Pálinkafőzdék és autószerelő műhelyek is beadhatták július 15-ig pályázatukat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH), hogy támogatást igényeljenek az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programból (ÚMVP) mikrovállalkozásuk fejlesztésére. A hivatalhoz 1163 támogatási kérelem érkezett, a pályázók összesen több mint 24 milliárd forintot igényeltek. A legtöbb pályázatot az MVH Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kirendeltsége kapta.
A megítélt támogatások összegét intézményfenntartók, intézmények szerint az alábbiakban közöljük.
A koncepció széles körű egyeztetése az elmúlt hetekben kezdődött meg a társadalmi konzultáció keretében.
A felvételi eredmények kihirdetése minden évben pontot tesz a megelőző időszak munkával teli izgalmaira – emlékeztetett Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár pénteken a felvételi ponthatárok kapcsán tartott sajtótájékoztatón.
A magánnyugdíjpénztárak nem úgy kezelték a rájuk bízott vagyont, ahogy azt a tagok elvárták – jelentette ki Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott pénteki sajtótájékoztatóján, ahol beszámolt az előzetes reálhozam kifizetési adatokról.
Nincs határidő, ettől az esztendőtől kezdve folyamatosan lehet belépni a rezidensképzésbe. A szakorvosképzésbe történő belépésről szóló, májustól életbe lépett jogszabályok szerint megszűnt az az előírás, miszerint évente csak egy alkalommal, meghatározott időpontig lehetett jelentkezni a rezidensképzésre. Mindez azt jelenti, hogy míg korábban minden év augusztus elsejéig kellett jelentkezni a szakképzési rendszerbe, addig az új rendeleteknek megfelelően a szakorvosképzésbe rezidensként történő belépés folyamatos.
Megjelent a Magyar Közlönyben a tavaszi fagykárokról szóló kormányhatározat. A kormány döntése értelmében összesen 13 milliárd forint áll rendelkezésre a májusi fagykárok mérséklésére. A három elemből álló intézkedéscsomag a becslések szerint a károk csaknem felét fedezi.
A Pákozdi Katonai Emlékparkban tett látogatást július 21-én, csütörtök dr. Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese.
A túlméretes - 2,55 méter szélességet meghaladó - mezőgazdasági járművek útvonalengedély nélkül használhatják az országos és helyi közutakat. A rendeletek a mai naptól hatályosak.
Csütörtökön a sikeres cigányintegráció kérdéseiről, valamint a gazdasági válság természetéről tanácskoztak a szabadegyetem előadói.