Meg fogja haladni a háromszázezret az idén a közfoglalkoztatásban részt vevők száma - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára kedden Budapesten, Hoffmann Imrével, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkárával közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Korábban juthatnak anyagi forráshoz a Biztos Kezdet Gyerekházak, így segíti a kormány a hosszú távú fenntarthatóságra épülő programot. Közlemény
A romániai Arad megyei Pécskán (Pecica) 2013. március 15-én avatják fel azt az emlékművet, amellyel az 1958-as Szoboszlay-per tíz kivégzett és 47 bebörtönzött elítéltjének állít emléket az aradi In Memoriam 1956 egyesület.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) pályázati úton biztosít lehetőséget innovatív energetikai projektek bemutatkozására az idei RENEXPO kiállításon, a két szervezet közös innovációs szigetén.
Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter nemzeti ünnepünk március 15-e, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából Deák Ferenc-díjat adományozott dr. Vékás Lajos akadémikusnak, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar professor emeritusának, a polgári jogi Kodifikációs Szerkesztőbizottság vezetőjének.
A veszélyes időjárási folyamatok előrejelzését segítő meteorológiai radarállomás épül uniós támogatással Szentes közelében, Lapistón – jelentette be Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára az alföldi városban.
Rendkívüli mértékben megnövekedett Törökország stratégiai szerepe az elmúlt tíz évben, bár továbbra is vannak konfliktusai egyes térségbeli országokkal – mondta Sztáray Péter, a Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkára az Országgyűlés külügyi bizottságának 2013. március 12-i ülésén, amelynek egy része – kérésére – zárt ajtók mögött zajlott.
Ötven konzult és ötven népművelőt küld a magyar kormány a nyugati diaszpóra területeire az állampolgársági ügyek segítésére és magyar identitás erősítésére - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kedden, amikor a főváros IX. kerületében köszöntötték az ezredikként állampolgársági esküt tett sepsiszentgyörgyi férfit és annak családját.
„Némileg meglepő erejűnek” nevezte az alaptörvény módosításával kapcsolatos reakciókat a Financial Timesnak nyilatkozva Martonyi János.
Orbán Viktor már az idén gazdasági növekedéssel számol, kulcskérdésnek tartja az alacsonyabb kamatszintet, és bejelentette, hogy a kormány lehetővé tenné a kkv-k devizahiteleinek forintkölcsönre váltását is.