Fogyatékos emberek foglalkoztatását segítő hálózat alakul az Új Széchenyi Terv keretében, a csaknem ötmilliárd forintos program célja, hogy a megváltozott munkaképességűek elhelyezkedését képzésekkel vagy konkrét állásajánlatokkal segítsék - mondta az Emberi Erőforrás Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára egy szerdai szakmai konferencián.
Változás lesz az európai uniós források felhasználásában a 2014-2020-as fejlesztési ciklusban, január elsejétől átalakul a hazai intézményrendszer, a tervezésben a nemzeti célokat összhangba kell hozni az összeurópai stratégiákkal - hangsúlyozta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikáért felelős helyettes államtitkára szerdán, Budapesten.
A magyar Kormány, mint Horvátország legjelentősebb külföldi befektetőjének, a MOL-nak legnagyobb tulajdonosa, a mai ülésén áttekintette az olajipari társaság horvátországi befektetésével kapcsolatban kialakult helyzetet. A horvát állam és a MOL között létrejött szerződés alapján a MOL maradéktalanul teljesítette az abban vállalt kötelezettségeit, és az elmúlt években közel 3 milliárd eurót fektetett be, ezzel szemben a horvát fél kötelezettségeinek nem vagy csak részben tett eleget.
A dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvénnyel kapcsolatban a kormány napirendjén van a hipermarketeket is érintő szabályozás – közölte a kormányszóvivő szerdán az MTI kérdésére.
Prőhle Gergely helyettes államtitkár a Tom Lantos Intézet által szervezett Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában című konferencia margóján 2013. október elsején találkozott az antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős amerikai különmegbízottal, valamint a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség elnökével. Közlemény.
Magyar-Ukrán Mezőgazdasági Munkacsoport ülésezett Budapesten a Vidékfejlesztési Minisztériumban.
Közép-Kelet-Európa és benne Magyarország Európa ipari magjává vált az utóbbi években, és van esély arra, hogy ez a térség a kontinens gazdasági motorjává lépjen elő - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára szerdán Budapesten.
Az autóipari elektromos csatlakozóelemeket gyártó Delphi Automotive szerdán átadta tatabányai gyárának új, nyolcezer négyzetméteres csarnokát, amellyel közel duplájára nő az üzem területe és 100 embernek biztosít munkalehetőséget. Szijjártó Péter elmondta: a Delphi bővítése erősíti a törekvést, hogy Magyarország az autóipar egyik fellegvára lehessen és bizonyítja, hogy "a magyar-amerikai gazdasági kapcsolatok története egy sikersztori".
A magyar kormány az elkövetkező hét évben jelentősen, mintegy háromszorosára emeli azt a keretet, amelyből informatikai beruházások, infrastruktúra- és alkalmazásfejlesztések lesznek megvalósíthatók a közigazgatásban.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a források hatékonyabb kihasználása érdekében engedélyezte a Magyar Méhészeti Nemzeti Programban szereplő – az egyes intézkedések végrehajtásához rendelkezésre álló – támogatási keretösszegek közötti átcsoportosítást.
2013 júliusában az export mértéke 7,4 százalékkal, míg az import volumene 6,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, amely így az év hetedik hónapjában 448 millió eurós többletet mutatott. A Kormány befektetőbarát politikájának eredményeként a közelmúltban megvalósult nagyberuházások az előző évit meghaladó külkereskedelmi többletet jelenthetnek 2013 egészére nézve.
Magyarország százezer eurós humanitárius felajánlással és néhány rászoruló szíriai család befogadásával járul hozzá a szíriai humanitárius válság kezeléséhez - mondta Wintermantel Péter, a külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára október 1-én az MTI-nek telefonon Genfből, ahol az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság (UNHCR) Végrehajtó Bizottságának 64. ülésszakán, illetve az ülésszak keretében megtartott, a szíriai válsággal foglalkozó magas szintű találkozón vett részt.
Martonyi János külügyminiszter 2013. október 1-én megbeszélést folytatott a Külügyminisztériumban Yair Lapid izraeli pénzügyminiszterrel, aki a Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában című konferencia meghívottjaként és fővédnökeként tartózkodik Budapesten.
Ma van a zene világnapja, amelyet Yehudi Menuhin hegedűművész és az UNESCO zenei tanácsának felhívására 1975 óta minden évben megünneplünk. A világnap jó alkalom a zeneművészet népszerűsítésére, sokszínűségének, értékeinek tudatosítására.
Lezárult a világörökségi törvény alapján folytatott közigazgatási eljárás a nemzeti vagyon részét képező Citadella használatával, hasznosításával kapcsolatban.
Tiszteld anyádat és apádat, hogy sokáig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened ad neked - köszöntötte a Bibliából vett idézettel a szombathelyi időskorúak klubjának tagjait Hende Csaba október 1-jén.
Az Aradi Vértanúk Emléknapján, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverését követően az Aradon kivégzett 13 vértanúra, illetve az ugyanezen a napon Pesten kivégzett Batthyány Lajosra, Magyarország első független, felelős kormányának miniszterelnökére emlékezünk október 5-én és 6-án. Közlemény.
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a jövőbe vetett bizalom jelének nevezte, hogy egy texasi székhelyű cég, amely 2001-ben telepítette első tengerentúli gyárát Debrecenbe, ismét fejlesztésbe kezd Magyarországon.
2013. október 22-én eredeti szépségében újra megnyitja kapuit a Liszt Ferenc által alapított Zeneakadémia, a világhírű magyar zeneszerző és alapító születésének 202. évfordulóján.
A KIM ezúton cáfolja azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter kivételezik Pásztor Istvánnal a kegyelmi eljárásra vonatkozó döntés meghozatala során. Közlemény.
Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár kedden a Parlamentben fogadta a Tata indiai cég elnökségi tagjait - tájékoztatta az államtitkár sajtófőnöke az MTI-t.
Halász János, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kulturális államtitkára a kormány.hu-nak nyilatkozott a Zene Világnapján.
Jelentős megtakarítást, éves szinten nettó 2,77 milliárd forintot értek el a kórházak az egységes országos gyógyszerközbeszerzés lezárulta után - mondta az egészségügyért felelős államtitkár kedden Budapesten.
Lelkes szülők, civilek és sportbarátok összefogásának eredménye, hogy a biatorbágyi Meserét óvodában a legkisebbek új, gyeptéglával borított futballpályán sportolhatnak. A pálya átadó ünnepségén részt vett Kiss Norbert ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár is.
A kormány világossá tette, hogy Magyarország nem tűri a gyűlölet, az antiszemitizmus és a rasszizmus semmilyen formáját - mondta Németh Zsolt a Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában című nemzetközi konferencián, kedden Budapesten.