Az ágazatok közötti egyensúlyteremtés és a feladatok összehangolása a legfontosabb a tárca működésében - hangsúlyozta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a Civil Akadémián tartott beszédében.
A Kormányzat továbbra is a bővítendő szolgáltatási területek között számol a bölcsődei hálózattal – jelentette ki azt megelőzően a szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár, hogy csütörtökön, Budapesten átadta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium elismeréseit a II. Bölcsődék Napján.
A tavalyinál kevesebb jogsértést tapasztaltak a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és a társhatóságok szakemberei az április 4. és 25. között zajló kiemelt húsvéti ellenőrzéseken – mondta Dr. Kardeván Endre, a VM élelmiszerlánc-felügyeleti és agrárigazgatási államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A Vidékfejlesztési Minisztérium új törvénytervezetet bocsát társadalmi vitára, hogy segítse a hazai agrártársadalom összefogását, támogassa a mezőgazdaság versenyképességének növelését - mondta Fazekas Sándor a mai sajtótájékoztatón.
Szemben az FN.hu oldalán ma megjelent cikk állításával, 2011-ben összességében emelkedtek a közszféra bérei: a bruttó 293 000 forint feletti keresettel rendelkezők esetében az arányos egykulcsos személyi jövedelemadó rendszer bevezetése, a bruttó 293 000 forint alatti keresetűeknél pedig a bérkompenzáció miatt.
Teljesen sikerült leereszteni az iszapömlés során erősen lúgos vízzel telítődött kolontári halastavat, a következő hetekben a meder kotrásával folytatódik a mentesítés; Kolontár határában erdőtelepítés kezdődött - tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri megbízottja az MTI-t.
Április 21-én és 22-én hetedik alkalommal rendezik meg hazánkban a Magyar Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning Konferenciát. A tanácskozás szervezője az életen át tartó tanulást szorgalmazó Mellearn Felsőoktatási Hálózat, az eseménynek otthont adó veszprémi Pannon Egyetem valamint a Finn Nagykövetség.
A magyar-kínai katonai kapcsolatok erősítése volt a célja annak a látogatásnak, amelyen a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg tízfős delegációja érkezett a Magyar Honvédség 25. Klapka György Lövészdandár laktanyájába, április 21-én.
A több, mint 1,2 milliárd forintos fejlesztéssel lehetőség nyílik egy egységes informatikai rendszer kialakítására a büntetés-végrehajtási szervezet számára - tájékoztatott Pintér Sándor belügyminiszter a Kalocsai Fegyház és Börtönben tartott sajtótájékoztatóján csütörtökön.
Budapesten és Gödöllőn tanácskoztak az Ázsia-Európa Találkozó (ASEM) vezető tisztségviselői április 18-19. között. Az eseményt Hóvári János, a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg, aki a találkozón kétoldalú megbeszélést is folytatott a thaiföldi külügyminisztérium helyettes államtitkárával, Pravit Chaimongkollal.
Magyarország történetének legnagyobb önkéntes akcióját szervezi a Kormány és civil partnerei - jelentette be Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az újbudai Feneketlen-tó partján tartott sajtótájékoztatón.
A névadóra emlékeztek, valamint a Műszakiak napját ünnepelték meg a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár katonái április 20-án. Az eseményen elhangzott: az állományt tapasztalt, jól képzett, katonai, szakmai leleményességgel megáldott műszaki katonák alkotják.
A Kormány április 20-ai ülésén elfogadta a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkárság előterjesztését az egészségügyi felsőfokú szakirányú szakképzési rendszerről szóló rendelet módosításáról. Ennek célja a kölcsönös felelősségvállalás elve mentén az egészségügyi dolgozók pályaelhagyásának csökkentése és itthon tartása. Közlemény.
Az új alaptörvényről, az igazságügyi szolgálatok működéséről és a két ország közötti jó együttműködés fontosságáról beszélt Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyért felelős államtitkára azon a tárgyaláson, ahol a Kínai Népköztársaság Igazságügyi Minisztériumának miniszterhelyettesével, Hao Chiyonggal ült egy asztalhoz.
A hős elődök emléke előtt tisztelegtek a katonák, valamint elismeréseket adtak át a Műszakiak napján a szentesi MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred laktanyájában április 20-án, szerdán. Az eseményen jelen volt dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke.
„Ez a konferencia a magánérdek és közérdek, a magánszféra és a közszféra sikeres találkozása” – hangsúlyozta Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a Nyíló Világ Középiskolai Tehetséggondozó Program konferenciáján.
A dohányzás visszaszorítását célzó intézkedésekről, valamint az egészségügyi szektort érintő foglakoztatás európai szintű helyzetéről folytatott ma délelőtt kétoldalú megbeszélést Andor László foglalkoztatási, szociális ügyi és társadalmi befogadásért felelős európai biztos és Szócska Miklós a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkára.
500 milliárd forintos bürokrácia- és adminisztrációs terheket csökkentő csomagról döntött a kormány – jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Szijjártó Péter a miniszterelnök szóvivője szerdán, a kormány ülése után tartott sajtótájékoztatón.
2011. április 20-án az Egyesült Arab Emírségek fővárosában, Abu Dhabiban rendezték meg az Európai Unió és az Öböl Együttműködési Tanács 21. külügyminiszteri ülését, amelyen hazánkat Hóvári János helyettes államtitkár képviselte.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, magyar-kínai gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos nyitotta meg a magyar főkonzulátus vízumkiadó hivatali helyiségét a kínai gazdasági fejlődés központi régiójának fővárosában, Csungkingban, 2011. április 20-án. Az eseményen részt vett Hajba Tamás főkonzul és Újhelyi István, az Országgyűlés alelnöke is.