tudományos Akadémiával, Debrecen és Polgár városával, valamint a Debreceni Egyetemmel együtt osztozik a veszteségben és a gyászban, és Görömbei Andrást saját halottjának tekinti.
„A jó nemzetiségpolitika nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is szolgálja az érintettek megmaradását, s ennek tényekkel alátámasztható nyomai is láthatók” – mondta dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára azon a találkozón, amelyen egy nemzetközi konferencia sinológus küldöttsége vett részt.
A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény elfogadásával a jogalkotó szándéka egyértelmű volt. A 18 év alatti fiatalok nem vásárolhatnak és nem is tartózkodhatnak a Nemzeti Dohányboltokban.