Intenzív tervezési és egyeztetési időszak áll előttünk, nemcsak kormányzati, hanem területi és helyi szinten is – mondta Komoróczki István tervezéskoordinációért felelős államtitkár a Területi Tervezési Szakmai Konferencia és Konzultációs Napok megnyitóján, Budapesten.
Magyarország következetesen támogatta Koszovó nemzetközi elismerését, a demokrácia és jogállamiság megszilárdítását, a két ország között rendszeresek a magas szintű látogatások, és megkezdődött a szerződéses kapcsolatok kiépítése – közölte a Külügyminisztérium 2014. február 11-én az MTI-vel.
Wintermantel Péter, a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára, a nemzetközi fejlesztési együttműködés és a nemzetközi humanitárius segítségnyújtás területén működő hazai civil szervezetek képviselőivel folytatott megbeszélést 2014. február 11-én.
Koszovó jövője Európában van, ezért mielőbb le kell zárni a társulási megállapodásról folytatott tárgyalásokat – mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára 2014. február 11-én.
A korábbi 5-6 évben tapasztalt csökkenés után tavaly fordulat következett be a beruházásokban, a harmadik negyedévben már közel 10 százalékos bővülés volt, és minden remény megvan arra, hogy a beruházások tartósan támogatni tudják a magyar gazdaságot - mondta Szatmáry Kristóf államtitkár keddi sajtótájékoztatóján.
A szarvasmarha-állomány növekedése tovább folytatódott a múlt év második felében, így számuk már meghaladta a tíz évvel ezelőttit. A sertések és a juhok száma csak szerényen emelkedett - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Magyarország és Kína közötti mezőgazdasági és turisztikai együttműködés erősödését hangsúlyozta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára kedden Pekingben, a magyar-kínai gazdasági vegyes bizottság ülése után.
Félidejéhez közeledik „Az internet nem felejt” program, amit a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium indított el januárban. Eddig 12 középiskolában, közel 1000 fiatal és pedagógusaik ismerkedtek meg a tudatos internethasználattal. Közlemény.
El kell érni 2020-ra, hogy Magyarországon a lakossági hulladék legfeljebb 10 százaléka kerüljön lerakókba - mondta Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára kedden a TeSzedd! akciót beharangozó budapesti sajtótájékoztatón.
Áttörésként értékelte az Országos Mentőszolgálat új mentésirányítási rendszerét az egészségügyért felelős államtitkár kedden Budapesten.
A magyar hadiipar nem volt, hanem lesz - jelentette ki Hende Csaba honvédelmi miniszter a Biztonságpiac 2013-2014 konferencia megnyitóján, kedden Budapesten.
Február 16-ig igényelhetik a vállalkozások a visszavont forgalmazási engedélyű pénztárgépek után biztosított állami támogatást az igazoltan megfizetett előleg, foglaló után - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adóügyekért felelős helyettes államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden.
Pekingben ülésezett kedden a kínai-magyar gazdasági vegyes bizottság, amelynek magyar társelnöke, Szijjártó Péter szerint - a tavalyi 10 százalékos bővülés után - tovább folytatódhat a Kínába irányuló magyar export növekedése.
Helyénvalónak nevezte Martonyi János azt, hogy az EU-országok külügyminiszterei – Ukrajnáról kiadott 2014. február 10-i állásfoglalásukban – kompromisszumos megfogalmazásban ugyan, de utaltak az ország európai perspektíváira is.
Eredményesebb lett a rendőrség munkája, kevesebb lett a bűncselekmény, és gyorsabb az elfogás - jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter hétfőn, Biatorbágyon, egy lakossági fórumon.
Ibrahim Makollival, a Koszovói Köztársaság diaszpóra-ügyi miniszterével találkozott Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára. Közlemény.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Huszonegy magyar cég részvételével megnyílt az orosz fővárosban hétfőn a Prodexpo nemzetközi élelmiszeripari kiállítás.
Ez év május 1-jén lesz tíz éve, hogy hazánk az Európai Unió tagja lett. Az uniós tagság valamennyiünk életében változásokat hozott. A Külügyminisztérium számvetésre, közös múltidézésre hívja fel a magyar polgárokat, egyetemistákat, és a csatlakozási évfordulóhoz kapcsolódóan lakossági- és egyetemista esszépályázatot hirdet. Közlemény.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes megbízásából Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius ünnepélyes keretek között kicserélte a Magyarország és a Szentszék között korábban megkötött megállapodás - az Országgyűlés, illetve Ferenc pápa által - jóváhagyott dokumentumait.