Pálinkafőzdék és autószerelő műhelyek is beadhatták július 15-ig pályázatukat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH), hogy támogatást igényeljenek az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programból (ÚMVP) mikrovállalkozásuk fejlesztésére. A hivatalhoz 1163 támogatási kérelem érkezett, a pályázók összesen több mint 24 milliárd forintot igényeltek. A legtöbb pályázatot az MVH Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kirendeltsége kapta.
A megítélt támogatások összegét intézményfenntartók, intézmények szerint az alábbiakban közöljük.
A koncepció széles körű egyeztetése az elmúlt hetekben kezdődött meg a társadalmi konzultáció keretében.
A felvételi eredmények kihirdetése minden évben pontot tesz a megelőző időszak munkával teli izgalmaira – emlékeztetett Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár pénteken a felvételi ponthatárok kapcsán tartott sajtótájékoztatón.
A magánnyugdíjpénztárak nem úgy kezelték a rájuk bízott vagyont, ahogy azt a tagok elvárták – jelentette ki Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott pénteki sajtótájékoztatóján, ahol beszámolt az előzetes reálhozam kifizetési adatokról.
Nincs határidő, ettől az esztendőtől kezdve folyamatosan lehet belépni a rezidensképzésbe. A szakorvosképzésbe történő belépésről szóló, májustól életbe lépett jogszabályok szerint megszűnt az az előírás, miszerint évente csak egy alkalommal, meghatározott időpontig lehetett jelentkezni a rezidensképzésre. Mindez azt jelenti, hogy míg korábban minden év augusztus elsejéig kellett jelentkezni a szakképzési rendszerbe, addig az új rendeleteknek megfelelően a szakorvosképzésbe rezidensként történő belépés folyamatos.
Megjelent a Magyar Közlönyben a tavaszi fagykárokról szóló kormányhatározat. A kormány döntése értelmében összesen 13 milliárd forint áll rendelkezésre a májusi fagykárok mérséklésére. A három elemből álló intézkedéscsomag a becslések szerint a károk csaknem felét fedezi.
A Pákozdi Katonai Emlékparkban tett látogatást július 21-én, csütörtök dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese.
A túlméretes - 2,55 méter szélességet meghaladó - mezőgazdasági járművek útvonalengedély nélkül használhatják az országos és helyi közutakat. A rendeletek a mai naptól hatályosak.
Csütörtökön a sikeres cigányintegráció kérdéseiről, valamint a gazdasági válság természetéről tanácskoztak a szabadegyetem előadói.
A megújuló magyar nemzetpolitika a központi témája a kedden kezdődött és a hétvégéig tartó 22. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor előadásainak. Orbán Viktor miniszterelnököt a szombati zárónapra várják a szervezők. A szerdai nap tanácskozásain a magyar állampolgárság kiterjesztése, a közmédia átalakulása valamint az egységes Kárpát-medencei tudástér kialakítása voltak a legfontosabb témák.
Czene Attila sportért felelős államtitkár előadást tartott az online sportfogadásokról rendezett csütörtöki, felcsúti fórumon. Az előadások fő irányvonala az online sportfogadások időszerű kérdéseinek megvitatása volt. A konferenciát a sportért felelős államtitkár „A magyar EU-elnökség munkája az on-line fogadás sport vonatkozásai tekintetében” címmel tartott előadása zárta.
A Belügyminisztérium közleménye.
A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal 242 ellenőrzéssel 227 gyermek- és ifjúsági tárbort vizsgált július 4-e és 15-e között. Az érintett vállalkozások 13 ezer 559 gyermek étkeztetését biztosították. A helyszíni szemléken kedvező tapasztalat volt, hogy a vizsgált helyek 71 százaléka megfelelő, biztonságos körülmények között üzemelt - mondta sajtótájékoztatóján Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkár.
A Külügyminisztérium üdvözli a Goran Hadzsics elfogására vonatkozó belgrádi bejelentést, és várja Goran Hadzsics Hágai Törvényszéknek történő mielőbbi kiadatását.
Az államháztartás központi alrendszerének mérlege, kimutatása és általános helyzetének összefoglalása.
Pénteken kezdődik a 21. Művészetek Völgye összművészeti fesztivál, amelynek tervezett, 140 millió forintos költségvetéséből 60 millió forint az állami forrás. Ezt az összeget a kulturális kormányzat a Nemzeti Kulturális Alap miniszteri keretéből biztosítja a szervezőknek.
Latorcai Csaba az idei Csillagponton beszélt az önkéntesség jelentőségéről.
A rossz időjárás miatt a július 23-ra, szombatra tervezett Balaton-átúszás elmarad – döntött július 21-én, csütörtökön a rendezvény szervezőbizottsága.
A Magyar Közlöny 2011. július 20-i 86. számában megjelent a közbeszerzésekről szóló törvény, amely hatékonyan segíti a korrupció elleni harcot az offshore cégek közbeszerzésekből való kizárásával, összességében gyorsabb és igazságosabb eljárásokat eredményez, és támogatja a kis- és közepes vállalkozások részvételét a közbeszerzésekben.