RSS feliratkozás
Találatok száma: 20

Hírek

Az összefogás erejét hangsúlyozta Balog Zoltán a Polgárok Háza évadnyitóján

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2012. augusztus 24. 7:51

A szeretet, a hit és az összefogás erejét hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a nyolcéves Polgárok Háza évadnyitó rendezvényén.

A Belügyminisztérium közleménye

Belügyminisztérium, 2012. augusztus 23. 18:11

Mától szigorúbb szabályok vonatkoznak a szabálysértési eljárás során az elzárás büntetésnek, valamint pénzbírság, helyszíni bírság, illetve közérdekű munka helyébe lépő elzárásnak a végrehajtására.

Az egészségügyben is az emberi erőforrás a legfontosabb

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2012. augusztus 23. 17:00

Végre egyszer az egészségügyben is el kell jutnia oda az országnak, hogy a döntéshozók pontosan ismerjék: milyen erőforrások állnak rendelkezésükre, és azok mire elegendők - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere az egészségügyi szakdolgozók 43. országos kongresszusán Szolnokon csütörtökön.

Átadták az M0 kiszélesített első szakaszát

Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, 2012. augusztus 23. 14:39

Nemcsak gyorsul a forgalom, hanem biztonságosabb is lesz az M0 autópálya M1 és M6 közti, kétszer 3 sávosra bővített szakaszán - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára csütörtökön az autópályaszakasz átadási ünnepségén.

A szlovák mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter Nyitrán fogadta Budai Gyulát

Vidékfejlesztési Minisztérium, Parlamenti Államtitkárság, 2012. augusztus 23. 13:26

Ľubomír Jahnátek a szlovák mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter fogadta Budai Gyulát, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkárát augusztus 23-án, Nyitrán. A magyar agrártárca képviselője egynapos látogatásra érkezett Nyitrára a közép-európai régió agrárgazdasága szempontjából fontos eseményre, az AGROKOMPLEX Nemzetközi Kiállításra, amelyet idén 39. alkalommal rendeztek meg. Közlemény.

Új gyógyszerfigyelési szabályozás

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Egészségügyért Felelős Államtitkárság, 2012. augusztus 23. 13:22

Az Európai Bizottság 2008-ban készített hatástanulmányában említett szakirodalmi becslések szerint az ötödik leggyakoribb halálozási ok a gyógyszerek mellékhatásának tudható be. Ezért az Európai Unió Tanácsa és az Európai Parlament egy új, átfogó gyógyszer-figyelési (farmakovigilancia) szabályozást fogadott el, amelyet a tagállamoknak 2012. július 21-ig kell nemzeti jogrendszerükbe átültetniük.

Bérlakásokat kaptak az újbudai rendőrök az önkormányzattól

Belügyminisztérium, Gazdasági és Informatikai Helyettes Államtitkárság, 2012. augusztus 23. 13:06

Huszonnégy, kedvezményesen bérelhető lakást biztosít a főváros XI. kerületében dolgozó rendőröknek a helyi önkormányzat; az első tíz lakást csütörtökön adták át.

Magyarország átalakítja afganisztáni szerepvállalását

Miniszterelnökség, 2012. augusztus 23. 11:57

Magyarország és a Magyar Honvédség (MH) a jövőben új módon vállal szerepet az afganisztáni NATO-műveletekben - ismertette a kormány döntését a honvédelmi miniszter csütörtökön, Budapesten.

Navracsics: nincs alapvető különbség a nemzeti- és a nemzetközi szocializmus között

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, 2012. augusztus 23. 11:54

Nincs alapvető különbség a nemzeti- és a nemzetközi szocializmus között, azok ugyanis egyaránt szembeszállnak a szabad társadalommal - hangsúlyozta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapján, csütörtökön Budapesten.

Idén 2,3 milliárd forintra lehet pályázni az esélyegyenlőségi ösztöndíjprogramban

Emberi Erőforrások Minisztériuma, Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság, 2012. augusztus 23. 11:53

Összesen több mint 2,3 milliárd Ft-ra pályázhatnak a hátrányos helyzetű, roma tanulók a 2012/2013. tanévben a még ebben a hónapban megjelenő Útravaló-MACIKA Ösztöndíjprogram alprogramjaiban. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága által meghirdetett program célja a hátrányos helyzetű, kiemelten roma tanulók esélyegyenlőségének elősegítése, tanulási és továbbtanulási esélyeinek növelése mentori és ösztöndíj-támogatás biztosításával. A hátrányos helyzetű tanulók esélyegyenlősége, iskolai végzettségi szintjének emelése olyan fontos célja a kormánynak, amely a tanulók és a társadalom számára is megtérül.

Európai emléknap - Rétvári: a kommunista és a náci rezsim is semmibe vette az emberi élet értékét

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Parlamenti Államtitkárság, 2012. augusztus 23. 9:41

A kommunista és a náci elnyomó rendszerek megegyeztek abban, hogy semmibe vették az emberi élet és méltóság értékét, a szabadságot és az alapvető emberi jogokat, azokat az értékeket, amelyek nélkül ma elképzelhetetlen a közös Európa - hangoztatta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön, a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja alkamából tartott budapesti megemlékezésen.

Balog Zoltán: ne legyen egzisztenciális kérdés menni vagy maradni

Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2012. augusztus 23. 8:01

A kormányzat azért dolgozik, hogy a fiatalok számára ne legyen nyomasztó egzisztenciális kérdés annak eldöntése, hol éljék le az életüket: külföldre menjenek dolgozni, vagy inkább itthon maradjanak - hangsúlyozta szerdán Kőszegen Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere, megnyitva a Tranzit - Fesztivál a határon elnevezésű közéleti rendezvénysorozatot.

A Kormányszóvivői Iroda közleménye egyes közszolgáltatási díjakkal kapcsolatos alaptalan híresztelésekről

Miniszterelnökség, 2012. augusztus 22. 17:02

Minden alapot nélkülöznek azok a valótlan híresztelések, amelyek értelmében a Kormány emelné a kéményseprői díjakat. Az elmúlt napokban több olyan vád is megfogalmazódott, hogy a Kormány feladva korábbi vállalását, emelné a rezsiköltségeket. Erről nincs szó.

Felső-kiskunsági gazdálkodók teheneket kaptak ajándékba

Vidékfejlesztési Minisztérium, Parlamenti Államtitkárság, 2012. augusztus 22. 16:51

A Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára öt tehenet adott át felső-kiskunsági gazdáknak szerdán a Szabadszálláshoz tartozó Balázspusztán.

Martonyi János: diplomáciára minden körülmények között szükség van

Külügyminisztérium, 2012. augusztus 22. 16:26

Diplomáciára minden körülmények között, feltétlenül szükség van, akárcsak a külképviseleti hálózatra, hiszen annak munkáját semmi más nem pótolja – hangsúlyozta Martonyi János külügyminiszter a magyar nagyköveti értekezleten 2012. augusztus 22-én.

London 2012 - A kormány elfogadta a MOB javaslatát az olimpikonok jutalmazásáról

Miniszterelnökség, 2012. augusztus 22. 16:03

A kormány szerdán elfogadta a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) előterjesztését a londoni olimpián eredményesen szerepelt magyar sportolók jutalmazásáról - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő.

Tájékoztató az államháztartás központi alrendszerének 2012. július havi helyzetéről

Nemzetgazdasági Minisztérium, Államháztartásért Felelős Államtitkárság, 2012. augusztus 22. 14:45

Az államháztartás központi alrendszerének mérlege, kimutatása és általános helyzetének összefoglalása.

Országos tűzgyújtási tilalom

Vidékfejlesztési Minisztérium, Élelmiszerlánc-felügyeletért és Agrárigazgatásért Felelős Államtitkárság, 2012. augusztus 22. 14:21

Általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter 2012. augusztus 22-étől átmeneti időre.

Orbán Viktor tárgyalása az ASEAN főtitkárával

Miniszterelnökség, 2012. augusztus 22. 12:02

Orbán Viktor miniszterelnök szerda délelőtt a Külügyminisztériumban megbeszélést folytatott Szurin Picuvannal, a Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) thai főtitkárával. A tárgyaláson részt vett Martonyi János külügyminiszter, Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára valamint Thaiföld budapesti nagykövete is.

Júniusban 7,2 százalékkal nőtt a versenyszférában a bruttó átlagkereset

Nemzetgazdasági Minisztérium, 2012. augusztus 22. 11:20

2012 júniusában a versenyszférában mért bruttó átlagkeresetek 7,2 százalékkal, míg a családi adókedvezmény figyelembe vétele nélkül számított nettó bérek 4,3 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest- áll a KSH ma reggeli statisztikai közleményében.