A Pristinába induló MH KFOR kontingens ötödik váltásának katonáit búcsúztatták el ünnepélyes keretek között augusztus 2-án, a szolnoki MH Ittebei Kiss József hadnagy Helikopterbázison.
Közel 23 millió forint keretösszegű pályázatot írt ki a Nemzeti Erőforrás Minisztérium megbízásából a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, hogy fellendítse a turizmust, mindenekelőtt a vízi turizmust – jelentette be Soltész Miklós kedden Tokajban, a Tisza partján rendezett sajtótájékoztatóján.
A családokat segítő helyi közösségi kezdeményezések és programok erősítésére írtak ki uniós támogatású pályázatot 1,85 milliárd forintos keretösszeggel a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében - erről is beszélt Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára keddi sajtótájékoztatóján Tokajban.
Ismét bebizonyosodott, hogy a magát konstruktív ellenzéki pártnak tituláló Jobbik újból árnyékra vetődött. Mai sajtótájékoztatóján Farkas Gergely országgyűlési képviselő úgy kritizálta Mihalovics Péter miniszteri biztos által szerkesztett Új Nemzedék Jövőjéért Program vitairatát, hogy azt vagy el sem olvasta, vagy helytelenül értelmezte az abban található több mint ezer fiatal észrevételét és véleményét. Közlemény.
Mintegy 900 országgyűlési határozat hatályon kívül helyezéséről dönthet ősszel az Országgyűlés, miután a kormány júliusban elfogadta a Magyary Programhoz kapcsolódó, deregulációs felülvizsgálat első üteméről szóló javaslatot.
Szabó Erika, a KIM területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára címzetes főjegyzői címet adományozott Segesd, Ötvöskónyi és Beleg községek körjegyzőjének.
Hatályba léptek az egyszerűsített foglalkozásról szóló törvény (Eftv) módosításai. A jogszabályváltozásnak köszönhetően szélesebb körben alkalmazható a mezőgazdasági idénymunka.
Összesen 326 millió forint támogatáshoz juthatnak a lakóközösségek egycsatornás gyűjtőkémények (termofor kémények) felújítására.
A BM 1992-ben indított sorozata az önkormányzatoknak nyújt támogatást, hogy kötelező vagy vállalt településfejlesztési, -üzemeltetési feladataikat hogyan lássák el. A 29. szám címe a „Települések az energia-önellátás útján”.
A kormány arra bíztatja az érintett lakáshiteleseket, hogy minél többen éljenek az árfolyamgát lehetőségével - fogalmazott Szijjártó Péter.