„Helyet a magyar reményeknek, helyet a magyarok reményeinek”, ez az Új Széchenyi Terv küldetése, filozófiája, mondta Orbán Viktor a vitairat szerdai bemutatóján, Budapesten. Hozzátette, jogos az emberek elvárása, hogy Magyarországon érhessék el céljaikat.
Július 26-i kimutatás a belvízzel borított területek nagyságáról.
Januártól Magyarország átáll egy új, egykulcsos, családokat támogató, minden idők legalacsonyabb adókulcsával működő adórendszerére - mondta Orbán Viktor a Magyar Televízió Az Este Extra című műsorában. Hozzátette, ezzel a magyar gazdaság lépést tehet afelé, hogy Közép-Európa legversenyképesebb gazdaságává váljon.
A mostani politikai kurzus elkötelezett a munkahelyek létesítése mellett – jelentette ki a miniszterelnök hétfőn Székesfehérváron.
A parlament által elfogadott állampolgársági törvényre a diszkrimináció megszüntetése érdekében volt szükség – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a Die Welt című német lap vasárnapi számában (Welt am Sonntag) megjelent interjújában.
A nyugati típusú kapitalizmus került válságba, az a felfogás, hogy a kapitalizmus majd elhozza a jólétet, az állam pedig tartsa távol magát a gazdaságtól – fejtette ki szombaton Tusnádfürdőn Orbán Viktor.
A szívélyes légkörű találkozón a nagykövetasszony meghívta Fazekas Sándort a hagyományos, nemzetközi „Grüne Woche” rendezvényre, ami a világ egyik legfontosabb, félmillió látogatót vonzó agrárvására. Mint mondta: a magyar sárgarépa és a paradicsom különösen kedvelt a német piacon, ezért reméli, hogy a Zöld Héten újabb termékek válnak közkedveltté hazájában.
Állandóság, tartósság, bizonyos értékek megbízhatósága, értékállósága és ennek bizonyítása a közéletben, a politikai, és a szellemi életben, ez a feladatunk – fogalmazott a miniszterelnök a Hírtelevízió Péntek 8 című műsorában.
Orbán Viktor egyebek között az adócsökkentésről, a bankadóról és a sporttörvényről is beszélt az ATV Egyenes beszéd pénteki adásában.
A magyar kormány már július végén megerősíti az Európai Uniónál azt a szándékát, hogy fenntartja a földmoratórium 3 éves meghosszabbítását - mondta Fazekas Sándor Michel Barniernek az EU belső piacért és szolgáltatásokért felelős biztosának.