Mint arra már korábban is utaltunk, az Emberi Erőforrások Minisztériuma annak érdekében, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ a lehető leghatékonyabban működjön, több szempontból vizsgálta a szervezet tevékenységét.
Jordániában folytatott március 5-én konzultációkat Wintermantel Péter, a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára. Közlemény.
A MÁV-START Zrt. tavaly nyár végén elkészült IC+ kocsijai utolsó teszt feladatuk teljesítésére, külső elhaladási zajvizsgálatra indulnak márciusban Svájcba.
Magyarország minden szükséges intézkedést megtesz, ha zavarok lennének a gázellátásban az ukrajnai helyzet miatt – mondta Martonyi János külügyminiszter 2014. március 5-én.
Grúzia második legnagyobb városába, Kutaisziba indít járatot Budapestről a Wizz Air diszkont légitársaság - jelentette be Váradi József vezérigazgató és Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerdán Budapesten.
Ebben a kormányzati ciklusban több mint hatezer új bölcsődei férőhely jött, illetve jön létre, és további több mint ötezer bölcsődésnek a korábbinál korszerűbb körülményeket biztosíthatnak a régi intézményekben - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára a salgótarjáni Százszorszép Bölcsőde alapkőletételén szerdán Salgótarjánban.
Roma kulturális események megvalósítására, kulturális tartalmak és termékek elérhetővé tételének támogatására 50 millió forintos keretösszeget különített el a kormányzat azon pályázaton, amelyre március 26-ig várják a beadványokat - közölte Kovács Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerdán Budapesten.
A Nemzetgazdasági Minisztérium március 5-én együttműködési keret-megállapodást kötött a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontjával. A megállapodás célja, hogy a tervezési, stratégiai és szakmai kapcsolatok segítsék a kölcsönös tudás- és tapasztalatcserét, valamint hozzájáruljanak a területi tervezés szakmai megalapozásához.
A magyar–osztrák kapcsolatok kiemelkedően fontosak, az esetleges kisebb-nagyobb viták ellenére a szilárdságukat soha semmi és senki nem kérdőjelezheti meg – mondta Martonyi János külügyminiszter 2014. március 5-én Budapesten.
A világfolyamatok pozitívabbá tételében kulcsszerepe van a családi gazdaságoknak, és ehhez a folyamathoz Magyarország aktívan kíván hozzájárulni - emelte ki Fazekas Sándor a családi gazdaságok világfórumának résztvevőit üdvözölve az esemény hivatalos megnyitóján szerdán, Budapesten.
A kormány a mai ülésén tárgyalt a rezsicsökkentéssel kapcsolatos további lépésekről. Döntött arról, hogy a lakosság a civil szervezetek, az önkormányzatok és a vállalkozások számára a teljesítménybővítés, a fejlesztési hozzájárulás, a hálózat bővítés, csatlakozás, bekötés, mérőhely kialakítással kapcsolatos területeken, a méltányos tehermegosztást tűzi ki célul.
A magyar kormánynak szándékában áll azonnali segítséget nyújtani a kárpátaljai magyarság számára - mondta Martonyi János 2014. március 5-én, az Országgyűlés nemzetbiztonsági és külügyi bizottságának együttes ülésén.
A kormány már meghozta az intézkedéseket a gáztározók feltöltésére; Magyarország megfelelő tartalékokkal rendelkezik - mondta Martonyi János külügyminiszter az Országgyűlés külügyi és a nemzetbiztonsági bizottságainak együttes üléséről távozóban újságíróknak 2014. március 5-én Budapesten.
A Brüsszel által javasolt európai ügyészi jogintézmény a jelek szerint kollégiumi struktúrában valósulhat majd meg, tehát az európai ügyészek kollégiumi testületét a tagállamok adhatják össze - vélekedett Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden az EU-országok igazságügyi tárcavezetőinek tanácskozása után.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium visszautasítja a Szél Bernadett országgyűlési képviselő 2014. március 4-i sajtótájékoztatóján elhangzottakat.
Önálló nemzeti standdal és 13 magyar cég részvételével képviselteti magát hazánk a FOODEX 2014 mezőgazdasági nyersanyag, italáru és élelmiszeripari kiállításon, Tokióban. Az élelmiszeripari vásáron részt vesz Bognár Lajos, a Vidékfejlesztési Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős helyettes államtitkára.
A Falumegújítási Díj Pályázat keretei közt évről évre vetődik fel ugyanaz a kérdés Európa-szerte és Magyarországon: "Quo vadis vidék"? Válaszképpen pedig születnek konkrét, hiteles, mai falusi válaszok, évtizedes kitartó fejlesztőmunka eredményeit bemutatva.
A versenyképes gazdaság a vállalatok, vállalkozások versenyképességén alapul, amihez nélkülözhetetlen a korszerű szakképzés - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán, a SkillsHungary verseny nemzeti döntőjén a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban.
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben részt vesz az Európai Unió állam- és kormányfőinek az ukrán válsággal foglalkozó, rendkívüli csúcstalálkozóján, majd még aznap Dublinba utazik az Európai Néppárt kétnapos tanácskozására, ahol pénteken fel is szólal.
Annak ellenére, hogy az ENSZ munkaügyi szervezetének, az ILO-nak a szabványa szerint készülő mérések azt mutatják, hogy Magyarországon a nők körében csúcson van a foglalkoztatottság, soha ennyi nő nem dolgozott az utóbbi 22 évben, csökken a munkanélküliség, a teljes munkaidős foglalkoztatottság nagyobb, mint az uniós átlag, és az OECD szerint mi vagyunk az egyik legkisebb nemek közti fizetéskülönbséggel rendelkező ország, a Price Waterhouse Coopers ( PwC) ismét negatív kritikát fogalmaz meg velünk szemben.