Csak az innovatív politika vezethet ki a mai válságból - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden a GE budapesti globális üzleti szolgáltató központjának megnyitóján, ahol fantasztikus sikertörténetnek nevezte Magyarország és az amerikai GE együttműködését.
A Kormány eltökélt a felsőoktatás minőségi megújításában, mely szándékát a már megtett, illetve előkészített újító lépések bizonyítják. A 2014. évi általános felvételi eljárás jelentkezési időszaka rendben lezajlott, jelenleg a jelentkezések hitelesítése történik.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerint újabb barátságtalan lépés, amit Andrä Rupprechter osztrák földművelésügyi miniszter a magyar földtörvény kapcsán tesz.
Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár és Martonyi János magyar külügyminiszter részvételével 2014. február 18-án ünnepélyesen megemlékeznek Brüsszelben az atlanti szövetséghez történt magyar csatlakozás 15. évfordulójáról.
Három év alatt majdnem háromszorosára nőtt a bejelentett alkalmi-, illetve idénymunkások száma, ami tavaly már elérte a 630 ezret - mondta az M1 Híradónak a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.
A kétoldalú kapcsolatok szorosabbra fűzéséről tárgyalt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter török kollégájával Nihat Zeybekcivel. A török-magyar üzleti fórum után megtartott bilaterális találkozón a miniszterek áttekintették a két ország közötti gazdasági kapcsolatok aktuális kérdéseit.
Takács Szabolcs politikai igazgató, biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkár 2014. február 17-én fogadta Mikheil Darchiashvili georgiai védelmi miniszterhelyettest.
A Külügyminisztérium üdvözli, hogy 11 hónapos egyeztetéseket követően 2014. február 15-én megalakult Libanon új, Tamam Salam miniszterelnök által vezetett kormánya.
Bronz emléktáblát állítottak azon a helyen - egy veszprémi szórakozóhely előtt - ahol öt évvel ezelőtt meggyilkolták Marian Cozmát, az MKB Veszprém kézilabdázóját.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat 300 millió forint uniós támogatást nyert a "Külső és belső adatforrások elemzését támogató tudásmenedzsment rendszer kialakítása" című pályázati kiíráson az Új Széchenyi Terv keretében.
Nem először fordul elő, hogy a Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet a Google Insights for Search (GIS) adatai alapján olyan becslést közölt az álláskeresők számának alakulásáról, amellyel jócskán mellélőtt a valós adatnak.
A Külügyminisztérium mély fájdalommal tudatja, hogy életének 56. évében elhunyt dr. Bíró Gáspár egyetemi tanár, az ENSZ korábbi különleges jelentéstevője, neves kisebbségi jogi szakértő. Közlemény.
A Magyarország és Törökország közötti külkereskedelmi forgalom eddig is jelentős mértékű volt, de vannak további növekedési lehetőségek; a magyar kormány célja, hogy 2015-re megduplázza a kétoldalú külkereskedelmi forgalmat - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten a III. Magyar-Török Üzleti Fórumon.
Magyarország ma már egy versenyképes állam, amely az elmúlt években termelési központtá vált, a további célja pedig, hogy egy európai innovációs terület is legyen - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő hétfőn Budapesten, a III. Magyar-Török Üzleti Fórumon tartott beszédében. A tanácskozáson kormányközi megállapodást írtak alá Gül Baba türbéjének és környezetének felújításáról.
Magyarország Külügyminisztériuma mély megrendüléssel értesült a vörös-tengeri üdülőhelyen, Tabán 2014. február 16-án eddig ismeretlen szervezet által egy turistákat szállító autóbusz ellen elkövetett terrorcselekményről. Közlemény.
Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár a főkapitányságon rendezett állománygyűlésen elmondta, az elmúlt évek egyik legnehezebb feladata volt a megváltozott munkaképességű emberek korábban pazarló és gyenge hatékonysággal működő foglalkoztatási rendszerének átalakítása.
A 2014-2020-as európai uniós fejlesztési időszakban Magyarország 110 milliárd forintot szán a kutatás-fejlesztési infrastruktúra fejlesztésére, köztük műszervásárlásra - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára hétfőn a NEKIFUT projekt bővítéséről tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.
Cséfalvay Zoltán szerint a számok nem igazolják vissza azt, hogy a tehermegosztás politikája visszavetette volna a gazdasági növekedést és a beruházások ütemét. Az államtitkár a köztévében azt mondta: a 2011-2012-es átalakítások eredménye beérett, és a mostani gazdasági növekedés nem hasonlítható össze a 2006-ossal, mivel az eladósodásból finanszírozott volt, míg a mostani stabil államháztartási alapokon nyugszik.
A II. kerületi önkormányzat is csatlakozik az egészséges iskolabüfé programhoz, amelynek első lépéseként versenyt hirdetnek a beszállítóknak - mondta el Láng Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester hétfőn a program nyitórendezvényén.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pályázatot hirdet külhoni magyar főiskolai és egyetemi hallgatók számára, az ÁROP-1.1.26-2013-0001 Partnerségi Program keretében.