Nagyon nehéz évek várnak ránk – nyilatkozta Orbán Viktor a Fejér Megyei Hírlapnak. A lap holnapi számában megjelenő interjúban azonban azt is hozzátette, hogy a következő évek – a nehézségek ellenére – sikeresek lesznek Magyarország számára.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium kiemelten fontos ügyként kezeli a fogyatékossággal élők és a megváltozott munkaképességűek helyzetét. Ezért Réthelyi Miklós miniszter Bernáth Ildikót fogyatékosságügyi miniszteri biztossá nevezte ki.
Van esélye a magyar futballnak, hogy újra a nemzetközi élvonalba tartozzon, lesz olyan korosztály, amely felrepít minket a focivilág csúcsaira – vélekedett Orbán Viktor a Sport TV-nek adott interjújában. Ehhez azonban tudatos nevelőmunkára, elkötelezett kormányzatra és felelős sportszövetségre van szükség.
Mától Győri Enikő irányítja a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkárságát. Az államtitkár polgárközeli, karakteres EU-elnökséget tervez, amelyben nagy hangsúlyt kap a gazdasági válságból való kilábalás, a megerősített gazdasági koordináció és a munkahelyteremtés.
A 2010. szeptember 2-án tartott jubileumi ünnepségen Schmitt Pál köztársasági elnök mellett részt vett Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium politikai államtitkára is.
A köztársasági elnök köszöntőjében kiemelte: a bányászat napjainkban építési, energiaellátási feladatokat lát el, ezek pedig egy közösség életében öröke szóló feladatok, és a nemzetnek szüksége van azokra, akik ellátják, biztosítják mindezt.
Egy fejlett és erős országhoz ma már elengedhetetlen a jól szervezett, felszerelt és kiválóan kiképzett emberekből álló önálló terrorelhárítási központ. Mától Magyarország e tekintetben is modern országnak számít. A miniszterelnök minderről a Terrorelhárítási Központ (TEK) ünnepélyes alakuló állománygyűlésén beszélt, Budapesten.
Hazánk egyik legszebb barokk épületegyüttesét uniós források segítségével kiemelt EU-elnökségi rendezvényhelyszínné is alkalmassá teszik.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, Hörcsik Richárd, Sárospatak polgármestere, az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának elnöke valamint Jan Stanislaw Ciechanowski miniszter a lengyelországi, Krosno városában megnyitotta a Magyar Borok és a Kárpátok Klímája Fesztivált.
Magyarország visszanyerte a hangját - fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a magyar külképviseletek vezetőinek értekezletén Budapesten. Véleménye szerint olyan dolgok történtek Magyarországon, amelyekre az egész világ felfigyelt.
A nosztalgia és a hagyományőrzés jegyében zajlott le hétvégén a szerencsi Csokoládé Fesztivál, melynek fővédnöke Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter volt.