Óriási siker, hogy alig két hónap alatt elfogadták a dohányzás zárt térben való korlátozásáról szóló törvénymódosítás - fogalmazott közös sajtótájékoztatóján Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár és Heintz Tamás országgyűlési képviselő, az egészségügyi bizottság tagja.
Április 27-éig minden középfokú intézmény értesítette a hozzá jelentkező tanulókat a felvételi döntéséről, azaz jelentkezésük elfogadásáról vagy elutasításáról. Ezzel lezárult az ún. általános felvételi eljárás.
Magyarország köztársasági elnöke, mint a Magyar Honvédség főparancsnoka kiemelt figyelemmel kíséri a Magyar Honvédséggel kapcsolatos kérdéseket. Emellett az államfő folyamatos tájékoztatást kap a Honvéd Vezérkar főnökétől a Magyar Honvédséget érintő aktuális kérdésekről.
Az elmúlt évek tapasztalatai és a gazdák visszajelzései alapján a minisztérium több ponton megváltoztatta a Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot (HMKÁ) előírásrendszerét.
A tavaly elfogadott Cancúni Megállapodásból következő feladatok, valamint az idén novemberben Durbanben zajló ENSZ klímakonferenciáig vezető út a két fő témája a Major Economies Forum on Energy and Climate nevű nemzetközi találkozónak 2011. április 26-27-én, Brüsszelben.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2011. április 26-i, a Greenpeace és a Magyar Természetvédők Szövetsége által szervezett petícióátadással kapcsolatosan az alábbi állásfoglalást teszi közzé:
Az elmúlt hetekben többször kíséreltek meg különböző félkatonai szervezetek etnikai konfliktust szítani magyarok és cigányok között. Ezzel új bűnözési formát teremtettek meg. Ezen szervezetek mögött láthatóan ott vannak a politikai felbujtók, akik rendet hirdetnek és rendetlenséget okoznak.
A hagyományokat megtartva ünnepeltek a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport katonái húsvétkor.
Több mint 900 millió forint értékben adott át tizenegy vízszállító tűzoltó-gépjárművet önkormányzati tűzoltóságoknak Pintér Sándor belügyminiszter kedden Budapesten.
Egyetlen szakmai kollégium, hatvan tagozat és tanács segíti ezentúl az egészségügyért felelős nemzeti erőforrás miniszter munkáját. Lezárult a 3-3 fős szakmai tagozati, továbbá az 5-15 fős szakmai kollégiumi tanács jelölésének határideje.