Több személyi változásról is döntött a miniszterelnök egyes nemzetközi pénzügyi intézményeknél - derül ki a Magyar Közlöny legutolsó számából.
Amerikai zsidó szervezetek vezetőivel tárgyalt a háromnapos washingtoni látogatáson tartózkodó Szijjártó Péter. A miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára az MTI-nek csütörtökön nyilatkozva hangsúlyozta: a szervezetek üdvözölték a magyar kormánynak az antiszemitizmus ellen tett eddigi lépéseit.
Július 23-ig pályázhatnak az élelmiszeripari vállalkozások a mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozó üzemek fejlesztésére. Az ötmilliárd forintos keretből a mezőgazdasági termelők összesen három-, a nem mezőgazdasági termelők kétmilliárd forintot igényelhetnek. A kérelmeket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz kell beadni.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Magosz vezetőivel folytatja a héten megkezdett konzultációsorozatát.
Az elmúlt két esztendőben a kormány olyan intézkedések sorát fogadta el, melyek javítják az oktatás színvonalát, minden gyermek számára biztosítják a jó minőségű oktatáshoz az egyenlő hozzáférés esélyét, megteremtik annak lehetőségét, hogy az iskolákból a fiatalok korszerű, versenyképes, az egyéni boldogulásukat garantáló tudással kerüljenek ki.
Felmentette tisztségéből Nyitrai Zsoltot, a kormányzati konzultációkért felelős miniszterelnöki biztost Orbán Viktor kormányfő.
Győri Enikő, a Külügyminisztérium európai ügyekért felelős államtitkára szerint mindenképpen szükség van a kohéziós politikára ahhoz, hogy növekedjen az Európai Unió versenyképessége.
A Külügyminisztérium Gyöngyösi Márton képviselő, a Jobbik frakcióvezető helyettese, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának alelnöke 2012. július 18-án tett, a tárcára vonatkozó kritikai megjegyzésének sem formáját, sem tartalmát nem tartja elfogadhatónak és azt a leghatározottabban visszautasítja.
Jelentős hatásköri és személyi változások történtek az elmúlt hetekben a Miniszterelnökségen. A kormányszóvivői irodának az MTI-hez eljuttatott összeállítása szerint létrejött több új szervezeti egység, és munkába állt több új helyettes államtitkár is. Lázár János szerint a Miniszterelnökség átszervezésének célja egy olyan szervezet kialakítása és működtetése, amely dinamizálni tudja a kormányzást.
Most teremtünk hagyományt- hangsúlyozta Hende Csaba a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Fenntartói Testület ülésén, július 19-én. A honvédelmi miniszter látja el a következő hat hónapban az intézmény fenntartói jogait ellátó testület ügyvivői feladatait.
Összesen több mint 3,5 milliárd forinttal támogat 837 települést a Belügyminisztérium az önkormányzati felzárkóztatási támogatás keretéből.
Az elítélteket foglalkoztató balassagyarmati Ipoly Cipőgyár Kft.-nél 340 millió forintos fejlesztést hajtottak végre; a Magyarországon egyedülálló új gépsort Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára avatta fel csütörtökön.
Orbán Viktor miniszterelnök a mai napon szakmai megbeszélést folytatott Járai Zsigmond, Surányi György és Bod Péter Ákos volt jegybankelnökökkel, Csaba László közgazdásszal valamint Szász Károllyal, a PSZÁF elnökével.
A rászoruló időseket és fiatalokat egyaránt támogatja a kormány az Erzsébet-táborokkal; az idén hárommilliárd forintból több mint 85 ezer ember üdültetése válik lehetővé - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön az MTI-vel.
Balog Zoltán miniszter az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) közigazgatási államtitkárának dr. Lengyel Györgyit kérte fel, aki a mai napon vette át kinevezését Áder János köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Három veszprémi egyetemista kötött szerződést az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 3. Toborzó- és Érdekvédelmi Központjában július 19-én, Veszprémben. Az Önkéntes Műveleti Tartalékos Rendszer legújabb tagjai – negyven társukkal együtt − július 24-én kezdik meg alapkiképzésüket Szentendrén, majd augusztus 16-án tesznek esküt.
A Külügyminisztérium nem tervezi, hogy módosítaná a Bulgáriába utazó magyaroknak szóló konzuli ajánlásokat a szerdai burgaszi merénylet miatt - mondta Kaleta Gábor, a tárca sajtófőosztályának vezetője csütörtökön az MTI-nek.
Martonyi János külügyminiszter szerint a kormány és az országban működő külföldi nagyvállalatok között alapvető érdekazonosság van, mindannyian azt szeretnék, hogy Magyarország sikeres legyen, és a gazdaság jól működjön.
A Nemzeti Fórum vezetőivel folytatta a héten megkezdett konzultációsorozatát csütörtökön a miniszterelnök. Orbán Viktor hivatalában fogadta Lezsák Sándort, a Nemzeti Fórum elnökét, Ékes Józsefet, Sira Magdolnát, Fejér Lászlót és Nagy Sándort.
Idő/utazással emlékezünk a nándorfehérvári diadalra és a hősökre.