Még két, a tájfun sújtotta Fülöp-szigeteken tartózkodó magyart keresnek, egy magyar-svájci és egy magyar-kanadai kettős állampolgárt - mondta Wintermantel Péter külügyi helyettes államtitkár pénteken az MTI-nek.
Hasonlóak Magyarország és Nagy-Britannia érdekei a szíriai helyzet rendezését illetően, e kérdésben a jövőben is aktívan együttműködik a két ország - mondta Takács Szabolcs, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, politikai igazgató pénteken az MTI-nek.
Civil Információs Centrumok által szervezett viselő Információs Napon vett részt Latorcai Csaba az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyében.
Félmilliárd forintot fordít a kormány pályázati úton az első világháború százéves évfordulójával kapcsolatos méltó megemlékezésekre - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a veszprémi Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság szombati ülése utáni sajtótájékoztatón.
Miután az államfő kihirdeti a választás napját és megkezdődik a nyilvános felkészülés a választásra, a rendőrség fel fogja ajánlani a kormányfőjelölteknek a személyvédelmet - mondta Pintér Sándor belügyminiszter az MTI-nek.
Válság idején kell, ahogy a sportolók mondják, felszívni magunkat, és az emberek nagy részének támogatásával nekünk ez sikerült, mert a világot, így az országot is sújtó gazdasági nehézségek ellenére az elmúlt három évben egyaránt fejleszteni tudtunk a tudomány, a kultúra és a sport világában is - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a szolnoki Vízilabda Aréna szombati átadásán.
Hende Csaba magyar és Roman Jakic szlovén honvédelmi miniszter együtt avatta fel pénteken a szlovéniai Budanjéban a 200 éve ott elhunyt Rostás Pál magyar huszár közadakozással felújított szobrát.
A kormányzati gazdaságpolitika logikus következményének nevezte a magyar gazdaság növekedését Orbán Viktor miniszterelnök az M1 Az este című pénteki műsorában. A kormányfő szólt a devizahitelesekről is, úgy fogalmazva: az lenne a normális, ha az igazságügyi rendszer, nem pedig a kormány próbálna igazságot szolgáltatni nekik.
Elkészült a 4. Nemzeti Környezetvédelmi Program, amelynek célja a fenntartható fejlődéshez szükséges környezeti feltételek biztosítása - mondta Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára pénteken Budapesten, a készülő új programot tárgyaló konferencián.
Az online pénztárgépre való átállás megkönnyítése érdekében három új rendeletet hozott a nemzetgazdasági miniszter. A szervizeknek a rendelet hatálybalépésétől számítva 8 napjuk lesz arra, hogy leadják pénztárgép megrendeléseiket a forgalmazóknak, akiknek 8 napjuk lesz a megrendelések visszaigazolására. Azoknak akik nem kapnak visszaigazolást 8 napon belül, lehetőségük lesz a NAV internetes felületén gépet rendelni. A tárca bízik abban, hogy az új szabályozásnak köszönhetően megszűnnek azok a pénztárgépgyártást gátló tényezők, amelyek az elmúlt időszakban nehezítették az új pénztárgépek üzembe helyezésének gördülékeny megvalósulását.
A Magyar Pékszövetség védjegye garanciát jelent arra, hogy a vásárlók jó minőségű, magyar terméket kapnak - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az eseményen.
Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium európai kétoldalú kapcsolatokat felügyelő helyettes államtitkára 2013. november 15-én Budapesten megbeszélést folytatott Vijay Rangarajan-nal, a brit Külügyminisztérium európai igazgatójával.
Újraéledhet Karcagon és környékén a ház körüli sertéstartás, amely valaha ugyanolyan hagyománynak számított, mint Makón a hagyma, vagy Kalocsán a fűszerpaprika termesztése - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Karcagon, az Auchan Magyarország Kft. háztáji sertés-programját ismertető rendezvényen.
Gyárat épít Miskolcon a japán Takata cég, ezzel mintegy ezer új munkahelyet hoz létre – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök és Stefan Stocker, a japán székhelyű járműipari beszállító vállalat elnöke pénteken a Parlamentben. A kormányfő az újságírók előtt szólt arról is, arra számít, hogy az idei utolsó negyedévben a harmadik negyedévit is meghaladó mértékben bővül majd a magyar gazdaság.
A novembertől érvényes tizenegy százalékos rezsicsökkentéssel együtt a magyar családok háztartásra fordított kiadása már egyötödével kevesebb, mint tavaly decemberben, most pedig a kistelepülésen lakók számára is segítséget kínálunk - mondta a Baranya Megyei Önkormányzat Hivatalában tartott doorstep sajtótájékoztatóján Tiffán Zsolt, az Ős-Dráva Program kormánybiztosa.
Hizó Ferenc, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkára köszöntötte a geotermiában érdekelteket a GeoELEC workshop című rendezvényen 2013. november 15-én, Budapesten. A helyettes államtitkár a geotermikus energiatermelés hazai potenciáljáról, stratégiai, szakmapolitikai megítéléséről és szabályozásáról, a geotermikus koncessziós eljárásról beszélt.
Még az idén tizenháromra nő a nemzeti emlékhelyek száma a Fiumei úti sírkerttel és a pannonhalmi bencés apátsággal - közölte Balog Zoltán a XII. Országos Kegyelet és Emlékezet Konferencia megnyitóján pénteken Budapesten. Vargha Tamás államtitkár bejelentette: a honvédelmi tárca első világháborús emlékhely kialakítását javasolja a centenáriumra.
A játékok mellett előadásokkal, személyre szabott tanácsadással és az állami támogatási rendszerekről szóló tájékoztatókkal várja a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a családokat péntektől vasárnapig a Babamama Expo és Gyerekvilág Élményhétvégén a Budapest Sportarénában, ahol a társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a gyermekek védelmében még sok teendője van a kormánynak.
Magyarország aktívan hozzájárul Délkelet-Európa EU-integrációs folyamatához, és komoly részt vállal az előcsatlakozási segítségnyújtásból a mezőgazdaság és vidékfejlesztés területén, mondta Feldman Zsolt a Délkelet-európai Vidékfejlesztési Állandó Munkacsoport 7. Miniszteri Ülésén, a szerbiai Kopaonik-ban.
Tizenkettedik alkalommal rendezték meg a XII. Országos Kegyelet és Emlékezet Konferenciát, amelyet idén először a Nemzeti Örökség Intézete szervezett 2013. november 15-én, Budapesten a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. A rendezvényt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyitotta meg.