A hirtelen nappali felmelegedés és a csapadékmentes, száraz időjárás miatt fokozott tűzveszély alakult ki, ezért Csongrád megye területén fekvő erdőkre és fásításokra, valamint az erdőterületek illetve fásítások határától számított kétszáz méteren belüli területre - átmeneti időre - 2012. június 22-étől általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el a Bács-Kiskun megyei Kormányhivatal Erdészeti igazgatója.
Jogszabálytervezet
Véleményezési határidő: 2012. július 5.
Véleményezési cím: kulturalisjogalkotas@emmi.gov.hu
Újabb ösztöndíjas hallgatók fogadásával folytatódik ősszel az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), valamint a Magyar Kormány közös programja a kabinet döntésének köszönhetően – jelentette be Budai Gyula a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a programban részt vevő hallgatók diplomaszerzése alkalmából szervezett konferencián. Budai Gyula hangsúlyozta, ez az ösztöndíjas program is alátámasztja, hogy van a kormánynak felsőoktatási koncepciója. Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy a programban résztvevők hasznosítják majd a megszerzett kapcsolataikat az országok közötti együttműködések erősítésében is.
Jogi lehetőség sincs rá, és fel sem merült a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek otthont adó Ludovika Campus beruházás titkosítása - közölte az MTI-vel csütörtökön a Kiemelt Budapesti Beruházások Kormánybiztosának Hivatala, sajtóhírekre reagálva. Közlésük szerint a 2015-ig a budapesti Orczy kertben megvalósuló és a Ludovika épületét is érintő beruházás után itt képzik majd a nemzetbiztonsági szolgálatok és a terrorelhárítás szakembereit.
A magyar tőzsde fejlődése töretlen volt az elmúlt években, a válság közepette is - mondta Varga Mihály tárca nélküli miniszter a Budapesti Értéktőzsde korábbi, fővárosi, Vörösmarty téri épületében berendezett régi kereskedési termében csütörtökön, a tőzsde újraalapításának 22. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.
Az egykulcsos, arányos adórendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Az arányos, egykulcsos adóval együtt bevezetett családi adókedvezmény ösztönzi a családokat a gyermekvállalásra, ami már a születések számának jelentős emelkedésében is megmutatkozik.
A Magyar Kormány minden szükséges intézkedést megtett annak érdekében, hogy pótolja az Európai Bizottság által kifogásolt hiányosságokat a környezeti hatásvizsgálati irányelv átültetésével kapcsolatban. Azt a Bizottság is elismeri indoklásában, hogy a magyar szabályozásban végrehajtott módosításokkal Magyarország jelentős lépést tett annak érdekében, hogy megfeleljen az uniós irányelvnek.
Többnapos magyarországi tartózkodásának keretében Dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök udvariassági látogatáson fogadta CMSgt Richard T. Smallt, a Szövetséges Haderők Európai Főparancsnokság (SHAPE) vezénylő zászlósát.
Csizmadia Norbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium Tervezéskoordinációs Államtitkára részt vett a Magyar Hajótervező, Gyártó, Javító és Innovációs Klaszter alapító ülésén.
Hoffmann Rózsa és az Oktatásért Felelős Államtitkárság vezetői diplomáciai testületek tagjai részére tartottak tájékoztatót a magyar oktatási rendszer átalakításáról a Budapesti Gazdasági Főiskolán.
A Németországban lévő geilenkircheni NATO-bázison tett látogatást Hende Csaba honvédelmi miniszter és Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar főnök-helyettes.
Az államháztartás központi alrendszerének mérlege, kimutatása és általános helyzetének összefoglalása.
Jogszabálytervezet
Véleményezési határidő: 2012. június 22. 8:30
Véleményezési cím: Peter.Wagner@emmi.gov.hu
Közel 10 milliárd forintos támogatást kap az államtól 1345 önkormányzat – tájékoztatott Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára csütörtökön.
Magyarország továbbra sem kívánja módosítani a jövedéki adóról és az ágazati különadóról szóló törvényt. A kormány álláspontja szerint a Bizottság által vitatott magyar jogszabályhelyek teljes mértékben megfelelnek a közösségi jognak.
A Szövetséges Haderők Európai Főparancsnokságának (SHAPE) vezénylőzászlósa, Chief Master Sergeant (CMSgt) Richard Todd Small tett hivatalos látogatást június 20-án a 86. Szolnok Helikopter Bázison.
Abban bízunk, hogy ebből az iskolából is több gyerek választja majd a hivatásos, a szerződéses katonai szolgálatot, vagy éppen belép az önkéntes tartalékos rendszerbe – mondta Vanyur Tibor mérnök ezredes, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság parancsnoka, miután június 21-én, a KatonaSuli-program keretében, együttműködési megállapodást írt alá a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Biri településen található Dankó Pista Egységes Óvoda-Bölcsőde, Általános Iskola Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium igazgatójával, Almási Katalinnal.
"Újra van életerő Magyarországban, lehet sikeresen vállalkozni" – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Hungrana Kft. szabadegyházi gyárában csütörtökön, ahol átadták a vállalkozás új, biomassza tüzelésű kazánjait.
A Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) 2012. évi „Közúti közlekedésbiztonsági PIN-díja” egy olyan elismerés, melyre méltán lehet büszke hazánk, hiszen komoly munkával sikerült visszaszorítani a halálos és súlyos balesetek számát a mostani szintre – fogalmazott Kontrát Károly a díj bemutató sajtótájékoztatóján, csütörtökön.
Az EU Duna Régió Stratégia (EUSDR) energia cselekvési területe a Budapesten 2012. május 31-én megrendezett éves konferenciáját követően Brüsszelben az Európai Parlamentben is bemutatta a cselekvési terület és a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) együttműködésében kifejlesztett Duna Régió Gázpiaci Modellt, amely szakmai körökben jelentős érdeklődést váltott ki az Európai Unió központjában is.