Megtaláltuk és azonosítottuk a legendás hírű magyar rohamtüzér tiszt, vitéz nemes Barankay József hamvait az ukrajnai Ivano-Frankivszk magyar-német hősi temetőben- jelentette be a magyar hadisírgondozás egyik legjelentősebb eseményét dr. Töll László alezredes, a Honvédelmi Minisztérium Katonai Hagyományőrző és Hadisírgondozó Osztály vezetője és helyettese, Maruzs Roland őrnagy július 13-án.
Legyenek büszkék, hogy az egyetem első végzősei között vannak- hangsúlyozta dr. Patyi András rektor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, a Katasztrófavédelmi Intézet, valamint a Nemzetbiztonsági Intézet 2012-ben végzett hallgatói vették át oklevelüket a budapesti Zrínyi Miklós laktanyában július 14-én.
Nagyra értékelem a novaiak munkáját, mert noha én is kezembe veszem a kaszát, egymagam nem sokat tehetnék azért, hogy gazdálkodási hagyományainkat és a hozzájuk kapcsolódó kultúránkat továbbörökítsem, másokkal is megismertessem – nyitotta meg V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a XXIV. Kézikaszás Arató- és Cséphadarós Cséplőversenyt a Göcseji Aratónapokon, Nován.
A Gyurcsány-korszak újabb terhes öröksége az Európai Bíróság minapi elutasító határozatából fakadó visszafizetési kötelezettség a Schengeni Támogatás felhasználásával kapcsolatosan.
A felsőoktatási intézmények frissített címjegyzéke.
Várhatóan az előzetes becsléseknek megfelelő, mintegy 4 millió tonna étkezési búzát takarítanak be az országban az idén - mondta Czerván György az Aratási Koordinációs Bizottság ülését követően.
Magyarország belügyminisztere 2012. július 16-ai hatállyal Papp Károly r. vezérőrnagy urat a rendőrség átszervezéséért felelős miniszteri biztossá nevezte ki.
A hazai mezőgazdaság sokszínűségének megőrzése érdekében a Vidékfejlesztési Minisztérium kiemelten fontosnak tartja a genetikai erőforrásaink, mint nemzeti örökségünk megóvását.
Megkezdte a magyar dinnye népszerűsítését Budai Gyula a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára. Péntek reggel Budapesten, a Kossuth téren a Vidékfejlesztési Minisztérium épületének árkádjai alatt a Vidéki Mustra Termelői Piac rendezvényen kínálta a vásárlóknak a hazai dinnyét. Ezt követően pedig a budaörsi Auchan Áruházban kampányolt a magyar gyümölcs fogyasztása mellett.
A hatékony képességmegosztás lehetőségeiről is eszmét cserélt július 13-i budapesti találkozóján Hende Csaba honvédelmi miniszter és Ante Kotromanovic, a Horvát Köztársaság védelmi minisztere.
Új mentőállomást kaptak az Országos Mentőszolgálat XV. kerületi egységének dolgozói az egykori észak-pesti kórház telephelyén.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Balassi Intézettel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjra a 2012/2013-as tanévre azon a 2008/2009-es, vagy a 2009/2010-es, vagy a 2010/2011-es, vagy a 2011/2012-es tanévben magyarországi felsőoktatási intézményekbe
▪ nappali munkarendű képzésén alap- és egységes (osztatlan) képzésre, illetve
▪ nappali munkarendű képzésén mesterképzésre,
első évfolyamra felvételt és ezen időszakra pályázati úton miniszteri ösztöndíjat nyert határon túli magyar nemzetiségű hallgatók számára, akik a 2012/2013-as tanévben államilag támogatott képzésben folytatják megkezdett tanulmányaikat.
Elfogadta a kormány a Nemzeti Foglalkoztatási Alap képzési alaprészéből egyedi kormánydöntéssel nyújtható támogatások új szabályait. Ennek köszönhetően a hazánkban beruházó vállalatok munkaerő-szükségletének kielégítését szolgáló támogatási rendszer lényegesen egyszerűbbé, hatékonyabbá válik.
A Magyar Olimpiai Bizottság Szabadidősportért felelős tagozata tájékoztatja az érdeklődőket, hogy a MOB 2012. évi Szabadidősportos pályázati kiírásai a mai napon 3 kategóriában meghirdetésre kerültek.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium üdvözli és támogatja a kormányzati döntéshozatal előkészítését és megalapozását szolgáló társadalmi szerepvállalást és párbeszédet, a közvélemény hiteles tájékoztatását.
2012 májusában a munkanaphatástól megtisztított statisztikák szerint 1,9 százalékkal emelkedett az ipari termelés volumene az előző év azonos időszakához képest, a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított adatok is jelentősebb, 3,2 százalékos havi alapú bővülést mutatnak. A kiigazítatlan számok is kedvezőbb képet rajzolnak ki az áprilisi statisztikánál, májusban már csak kismértékű, 0,4 százalékos csökkenés volt tapasztalható az egy évvel ezelőtti szinthez képest.
Az ingatlanadó vagy a vagyonadó kérdése szóba kerülhet az IMF-fel folytatandó tárgyalásokon, de ebben a magyar kormány nem enged - mondta Varga Mihály, a nemzetközi hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken a tv2 Mokka című műsorában.
Az idei év első hat hónapjában ezernégyszáztizenhat bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére, ez kicsit több mint az eddigi évek átlaga – mondta Szilágyi Zsolt alezredes, az alakulat megbízott parancsnoka. A július 12-i sajtótájékoztatón a tűzszerészek első félévben végzett közszolgálati tevékenységéről volt szó.
A 2014-es parlamenti választásig hátralévő szűk két évben nem készül a kormányzati szerkezet átalakítására a kabinet, személyi változásokat azonban sosem lehet kizárni - mondta az MTI-nek adott interjúban Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes. Logikus mozgásnak nevezte a kormányzati szerkezet közelmúltbeli átszervezését, mert az Orbán Viktor által eltervezett ütemezésnek megfelelően a ciklus felétől kezdődően - a következő választásra készülve - a kormányzás politikai szempontjai kerülnek előtérbe. A közigazgatási és igazságügyi miniszter beszélt arról is, hogy Geréb Ágnes kegyelmi kérvényeiről még nem foglalt állást a minisztérium.
A Kormány ígéretéhez híven elkészítette, és ma benyújtotta az Országgyűlés elé a mező-, és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényjavaslatot, közismert nevén az új földtörvényt.