A kormány a katasztrófa nyomán a szükséges döntéseket kellő időben meghozta, és az intézkedéseket azonnal végrehajtotta – közölte Orbán Viktor a Kormányzati Koordinációs Bizottság ülése után tartott sajtótájékoztatóján.
Több mint egymillió köbméter vörös iszap öntött el három Veszprém megyei települést Ajka közelében. Hétfőn 12.25 perckor átszakadt a timföldgyár 9-es és 10-es zagytározójának gátja, emiatt ketten meghaltak, hét embert keresnek, több száz embert kitelepítettek.
Megkezdte munkáját Brüsszelben az európai és ázsiai állam- és kormányfők nyolcadik csúcstalálkozója, az ASEM8.
Pintér Sándor a délután folyamán telefonon tájékoztatta az európai és ázsiai kormány- és államfők brüsszeli csúcstalálkozóján tartózkodó Orbán Viktort a Veszprém megyében kialakult katasztrófahelyzetről.
A vállalatok számára is lehetőséget jelent a magyar uniós elnökség
Harmadik állomásához érkezett a Joint Venture Szövetség programsorozata, amelynek célja, hogy a jövő évi magyar EU elnökség előkészítéseként közös fórumot teremtsen a döntéshozók, a vállalati és civil szféra számára. A fórum résztvevői a legfontosabb hazai és nemzetközi szereplők szemszögéből ismerhetik meg a közelgő elnökség feladatait és várható hatásait, miközben saját észrevételeiket is megoszthatják a jelenlévőkkel.
A kormányfő Brüsszelben megbeszélést folytatott az Egyesült Európai Baloldal és az Európai Konzervatívok és Reformerek európai parlamenti frakcióvezetőjével.
Magyarország ma elérte a legnagyobb sikert, képes volt egységesen kifejezni, hogy mit akar - jelentette ki Orbán Viktor az önkormányzati választások eredményét értékelve. Mint mondta, Budapest mától ismét a nemzet fővárosa.
Az ország előtt álló feladatok szempontjából az önkormányzati választás tétje, hogy a „magyarok át tudják-e lépni a saját árnyékukat” – mondta a miniszterelnök a Hírtelevízió Sziluett című műsorában.
Budapest szellemi és lelki értelemben is ismét Magyarország fővárosa lehet – mondta Orbán Viktor a főváros XVII. kerületében tartott sajtótájékoztatóján, amelyen részt vett Tarlós István főpolgármester-jelölt, illetve Riz Levente a városrész polgármestere.
Beszélgetés Orbán Viktor miniszterelnökkel a Magyar Nemzetben.