A jövő év valódi tétje a megújulás, a jövő évi költségvetésnek ezt a célt kell szolgálnia. Ez a költségvetés a kormány szándéka szerint a megújulás költségvetése – fogalmazott a miniszterelnök költségvetési expozéjában a Parlamentben.
Súlyos hiba volt az Európai Unió részéről az intervenciós rendszer leépítése – mondta Glattfelder Béla az Európai Parlament plenáris ülésén.
Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter kezdeményezte a már megindított beszerzési eljárások azonnali, részleges felfüggesztését a MÁV Zrt. és Magyar Posta Zrt. vezetőitől 2010. november 11-én.
Orbán Viktor megbeszélést folytatott Kijevben Mikola Azarov ukrán miniszterelnökkel.
A Mentálhigiénés Alapismeretek Pedagógusoknak (MAP) című továbbképzés 10 éves jubileumi fennállása tiszteletére a Nemzeti Erőforrás Minisztérium 2010. december 1–2. között mentálhigiénés konferenciát szervez Zánkán.
Orbán Viktor Kijevben megbeszélést folytatott Viktor Janukovics ukrán elnökkel.
Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára a Szociális Expo 2010 című kétnapos rendezvényen elmondta, hogy húsz évvel a rendszerváltoztatás után éppen itt az ideje, hogy a szegénység ellen radikális lépéseket tegyenek. Ehhez szükség van a szociális szakma szervezeteinek, a kormányzatnak, a civileknek és az egyházaknak az összefogására.
A miniszterelnök megérkezett Ukrajna fővárosába, Kijevbe.
Az Oktatási Hivatal az Oktatási és Kulturális Minisztérium honlapján teszi közzé a tankönyvek hivatalos jegyzékét, amelyet folyamatosan felülvizsgál és frissít.
Indító: Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Nonprofit Kft.
A továbbképzés indítási engedély száma: OKM:196-2/2007
A továbbképzés időpontja: 2010. december 2-5.
A továbbképzés összóraszáma: 30 óra
Magyarország 2011 első félévében sorra kerülő uniós elnöksége egyik kiemelt célja a magyar borkultúra és gasztronómia bemutatása. Az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként hazánk mintegy 250 uniós találkozónak és munkaértekezletnek ad otthont, amelyek mindegyikén magyar borokat szolgálnak majd fel az EU tagországaiból érkező vendégeknek. A rendezvényeken főszerepet kap az étel és a bor harmóniája.
A következő egy év alatt a magyar gazdaságnak és a politikának teljesen meg kell újulnia – mondta Orbán Viktor a Parlamentben, ahol a miniszterelnök és Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke megállapodást írt alá a szakképzési feladatokról.
Támogatja az agrárpiaci rendtartásról szóló törvény módosítását a Vidékfejlesztési Minisztérium annak érdekében, hogy a termelők vis maior esetén ne legyenek kötelesek a terményértékesítési szerződések maradéktalan betartására.
Fónagy János parlamenti államtitkár előadása nyitotta meg a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság 18. alkalommal megrendezett éves konferenciáját 2010. november 10-én, Balatonalmádiban.
2010. november 8-án megnyílt a bejelentkezés, az időpontfoglalás lehetősége az egyszerűsített honosítás/visszahonosítás iránti kérelmet benyújtani szándékozó magánszemélyek (illetve a velük együtt kérelmet benyújtani szándékozó családtagjaik) részére az eljárásban résztvevő magyar külképviseleteken.
Magyarország mindig is megbecsülte a munkát és megbecsüli a vállalkozást, a vállalkozói gondolkodásmódot – mondta Orbán Viktor a Coop Üzletlánc megalapításának 15 éves évfordulójára szervezett ünnepségen.
Magyarország elsősorban szolgálni szeretné az Európai Uniót, amikor 2011. januárjától fél évre átveszi a Tanács soros elnöki tisztségét – emelte ki Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU-ügyi államtitkára a Magyar Politikatudományi Társaság Nemzetközi- és Európai Politikai Szakosztályának meghívására november 8-án a Közép-Európai Egyetemen (CEU) tartott előadásában.
Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár Vancuverben találkozott Neil Yeatesszel, a kanadai állampolgársági, bevándorlásügyi és multikulturális tárca helyettes vezetőjével és Tom Scrimgerrel, a Kanadai Örökség Minisztérium második emberével.
Első útja Magyarországra vezet az új holland kormány mezőgazdasági miniszterének - jelentette be Robert Milders, a Holland Királyság nagykövete, akit ma délelőtt udvariassági bemutatkozó látogatáson fogadott Fazekas Sándor.
A miniszterelnök ma hivatalában fogadta Erdő Péter bíborost, esztergom-budapesti érseket.