Az EU-országok külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást kezdtek 2014. február 20-án délután Brüsszelben Ukrajna ügyében.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután a magyar-ukrán határ térségében helyszíni szemlét tart, ellenőrzi a magyar hatóságok, közegészségügyi intézmények felkészültségét, és találkozik a helyi biztonsági erők vezetőivel - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel.
Május végéig 4,1 milliárd forint jár le a SZÉP-kártyákon, ennek elköltésére jó alkalom lehet a február 27-én kezdődő Utazás kiállítás, amelyet az idén már 37. alkalommal rendeznek meg - hívta fel a figyelmet Horváth Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára és Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese.
A kormány egyértelmű álláspontja, hogy minden szélsőséges megnyilvánulást vissza kell szorítani, és ennek érvényt szerez a mindennapokban is - mondta Pintér Sándor belügyminiszter a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet Világ Igaza kitüntetése és az ugyanazoknak odaítélt magyar Bátorságért érdemjel átadási ünnepségén csütörtökön Budapesten. Ilan Mor, Izrael budapesti nagykövete arról beszélt, hogy azok előtt tisztelegnek, akik nem maradtak közönyös szemlélők a vészkorszakban.
Száz új munkahely jött létre Miskolcon a közúti árufuvarozással és raktározással foglalkozó Waberer's-Szemerey Logisztika Kft. miskolci bázisán, a 3 milliárd forint értékű beruházást csütörtökön adták át.
Megkezdődtek az egyeztetések az egészségügyi ágazatban dolgozók javaslatairól, a területet érintő eddigi kormányzati intézkedésekről és a tervekről a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MMSZ EDDSZ) vezetője és a kormány képviselője között. A tárgyalásokról csütörtökön számoltak be Budapesten.
A közelgő szlovákiai államfőválasztás és a májusi európai parlamenti (EP) választás is téma volt Orbán Viktor miniszterelnök és a felvidéki Magyar Közösség Pártját (MKP) vezető Berényi József csütörtöki esztergomi tárgyalásán - közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-vel.
Az államháztartás központi alrendszerének mérlege, kimutatása és általános helyzetének összefoglalása. Közlemény.
A magyar-holland gazdasági kapcsolatok fontosságát emelte ki csütörtökön Sopronban Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, amikor stratégiai együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot ír alá a Miniszterelnökség képviseletében Berényi János, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) elnöke és a Heineken Hungária Zrt. vezérigazgatója.
A belső piacon 2013-ban 43 százalékkal sikerült visszaszorítani a tejtermék importot az előző évhez képest, a külföldiek helyét a hazai termékek foglalták el – mondta a vidékfejlesztési miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón, miután konzultációt folytatott a tejágazat meghatározó szereplőivel Mezőfalván.
A kormány által meghirdetett zéró tolerancia minden GMO-ra vonatkozik, és ennek alapján a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a jövőben is mindent megtesz azért, hogy Magyarország GMO-mentessége fennmaradjon - szögezte le Budai Gyula, a VM parlamenti ügyekért felelős államtitkára csütörtökön az Országházban tartott szakmai fórumon.
A két ország áruforgalma ugyan visszaesett 2012-ben, de a múlt évben a magyar export több mint 30 százalékkal emelkedett - erről Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára beszélt a Magyarország és Kazahsztán kapcsolatáról szóló logisztikai konferencián csütörtökön Budapesten.
Magyarország belügyminisztere ma reggel 9.00 órakor összehívta az ukrán helyzettel kapcsolatos intézkedések összehangolására létrehozott operatív törzs ülését. Közlemény.
A nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint minden közösségnek joga van kultúráját megtartani, megerősíteni, nyelvét fejleszteni és szabadon használni.
Munkahelyteremtésre fordítják a 2014-2020-as európai költségvetési ciklusban Magyarországra érkező támogatások 60 százalékát – jelentette be a szerdai kormányülést követően a nemzetgazdasági miniszter a Fidesz-KDNP salgótarjáni kampánynyitó rendezvényén.
Egyértelműen bebizonyosodott, az új földtörvény megvédi a magyar földet. Ha nem így lenne, akkor nem támadnák Brüsszelen keresztül külföldről, valamint Ausztriából ezt a jogszabályt.
A nullához közelít a magyar munkaerő mobilitása, ami jó lenne, ha változna, de újkori népvándorlásra azért nincs szükség. A foglalkoztatás növelésére a valódi megoldást a helyben létesített munkahelyek jelentik - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
A miniszterelnök a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) korábbi levelére válaszolt.
Letették a Komáromot, Almásfüzitőt és térségét védő gátrendszer alapkövét csütörtökön a komáromi Rákóczi rakparton, a hétmilliárd forintból épülő létesítmény 29 ezer embert véd az árvizektől.
Bitay Márton, a vidékfejlesztési tárca állami földprogramért felelős államtitkára szerint a földtörvény május 1-jén akkor is hatályba lép, ha az unió nem üti rá a pecsétet.