A 2010/2011-es tanév lezárult. Az érettségi lezajlott, jövő héten kiderülnek a felsőoktatási felvételi pontszámok, ősszel 96 ezer tanuló folytatja tanulmányait középiskolában – összegezte sajtótájékoztatóján Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár.
Július 12-én a Rendőrtiszti Főiskola dísztermében megtartotta alakuló ülését a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ideiglenes Szenátusa, amely 2012 . január 1-ig előkészíti az új Egyetem működését - olvasható az NKI közleményében.
Utoni Nujoma, a Namíbiai Köztársaság külügyminisztere 2011. július 12-én hivatalos látogatást tett Budapesten: tárgyalt Martonyi János külügyminiszterrel és Németh Zsolt parlamenti államtitkárral.
Megemlékezést tartottak az Afganisztánban szolgáló magyar katonák Mazar-e Sharifban az emlékfalnál, Nemes Krisztián posztumusz őrnagy tragikus halálának harmadik évfordulóján, július 12-én.
Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár a magyar elnökség közlekedéspolitikai eredményeiről számolt be az Európai Parlament szakbizottsága (TRAN) előtt 2011. július 12-én, Brüsszelben. Kifejtette, hogy Magyarország a spanyol és belga triótársak munkájára építve szinte kivétel nélkül teljesítette ambiciózus közlekedési céljait. Közlemény.
A budapesti cseh nagykövetség 2011. július 11-én sajtótájékoztatót szervezett a Visegrádi Csoport cseh elnökségi évének magyarországi megnyitása alkalmából.
A GDF SUEZ százhalombattai beruházása nemcsak illeszkedik a kormányzati törekvésekhez, hanem némiképp meg is előlegezi a Nemzeti Energiastratégiában foglalt célkitűzéseket – hangsúlyozta Bencsik János klíma- és energiaügyért felelős államtitkár 2011. július 12-én, a Dunamenti Erőmű új, 407 MW-os erőművi blokkjának avatásán, Százhalombattán.
A Szellemi Kulturális Örökség Magyar Nemzeti Bizottsága július 12-én tartott ülésén a benyújtott három felterjesztés kapcsán azt a javaslatot hozta, hogy azok kerüljenek fel a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére. A felterjesztésekről, a Bizottság javaslatát figyelembe véve, Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter hozza majd meg a végső döntést.
Az Országgyűlés július 11-én három olyan, a Kormány által, a közigazgatási és igazságügyi miniszter útján előterjesztett törvényt fogadott el, amelyek az Alaptörvény alapján a közjogi szervezetrendszer összhangjának megteremtésére irányulnak.
Kedden tartotta alakuló ülését az OECD Nemzeti Tanács, amelyet Hidvéghi Balázs az ülést követő sajtótájékoztatón sikeresnek és előremutatónak értékelt.
Az 53. Lourdes-i Nemzetközi Katonai Zarándoklat sikere érdekében kifejtett tevékenységért Hende Csaba honvédelmi miniszter és dr. Simicskó István, a tárca parlamenti államtitkára elismerésben részesített katonákat.
Továbbra is mindenki szabadon gyakorolhatja a hitét, viszont ehhez ettől kezdve nem társul automatikusan egyházjogi státusz – mutatott rá Semjén Zsolt keddi sajtótájékoztatóján. Az országgyűlés által hétfőn elfogadott új egyházjogi törvény csak 14 egyházat és felekezetet ismer el automatikusan, a többi – korábban egyházként működő – szervezet vallási egyesületként tevékenykedhet tovább.
2011. július 12-13-án a Külügyminisztériumban az ENSZ Közgyűlés határozata nyomán immáron tizenkilencedik alkalommal rendezik meg a nemzetközi médiaszemináriumot, amely a közel-keleti békefolyamat különböző aspektusait vitatja meg. A rendezvényen megközelítőleg 80 fő vesz részt elsősorban a közel-keleti és közép-európai régióból, hogy előmozdítsák az izraeli és palesztin felek közötti párbeszédet és megértést, így érzékenyebbé téve a közvéleményt is a békefolyamatok iránt.
Az Országgyűlés elfogadta a népegészségügyi termékadóról, közismertebb nevén a chipsadóról szóló törvényt. A döntés fő oka a magyar lakosság nemzetközi összehasonlításban is rendkívül rossz egészségi állapota.
Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár és Dux László felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár hétfőn, július 11-én Budapesten találkozott Belső-Mongólia kínai autonóm tartomány Csao Zsenghaj főtanácsadó által vezetett küldöttségével.
Nem az a célunk, hogy a jelenlévő fiatalok mindegyikéből katonát faragjunk, de aki kedvet érez ehhez a pályához, annak feltétlenül hasznos lehet ez a tábor!” – hangzott el a KatonaSuli- tábor megnyitó ünnepségén, Debrecenben. A programokat a Honvédelmi Minisztérium szervezésében az 5. Bocskai István Lövészdandár rendezi meg a hajdúhadházi kiképzőbázisán.
Hatékonyan járultunk hozzá az erős, versenyképes Európa kiépítéséhez az elnökségi félév alatt is – jelentette ki Kovács Tamás Iván, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium európai uniós és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, aki az Európai Parlament Iparért, Kutatásért és Energiáért Felelős Bizottsága (ITRE), majd Regionális Fejlesztési Bizottsága (REGI) előtt számolt be az elért eredményekről 2011. július 11-én, Brüsszelben.
A szervezet struktúrájának kialakítása befejeződött, az átalakítás során igyekeztek elkerülni a korábbi átalakítások hibáit, törekedtek a szakállomány megtartására- hangzott el azon az átszervezési időszakot lezáró állománygyűlésen, amelyen a HM Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal főigazgatója elköszönt a nyugállományba vonuló katonáktól.
A Vidékfejlesztési Minisztérium Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézete (VKSZI) fotópályázatot hirdet „Mit jelent számodra a mezőgazdaság?” címmel városban élő 14 és 18 év közötti fiataloknak, valamint 18 év felettieknek.
Az Országgyűlés megalkotta és elfogadta a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló törvényt. A zárószavazáson a képviselők kettőszázkilencvenöt igen, negyvenhat nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadták el e törvény minősített paragrafusait. Az egyszerű többséget igénylőeket kettőszázkilencvenhat igen és negyvenhét nem szavazattal, tartózkodás nélkül szavazta meg a parlament.