V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára megnyitotta az idei Magyar Nemzeti Parkok Hete rendezvénysorozatot péntek délelőtt, Őriszentpéteren.
A Külügyminisztérium felhívja a Görögországba szállító fuvarozó cégek figyelmét, hogy a görög hatóságok 200 literben – hűtőkamionok esetében 350 literben – határozták meg a harmadik országból belépő tehergépjárművek tartájában adómentesen behozható üzemanyagok mennyiségét.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter csütörtök délután kétnapos látogatásra Luxemburgba utazott. Június 11-én, pénteken, részt vesz a Környezetvédelmi Tanács ülésén, ahol beiktatása óta először találkozik az Európai Unió tagállamainak környezetvédelmi minisztereivel.
Orbán Viktor miniszterelnök Esztergomban megbeszélést folytatott Csáky Pállal, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja elnökével.
Orbán Viktor miniszterelnök és Oszamu Szuzuki, a Suzuki Motor Corporation elnök vezérigazgatója közösen vezették le a futószalagról a Suzuki Swift új modelljét, amelynek premierjét Esztergomban tartották, de több országban gyártani fogják.
A Külügyminisztérium tájékoztatja a Szerbiába utazó magyar állampolgárokat, hogy június 12-étől, a szerb kormány határozata szerint az EU tagállamainak és a schengeni zóna államainak állampolgárai érvényes személyi azonosító igazolvánnyal is beléphetnek Szerbiába.
Magyarország rendet akar. Az emberek tudják, hogy ez nyújt számukra biztonságot, és ez lehet az alapja a legfontosabb nemzeti ügyek sikerre vitelének - hangsúlyozta Orbán Viktor a Honvédelmi Minisztérium keddi éves értékelő és feladatszabó állománygyűlésén, az Országházban.
Orbán Viktor miniszterelnök hivatalában fogadta Meira Kumart, az indiai parlament alsóházának elnökét - tájékoztat közleményében Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.
Az Országgyűlés elé beterjesztett 29 pontos gazdasági akcióterv volt a témája a Magyar Televízió Az Este című műsorának, amely Orbán Viktort látta vendégül. A miniszterelnök meglátása szerint, most olyan dolgok is megtörténhetnek, amiről korábban mindenki azt gondolta, hogy lehetetlen.
Kedden délelőtt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hivatalában fogadta Bruno Le Maire francia élelmezésügyi, mezőgazdasági és halászati minisztert. A megbeszélésen a francia agrártárca vezetője elmondta, hogy kormánya támogatja a földmoratórium hároméves meghosszabbítására irányuló magyar törekvéseket.
Huszonkilenc intézkedésből álló akciótervet ismertetett Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásában a Parlament keddi ülésén. Mint fogalmazott, gazdaságpolitikájukat „nem futóhomokra, hanem sziklára” szeretnék építeni.
A kormány tervezett gazdasági intézkedéseiről tájékoztatta kedden Sólyom László államfőt Orbán Viktor és Varga Mihály.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter június elsejei hatállyal visszavonta Lukács László, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalelnökének megbízatását és a hivatal élére június 7-től kinevezte dr. Bognár Lajost.
Sem a kormány első hete, sem a miniszterelnök első munkanapja nem telt eseménytelenül, mint az kiderült a TV2 Napló című műsorából is.
A szerző új könyvében azokat a tényezőket veszi sorra, amelyek a Fidesz földcsuszamlásszerű győzelméhez vezettek.
Június 4-én, a Környezetvédelmi Világnap előestéjén Dr. Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára díjakat adott át az impozáns Magyar Földtani Intézetben.
Hétezer embert rendelt Orbán Viktor kormányfő a Hernád mentére az árvíz elleni védekezésre részben a büntetés-végrehajtástól, részben a rendőrségtől, részben pedig a katonaságtól. A miniszterelnök ezt a pénteki esti rendkívüli kormányülés után jelentette be.
Hat szaktekintélyt kért fel Orbán Viktor miniszterelnök egy olyan testület létrehozására, amely az új alkotmány koncepcióját fogja kidolgozni - jelentette be sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter a kormányfő szóvivője.
Sem pénzben, sem a védekezéshez szükséges eszközökben, sem az emberi erőforrásban nincs hiány, a baj az, hogy akármennyi mindennel is rendelkeznek, óriási ez a víztömeg - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelényben, pénteken.
Úgy kell a jövőben erősíteni az állam szerepét a környezet-védelemben, hogy ami az állam feladata, azt végezze is el - mondta el Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetvédelmi államtitkára, a minisztériumban a környezetvédelmi világnap alkalmából megrendezett ünnepségen pénteken.