Több mint tízezer gyermek számára nyílik meg a kedvezményes táborozás lehetősége – hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szombaton, az Erzsébet-tábor nyitórendezvényén.
Magyarország és kormányunk újra felelősséget vállal minden magyarért. A visszakapott állampolgárság nem ajándék, hanem az önöket megillető jog - mondta Fodor Lajos, a HM közigazgatási államtitkára a Gyergyószentmiklósról érkezett székelyek állampolgári eskütételén, június 16-án, a pákozdi Katonai Emlékparkban.
Nemzetközi sajtótájékoztatót tartott 2012. június 15-én a Külügyminisztériumban Wilhelm Molterer az Európai Beruházási Bank (EIB) alelnöke, Pleschinger Gyula a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) Államtitkára és Medgyesy Balázs a Duna Makro-régió Stratégia (DMRS) Kormánybiztosa azzal a céllal, hogy bejelentse az EIB és Magyarország közti megerősített együttműködést a DMRS kivitelezésnek felgyorsítása céljából az újonnan elindított Budapest Duna Kontakt Pont (BDKP) irodán keresztül.
Az állam és az egyház abban képes a leginkább együttműködni, hogy közösen megtanítsa akarni az embereket - jelentette ki Balog Zoltán szombaton a Heves megyei Átányban, a helyi Református Általános Iskola ballagásán.
Van remény, hogy Magyarország 2014-re vonzóbb legyen a fiatalok számra, mint 2010-ben volt; a kormány megtette a kezdő lépéseket, de még nyitottabbá kell válnia a fiatalok számára - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Fidelitas országos választmányi ülésén szombaton Zánkán.
Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia székházának dísztermében nyitotta meg 13. éves konferenciáját az Új-Delhi székhelyű Global Development Network (GDN), a Hálózat a Globális Fejlődésért nemzetközi szervezet.
Nagy Imréről és mártírtársairól emlékeztek meg szombat reggel a parlament melletti Vértanúk terén. A mártírhalált halt miniszterelnök szobra előtt fejet hajtott Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.
Összességében demokratikusnak és a jogállamiságot szolgálónak találta a Velencei Bizottság az általa most vizsgált magyar törvényeket, azaz a választójogi, a nemzetiségek jogairól és az ügyészségről szóló jogszabályokat - nyilatkozta Répássy Róbert igazságügyi államtitkár a testület pénteki plenáris ülését követően.
Szijjártó Péter az m1 Az Este című műsorában elmondta: nem csak Magyarországon, hanem egész Európában nagyon komoly vita zajlik a tranzakciós adó bevezetéséről, különböző elképzelések futnak, de alacsony mértékű illetékről van szó, az "ebből fakadó bevétel pedig egy egyszerű számtani művelet eredménye".
Az elmúlt időszakban, egy elhúzódó pénzügyi-gazdasági válság közepén a kormány olyan strukturális reformokat hajtott végre, amellyel hosszú távon fenntarthatóvá tette az államháztartás egyensúlyát, és az államadósságot is csökkenő pályára állította.
Czene Attila, az EMMI sportpolitikáért felelős államtitkára és Bánki Erik, képviselő fővédnökségével hétvégén rendezik meg a 117. Atlétikai Magyar Bajnokságot, a tavaly elkészült szekszárdi atlétikai centrumban. A Magyar Atlétikai Szövetség edzőbizottságának döntése alapján az idei országos bajnokság nyílt verseny lesz, ami azt jelenti, hogy a Spiriev-táblázat szerint az 1000 pont feletti eredménnyel rendelkező külföldi atléták is elindulhatnak majd.
A TTE Energia Tanács 2012. június 15-én tartotta ülését Luxembourgban. A tanácsülésre a soros dán elnökség tanácsi következtetés tervezetet nyújtott be a 2050-ig tartó energia útitervről szóló bizottsági közleményről. Az elnökség tájékoztatta a Tanácsot, hogy sikerült megállapodásra jutni az Európai Parlamenttel az új energiahatékonysági irányelv-tervezet szövegéről. A magyar küldöttséget Kovács Pál klíma- és energiaügyi államtitkár vezette.
A nagy érdeklődésre tekintettel meghosszabbítottuk a jelentkezési határidejét a 2012 a külhoni magyar óvodák éve programhoz kapcsolódó továbbképzésről szóló pályázatnak. Új határidő: 2012. június 20. 12.00 óra.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter újabb földhaszonbérleti szerződéseket adott át hat pályázónak a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Fegyverneken. A nyertes gazdák az ünnepélyes átadáskor egy-egy zsák magyar nemesítésű kukorica vetőmagot is kaptak.
A kormány elfogadta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) jogszabálycsomag tervezetét, amely lehetővé teszi, hogy 2015. június 30-ig nem kell visszasajtolni az energiahasznosítás céljából kitermelt termálvizet. Az Országgyűlés hamarosan tárgyalja a jogszabálytervezeteket.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere rendeletben határozta meg a minősített előadó-művészeti szerveztek körét. 2013-tól az előadó-művészeti szervezetekre vonatkozóan olyan finanszírozási modell lép életbe, amely kiküszöböli a korábbi kategóriarendszer hibáit, és teret ad a teljesítményalapú, minőségi szempontokat is érvényesítő értékelésnek.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatot hirdet 2012-re előadó-művészeti szervezetek számára.
Elfogadta a kormány a 2012. évi Tanyafejlesztési Program fejezeti kezelésű előirányzat 2012. évi felhasználásának szabályairól szóló kormányrendeletet. A Tanyafejlesztési Program a – szintén a kormány által elfogadott – Nemzeti Vidékstratégia egyik kiemelt térségi komplex vidékfejlesztési nemzeti programja.
A kormány döntött a szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről szóló törvény módosításáról, ezért az Országgyűlés hamarosan megtárgyalhatja a jogszabály tervezetet. Az agrárpiaci rendtartásról szóló törvény helyett életbe lépő új jogszabály a mezőgazdaságban működő termelői szervezetek, termelői csoportok, valamint szakmaközi szervezetek működését szabályozza.
A Vidékfejlesztési Minisztérium előrelépésnek tartja, hogy felelőtlen politikai haszonleső kampány helyett a hatóságok véleményére is kíváncsi az LMP.