A miniszterelnök Gyulay Zsoltot, a Hungaroring Zrt. elnök-vezérigazgatóját bízta meg a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezetésével. Közlemény.
A FAO Világélelmezési Bizottsága (CFS) Rómában tartja ülését 2012. október 15 és 20 között. A Bizottság miniszteri kerekasztalt szervezett a klímaváltozás és az élelmezésbiztonság kapcsolata, a szociális biztonság és az élelmezésbiztonság kapcsolata, valamint az élelmiszerárak ingadozása témában.
Pusztadobos, Vajdácska, Zsadány, Ózd és Vilmány településeken, az ország leghátrányosabb kistérségeiben működő öt általános iskola és óvoda fűtési költsége lesz kevesebb idén télen, miután az intézmények az Erzsébet-utalvány brikettpályázatának nyerteseként több tonna fűtőanyaghoz jutnak hozzá.
A vidékfejlesztési miniszter szerint 1100 éves vitának vet véget a földtörvény elfogadása, mivel a parlamentben kedden tárgyalni kezdett jogszabály garantálja, hogy csak magyar földművesek vehessenek földet.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára szerint a kormány a jövőben inkább a munkaadókat szeretné ösztönözni annak érdekében, hogy bővüljön a foglalkoztatás.
Változatlan a magyar kormány szándéka: ahogy 2011 novemberében jelezte, megállapodást szeretne kötni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval - mondta Varga Mihály, a pénzügyi védőhálóról szóló tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a portfolio.hu által szervezett budapesti gazdasági fórumon kedden.
Nagyon komoly előrelépések történtek az elmúlt két és fél évben a honvédség területén, de „mindig van feljebb, és mindig van előre" - mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium október 16-án, kedden kinevezett parlamenti államtitkára.
Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára ma az Országházban fogadta a török parlament elnökét. Közlemény.
A Szíriával, valamint Iránnal szembeni korlátozó intézkedések további szigorításáról döntöttek, valamint meghosszabbították a Fehéroroszország elleni szankciók hatályát 2012. október 15-én Luxembourgban az EU-országok külügyminiszterei.
Az Európai Bizottság múlt héten közzétett bővítési csomagja visszaigazolja Magyarország álláspontját, amely szerint az Európai Unió nyitottsága érték, és hozzájárul a versenyképessége és válságkezelő készsége javításához – jelentette ki Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára 2012. október 15-én az Országházban.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára 2012. október 13-án felavatta gróf Bercsényi Miklós mellszobrát az ungvári várban.
Martonyi János miniszter levélben köszöntötte a 90. életévét betöltő Schweitzer József professzort, nyugalmazott országos főrabbit.
A Vakok Állami Intézete az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával 1,2 milliárd forintot nyert a látássérültek elemi rehabilitációs szolgáltatásainak továbbfejlesztésére, hogy a rászorulók az egész országban magas minőségű szolgáltatásokhoz juthassanak – hangzott el a Fehér Bot világnapja alkalmából rendezett megnyitó ünnepségen a Vakok Állami Intézetében.
Háláját fejezte ki Orbán Viktornak írt levelében Yona Metzger, Izrael főrabbija azért a nagyszerű kapcsolatért, amelyet a kormányfő a magyarországi zsidósággal ápol - közölte a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-vel.
Budai Gyula, az agrártárca parlamenti államtitkára a tejpiac aktuális kérdéseiről egyeztetett ma a termelők, a feldolgozók, a nagy kereskedelmi üzletláncok, a Magyar Agrárkamara, valamint a Tej Terméktanács képviselőivel a Vidékfejlesztési Minisztériumban.
A 4 millió eurós - mintegy 1,1 milliárd forintos forrás a már megvásárolt, kifizetett, és üzembe helyezett gépekre igényelhető. A támogatást az idén november 5-től lehet igényelni.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) közzétette a Nemzeti Színház Kiemelkedően Közhasznú Zrt. vezérigazgatói álláshelyére szóló pályázatát 2012. október 15-én.
Fejlesztési központot hoz létre Magyarországon és 10 százalékkal növeli az itt dolgozó munkatársainak számát az amerikai Oracle, amely a világ egyik legnagyobb üzleti szoftvereket és hardvereket gyártó vállalata - jelentette be Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára hétfőn Budapesten.
Az Országgyűléshez benyújtott földtörvény tervezetéről egyeztetett Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár az agrárértelmiségiek képviselőivel, a törvény megalkotásában résztvevő szakemberekkel hétfőn, Budapesten.
Mind a külföldi tőkebefektetések, mind a magyar kivitel növekedése terén sikeresen valósult meg a Gripen ellentételezési program. A teljesítés a vállalt 14 év helyett 7 év alatt zárult le.