2011. augusztus 8-án Hóvári János, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára díszvendégként részt vett és beszédet mondott a Délkelet-Ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) megalakulásának 44. évfordulója alkalmából Kamilan Maksom budapesti malajziai nagykövet rezidenciáján rendezett ASEAN-napi zászlóavató ünnepségen és fogadáson.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium az állami tulajdonú és a minisztérium szakmai felügyelete alatt működő Filharmónia Budapest Nonprofit Kft-t bízta meg azzal a feladattal, hogy a magyar kormány képviseletében vállaljon szerepet a Bánk bán Los Angeles-i előadásának előkészítésében és kezdje meg a tárgyalásokat közvetlenül a Los Angeles-i Operaházzal - mondta szerdai sajtótájékoztatóján a Kultúráért Felelős Államtitkárság kabinetfőnöke.
Elkezdte a német hasmenésjárvány miatt nehéz helyzetbe került zöldségtermelőknek járó kártérítés kifizetését a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH). Magyarország összesen 4849 tonna paprika, uborka, paradicsom és saláta után jelentett be kártérítési igényt az Európai Uniónak mintegy 1,5 millió euró értékben, a kérelmet az EU illetékes szervei júliusban elfogadták.
Augusztus 20., nemzeti ünnepünk alkalmából, idén a már hagyományos ünnepi programok mellett újdonságok is várják az érdeklődőket – jelentette be Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerdai sajtótájékoztatóján az Országházban.
2011. szeptember 11., az Egyesült Államokban történt tragikus terrortámadás tízedik évfordulójához közeledve, a méltó megemlékezés jegyében a Külügyminisztérium és a budapesti amerikai nagykövetség támogatásával szeptember 9-én konferenciát szervez a Demokratikus Átalakulásért Intézet, szeptember 29-30-án pedig a Terrorelhárítási Központ és a BM Tudományos Tanácsa tart nemzetközi konferenciát.
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkárság és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár közös közleménye a tételes elszámolású eszközökre és nagy értékű műtétekre fordítható keretösszeg megemeléséről.
A valódi lábon állást támogatják, azokat a szervezeteket, amelyek a valódi társadalmi támogatottságot bizonyítják - mondta kedden Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkár-helyettese a köztévé Ma reggel című műsorában.
Az állatkert 145 éves fennállása alatt súlyos viszontagságok közepette is meg tudta őrizni kulturális jelentőségét - mondta a kedden tartott ünnepi alkalmon a kulturális államtitkár.
A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal által elrendelt és a megyei Kormányhivatal Élelmiszer-biztonsági és Állategészségügyi, valamint Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság által elvégzett nyári akcióján 1121 ellenőrzéssel 1109 szezonális vendéglátó létesítményt vizsgált július 4-e és 31-e között.
A Londonban augusztus 6-án Tottenham negyedben kirobbant zavargások kiterjedtek több külvárosi negyedre is, és rendbontás volt Birmingham, Liverpool, Nottingham és Bristol városokban is. A Külügyminisztériumnak jelenleg nincs tudomása magyar állampolgár érintettségéről.