Mind a határidők teljesülése, mind pedig az előírt megtakarítási mértékek biztosítása szempontjából jól áll a Széll Kálmán Terv végrehajtása. A kormány által saját maga által szabott határidőre teljesülnek az intézkedések, az első félévre kitűzött intézkedések közül egyedül a közoktatási és a felsőoktatási törvények koncepciójának elfogadása tolódott őszre.
A csütörtöki kormányülés döntéseiről, a Széll Kálmán tervhez kapcsolódó, illetve a július 1-jével életbe lépő változásokról számolt be pénteken Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár kormányszóvivői tájékoztatóján.
Ma tartja a nyári szünet előtti utolsó ülését a Polgári Jogi Kodifikációs Szerkesztő Bizottság, az utolsó ülésre július 22-én kerül sor. A Vékás Lajos professzor vezetésével ülésező Bizottság a 2010. december 2-án kihirdetett menetrendnek megfelelően halad az új kódex előkészítésével. A jogászok az előkészítő munkával nyáron sem állnak le. Közlemény.
Kihirdették a KIM-miniszter nemzetiségi tanulmányi ösztöndíjának nyerteseit. Közlemény.
Legyünk méltóak Antall József örökségéhez, a reánk hagyott küldetéséhez: a szabadsághoz, és egy összetartozásában erős, kemény munkájától virágzó nemzet képéhez!- hangzott el azon az ünnepségen, amelyen arra emlékeztek, hogy húsz évvel ezelőtt, 1991. június 30-án a miniszterelnök a Somló-hegyen jelentette be, hogy az utolsó szovjet katona is elhagyta hazánkat.
Több százan vettek részt az először megrendezett Magyar Világtalálkozón Balatonlellén. A négynapos nemzetközi eseménysorozat első „Egészség Napja” tizenkét helyszínen, több mint száz programmal várta az érdeklődőket.
A VOLT Fesztivál első napján az Európai Roma Stratégiáról és a kormány ifjúságpolitikájáról tartottak kerekasztal beszélgetéseket az Európa Sátorban, valamint Gál Helga a soros elnökség sommelierje tartott kóstolót az elnökségi borokból az érdeklődőknek. Az Európa Sátorban látogatást tett a nap folyamán Schmitt Pál köztársasági elnök is.
A szocializációnak párhuzamosan kell a rezidensképzéssel együtt járnia – fogalmazott Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkárral, valamint a szakma képviselőivel tartott, a rezidensek mindennapi életét, boldogulását érintő konzultáció-sorozat első állomásán.
A harcművészetek erősítik a személyes és kollektív biztonság érzetét, ez pedig egy katona kiképzettségében, felkészültségében alapvető jelentőséggel bír- fogalmazott dr. Simicskó István. A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Honvédség Amatőr Katonai Közelharc – Kézitusa bajnokságot nyitotta meg június 30-án a BHSE angyalföldi Küzdősport Centrumában.
A múltból tudást és tapasztalatot meríthetünk, s komoly értékeket mutathatunk meg a jelen generációjának. A két nemzet történelme ezer szállal kapcsolódik össze, és nincs ez másként a katonai kapcsolatok terén sem- fogalmazott dr. Simicskó István. A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára „Az olasz-magyar katonai kapcsolatok évszázadai” című konferenciát nyitotta meg június 30-án a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum dísztermében.
Díszkardot adományozott a honvédelmi miniszter dr. Kovács Vilmos ezredesnek, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának 50. születésnapja alkalmából. Az emléktárgyat dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára adta át az ezredesnek. Az eseményen jelen volt Fodor Lajos, a tárca közigazgatási államtitkára, valamint dr. Szarka Gábor kabinetfőnök.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium sajnálattal állapítja meg, hogy a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet által 2011. június 23-án közzétett közlemény számos ténybeli tévedést és félreértést tartalmaz Magyarország új Alaptörvényét illetően. A HRW megállapításaira a minisztérium a szervezetnek megküldött levelében reagált, álláspontja az alábbiakban olvasható.
Az Országgyűlés 2010. december 20-án fogadta el az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló 2010. évi CLXXII. törvényt, mely többek között módosította a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvényt (a továbbiakban: Kkt.) is.
Vidéken és Budapesten közel 330 ezren voltak kíváncsiak a Múzeumok Éjszakája majd 2000 rendezvényére a kis híján 300 résztvevő múzeumban és más kulturális intézményben. Budapesten 191.328, vidéken pedig 138.133 látogatót regisztráltak.
"Köszönet jár mindannyiuknak az egész éves odaadó, kitartó munkájukért" - mondta Felkai László közigazgatási államtitkár a Belügyminisztérium Kormánytisztviselő Nap alkalmából tartott ünnepségén.
Hat hónap elképesztően nehéz és intenzív élet van mögöttetek, amelyben fontos feladatokat láttatok el! Azt kérjük tőletek, hogy szolgáljatok tovább. Szolgáljátok tovább a nemzet, a magyar haza ügyét a Magyar Honvédség közösségében!- fogalmazott Hende Csaba. A honvédelmi miniszter MH Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport ötödik váltásának magyar katonáit köszöntötte Tatán.
A villamos energia és földgáz ármegállapításáról szóló rendeletek 2011. július 1-jével életbe lépő módosításai következtében az egyetemes szolgáltatással ellátott felhasználók által fizetendő végfogyasztói árak – a Széll Kálmán Tervben rögzített kormányzati elvárással összhangban – nem változnak.
Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének pályázatai.
Idén két helyszínen, elsőként Tatán, majd Debrecenben egy nyári tábor keretében ismerkedtek meg a katonaélet alapjaival - a Honvédelmi Minisztérium Humánpolitikai Főosztályának kezdeményezésére - azok a diákok, akik a KatonaSuli programban résztvevő huszonkét iskola valamelyikéből kerültek ki.
Dr. Hóvári János helyettes államtitkár június 30-án Almatiban, a Magyar Köztársaság Főkonzulátusán ünnepélyes keretek között felavatta Magyarország, Ausztria, Lettország, Szlovákia és Szlovénia Közös Vízumkiadó Központját. Az eseményen megjelentek a kazah Külügyminisztérium különböző rangú vezetői, a diplomáciai testület tagjai, Almati város vezetése, valamint nagy számban a sajtó képviselői.