A Nemzetgazdasági Minisztérium rendszeresen közzéteszi honlapján a partnerországok gazdasági híreinek, és a kétoldalú gazdasági kapcsolatok eseményeinek összefoglalóját tartalmazó dokumentumokat.
A magyar Külügyminisztérium megdöbbenéssel értesült a 2011. július 13-án Mumbai-ban elkövetett robbantásos merényletsorozatról.
Harminchat év után újra a levegőbe emelkedett egy magyar felségjelű MiG-15-ös UTI kétüléses gyakorló vadászrepülőgép! Az első generációs sugármeghajtású „Sast” – ahogyan a magyar pilóták hívták – a Jet Age Alapítvány vásárolta meg. Ötévnyi kitartó munkával több mint száz ember huszonötezer munkaórában újította fel.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium „A szociális földprogramok működtetésének támogatására” 2011. július 6-án kiírt pályázati felhívás 9. pontjában módosított a pályázóknak előírt feltételeken, annak érdekében, hogy a korábbi feltételeket teljesítő települések mellett további települések nyújthassanak be pályázatot a szociális földprogramra.
A Magyar Vöröskereszt és a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézete „Biztonságos napozás” elnevezésű programot dolgozott ki, melynek célja a megnövekedett ultraibolya (UV) sugárzások miatt kialakuló betegségek (elsősorban bőr- és szembetegségek) megelőzése.
Az előzetesen becsült mértékkel megegyezően nőtt az ipari termelés volumene 2011 májusában. A KSH frissen publikált adatai szerint az előző év azonos időszakához viszonyítva 7,6%-kal, munkanaphatástól megtisztítva pedig 2,6%-kal nőtt az ipari termelés. Az előző hónaphoz képest viszont kismértékű (0,8%) csökkenés volt megfigyelhető. Az ipari szektor belföldi rendelésállományának második hónapja tartó növekedése trendfordulóról árulkodik.
Valamennyi korban szükség van olyan emberekre, akik képesek felismerni a problémákat és egyben részt tudnak venni azok felszámolásában- jelentette ki dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a II. Rákóczi Ferenc tiszteletére rendezett kerékpáros emlékmenet budapesti állomásán, július 13-án.
A szlovák kisebbségi nyelvtörvény módosítását követő magyar aggodalmakról és fenntartásokról tájékoztatta Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár Knut Vollebaekot, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosát szerdán Hágában.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 1,6 milliárd forint keretösszegben ír ki pályázatot energiahatékonysági felújításokra, energiatakarékos új otthonok építésére az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszer keretében. A Mi otthonunk felújítási és új otthon építési Alprogram forrásait a nemzetközi szén-dioxid kvótaértékesítés bevételeiből biztosítják.
2011. július 12-13-án a Külügyminisztérium és az ENSZ Tájékoztatási részlege szervezésében zajlott le a közel-keleti békefolyamat különböző aspektusait vizsgáló nemzetközi médiaszeminárium. A rendezvényen több mint 100 fő vett részt, elsősorban a közel-keleti és közép-európai régióból azzal a céllal, hogy előmozdítsák az izraeli és palesztin felek közötti párbeszédet, így érzékenyebbé téve a közvéleményt is a békefolyamatok iránt.