A 2012. március-májusi időszakban sem tört meg a foglalkoztatottak számának csaknem két éve tartó emelkedése az előző év azonos időszakához viszonyítva - áll a KSH legfrissebb közleményében. A 15-74 év közötti foglalkoztatottak száma az elmúlt egy év során nem látott mértékben, 63 ezer fővel emelkedett az egy évvel ezelőtti 3 millió 786 ezerről 3 millió 849 ezer főre, így a foglalkoztatási ráta 50,2 százalékra nőtt. A 15-64 évesek körében a foglalkoztatottak száma az egy évvel ezelőtti 3 millió 753 ezerről 3 millió 811 ezerre, 58 ezer fővel bővült, 56,7 százalékra emelve a foglalkoztatási rátát.
Hitet teszünk amellett, hogy a mai körülmények között folytatjuk Szent István országépítő nagy művét, ahogy Szent László királyunk tette annak idején - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán Győrben, a lovagkirály káptalandombi szobrának avatásán mondott beszédében.
A szlovén nemzetiséget érintő időszerű ügyekről egyeztetett 2012. június 27-én Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára Matjaž Longar államtitkárral, a Határon Túli Szlovénok Hivatalának vezetőjével.
Az államot úgy kell alakítanunk, hogy a befektetők partnert érezzenek benne, ne pedig egyfajta bürokratikus féket - mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára szerdán egy német-magyar konferencián, Veszprémben.
Anyanyelvű hagyományos kultúránk eróziója és a kitörési lehetőségek intézményes keretei címmel szimpóziumot tartott a Hagyományok Háza 2012. június 27-én. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával megvalósult esemény középpontjában az anyanyelv és zenei (tágabb, hagyományos kulturális) anyanyelvünk helyének, szerepének változása állt.
A Nemzetközi Valutaalap tájékoztatása szerint a jegybanktörvény módosításai teljes mértékben kielégítőek, annak elfogadását követően megkezdődhetnek a tárgyalások – jelentette be Varga Mihály tárca nélküli miniszter szerdán.
Idén is megtartják a mára már nem csak hazai, hanem egyre nagyobb külföldi résztvevőt vonzó Ultrabalaton futórendezvényt. A 2012. évi Ultrabalaton fővédnöke Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportpolitikáért felelős államtitkára.
Helyőrségparancsnokként számos alkalommal találkozom hazai ünnepeink, rendezvényeink alkalmával, vagy külföldi látogatásaim során testközelben katonazenekarokkal és őszintén mondhatom, hogy nagyra értékelem szakmai tevékenységüket - hangsúlyozta Kun Szabó István dandártábornok, az MH Támogató Dandár parancsnoka a június 18-án megnyitott Nemzetközi Főkarmesteri Konferencián.
Nem egészen egy esztendő múlva elkészül a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE) mintegy 12 milliárd forint értékű – 90%-ban uniós, 10%-ban hazai finanszírozású – fejlesztési projektje. Megvalósulása révén az Egyetem egyedülálló lehetőséghez jut: nem csak a világ egyik legjobbjaként jegyzett zenei felsőoktatási intézmény lesz, hanem az egyik legszebb hangversenyközpont is, amelyhez világhírű akadémia társul. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem korszakos jelentőségű fejlesztési projektjének munkálatait tekintette meg szerdán.
A járások kialakításának jelenlegi állásáról tartott előadást Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára szerdán, a Pest-megyei települések polgármesterei és jegyzői számára szervezett fórumon, Szentendrén.
A koszovói békefenntartó nemzetek mutatkoztak be azon a fesztiválon, amelyet a KFOR főparancsnokságon tartottak június 23-án. Az esemény fő célja a háború következtében gyermekeiket egyedül nevelő édesanyák megsegítése volt.
Az őszi árpa után megkezdődött az őszi búza aratása is az országban, kenyérgabonából a tavalyihoz hasonlóan 4 millió tonna termés várható - mondta Czerván György az Aratási Koordinációs Bizottság idei első ülését követő sajtótájékoztatón.
Tudományos és szakmai kerekasztal-beszélgetést tartottak június 25-én a Honvédelmi Minisztériumban, amelyet Siklósi Péter, a tárca védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára vezetett. A beszélgetés témája az új Nemzeti Katonai Stratégia tervezete volt.
A vidékfejlesztési miniszter a regisztrált dinnyetermelők teljes körű ellenőrzését rendelte el június 20-ától. A vizsgálat célja, hogy csak olyan őstermelők árusíthassanak a kijelölt, forgalmas helyszíneken magyar görögdinnyét, akik saját termésüket árulják.
Az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei 2012. június 25-én jóváhagyták azt a dokumentumot, amely az unió stratégiai kereteit fogalmazza meg az emberi jogok és a demokrácia érvényesítésének területén a harmadik országokkal fenntartott kapcsolatokban. A luxembourgi tanácskozásán elfogadott keretekhez cselekvési terv is kapcsolódik.
Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkárát, Dr. Vízkelety Mariannt felkérte arra, hogy a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyetteseként készítse elő az új európai normáknak megfelelő KSH-törvény kidolgozását.
Dr. Gál András Levente, a Jó Állam fejlesztési koncepció végrehajtásának összehangolásáért felelős kormánybiztos 2012.június 25-26-án washingtoni hivatalos látogatása során találkozott Yovanovitch helyettes külügyi államtitkárral, Tomicah Tillemann külügyminiszteri tanácsadóval, Elizabeth Nakian Holokauszt ügyekért felelős helyettes vezetővel és Hannah Rosenthal antiszemitizmus ügyekért felelős különmegbízottal, valamint az amerikai zsidó közösség számos prominens képviselőjével. A találkozókon reszt vett Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK) kuratóriumának elnöke is.
A munkanélküliség az egyik legfőbb probléma az európai fiatal generációk számára - ez derült ki az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének keddi vitanapján, ahol Magyarország kormányát Mihalovics Péter, az Új Nemzedék Jövőjéért Program kormányzati koordinációjáért felelős miniszteri biztos képviselte. A fiatal politikus felszólalásában megerősítette a magyar kormány elhivatottságát a fiatalok életminőségének javításáért és felvetette a diákigazolvánnyal járó kedvezmények kiterjesztését.
A jövő évi költségvetés beruházási fordulatra épít, és ahhoz megfelelő forrásokat is biztosít - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a parlament szerdai ülésén a 2013-as költségvetésről szóló törvényjavaslat általános vitáját megnyitó expozéjában.
A Kormány döntése szerint a következő fél évben állami és piaci szereplők bevonásával, vegyesvállalati együttműködés keretében vizsgálják meg a mecseki uránérc-bányászat esetleges újraindításának gazdaságossági feltételeit és társadalmi lehetőségeit. Kormányzati felügyelet mellett, minden lehetséges szempontot áttekintve elemzik az ásványvagyon-készlet hasznosíthatóságát, kiemelt hangsúlyt fektetve a környezetvédelmi, egészségügyi és biztonsági kockázatokra is.